- Yixing~! - Egy hangos durranással csapja be maga után Jongdae az ajtót, és említett kínai lakótársa szobája felé szaporázza lépteit. - Már megint elfelejtetted! - Arcát felfújva teszi karba kezeit, miközben a gép előtt gubbasztó barátját öli meg pillantásaival.
- Mégis mit? - Fordul felé az idősebb, és értetlenül vezeti végig szemeit az ajtóban álló fiún.
- Tudod te mennyi az idő? - Karjait leengedve vetődik Lay ágyára az alacsonyabbik, és karjait széttárva mered a plafonra.
- Este hat, és? - Értetlenkedik tovább a székben ülő fiú, és fejét kissé megrázva igazgatja helyére kósza tincseit.
- A matek… - Dünnyögi orra alatt, és egy hirtelen mozdulattal felülve bök mutató ujjával Yixingre. - Megígérted, hogy elmagyarázod! Holnap írunk dogát, és ezen múlik, hogy megbukok - e… - Süti le szemeit, melyekben a fájdalom szikrája csillan meg, ahogy utolsó szavát ejti ki… Ha megbukik… Nem lehet itt tovább. Szüleivel kötött egy egyezséget, miszerint akkor tanulhat csak távol otthonától, ha sikeresen elvégez minden évet… És, ha most nem sikerül neki… Itt kell hagynia szinte egyetlen barátját, Layt.
- Azt a rohadt életbe… - Morgolódva orra alatt kel fel székéből az idősebb fiú, és íróasztala fiókját felrántva kezd benne turkálni. - Miből írtok? - Pillant át válla felett, egy pillanatra felvéve a másik fiúval a szemkontaktust, majd a kezében tartott füzetet kezdi el lapozgatni. - Megvan! - Húzza mosolyra ajkait, és a nappali felé indulva int lakótársának, hogy kövesse őt, aki szó nélkül teszi kérését. - Na, mi az amit nem tudsz? - A kanapéra leülve, ölében tartva füzetét pillant az épp saját ölébe párnát tévő fiúra.
- Hyung… Tudhatnád, hogy matek tudásom alulról veri a földet… Ha eléri… - Sóhajt fel keservesen, Yixing pedig csak kissé elhúzva száját tudatja magával, hogy igen hosszú estének néznek elébe, de a lehető legtöbbet megteszi barátjáért…
***
- Na, hogy ment? - Hatalmas vigyorral az arcán rohanja le a terem ajtón kilépő Jongdaet a kínai fiú, aki csak felsóhajtva emeli tarkójához kezét.
- A doga felét megcsináltam… Ha már kettesre sikerült átmegyek - apró mosolyra húzva ajkait dörzsöli meg arcát, majd a magasabbra emeli tekintetét. - Van még órád? - Dönti kissé oldalra fejét, mikor már a lépcső fokait bevéve haladnak lefelé.
- Már most sem volt… Csak megvártalak, kíváncsi voltam, hogy sikerült-e… - Kedves mosollyal veti át Chen vállain kezét.
- Haza mehettél volna… Most kajak itt ültél, pedig simán otthon lehetnél már? - Vonja össze kissé szigorúan szemöldökeit, mire az idősebbik csak elneveti magát.
- Amúgy sem szeretek egyedül utazni - szabad kezét megemelve vékony ujjait Chen tincsei közé vezeti, és haját megkócolva engedi újra le végtagját.
- Ya, hyung! - Löki le a vállát nyomó karját is, és mint aki késésben van a randijáról kezdi igazgatni haját. - Ne kezelj már úgy mint egy kisgyereket!
- Nem kezellek, de még mindig idősebb vagyok - görbül felfelé ajka széle, és büszkén kihúzva magát baktat tovább a nyüzsgő folyosón.
- Aish, inkább vissza térek az előbbi kérdésemhez. Te haza utazol, ha vége sulinak? - Vezeti rá félve pillantásait, hisz erről még soha sem beszéltek. Mármint Lay családjáról… Mivel nincs neki, hisz árva volt. Míg gimnáziumba járt az árvaházban élt, ám ezt követően egy évet munkába állt, így egy saját kis lakásra gyűjtve pénzt, ahol most én is vele élek. Azóta is dolgozik az iskola mellett, hogy tanulmányait tudja finanszírozni, hisz máshonnan nem tud bevételhez jutni.
- Nem… - Szemét lesütve húzza el kissé száját, majd tekintetét vissza vezetve legjobb barátjára folytatja a beszédét. - Te gondolom igen, igaz?
- Mint mindig… De arra gondoltam, hogy… Mi lenne, ha~... - Zavartan fordítja el tekintetét, és gyűrűjét piszkálva próbál erőt gyűjteni, hogy feltegye kérdését… Hiába tűnik szimpla baráti ajánlatnak, neki mégis többet jelent. Sose gondolta volna, hogy bárkivel is ilyen szoros kapcsolatba kerülne, mint vele.
- Ha micsoda? - Ráncolja össze szemöldökét a kissé előre hajolva, hogy a kisebb szemébe nézhessen.
- Ha eljönnél velem… Mindig egyedül maradsz így szünetekben, és…-
- Nem szeretnék zavarni, és nem hiszem, hogy szüleid is repdesnének az örömtől, ha két és fél hónapra betolnám oda a képem…
- Áh, hyung, fejezd már ezt be! Kit zavarnál, de komolyan? - Tárja szét karjait hirtelen elé lépve, így megállítva őt. - Legalább megismernéd őket, és amúgy ők is megakarnak téged, mert kíváncsiak rá, hogy ki húz ki mindig a szarból. Na, Yixing, kérlek! Meghülyülök egyedül velük ilyen sokáig! - Ujjait összekulcsolva emeli arca elé kezét, és könyörgő szemeit a másik fiú tekintetébe mélyeszti.
- Még meggondolom… - Sóhajt lemondóan, rájőve, hogy semmi esélye barátja ellen. Már régóta megszeretné ismerni testvérét és szüleit, de egyben mégsem. Amiket mesélt róluk Jongdae, valószínűleg jó szülők, de mégsem. Vannak elég érdekes szokásaik, amiktől én is falra másznék, néha csoda, hogy ő elviseli… De mondjuk az ő rokonai, így teljesen más…
- Köszönöm! - Hatalmas vigyorral arcán feledkezik meg magáról, és Yixing mellkasát átölelve dönti vállára fejét, Lay pedig csak sokkoltan figyeli a másik fiú mozdulatait. Közel állnak egymáshoz, de az e féle közelség sose volt jelen köztük… Hiába élnek egy fedél alatt már egy jó ideje. - Öhm… - Karjait leeresztve fordul el tőle, mikor feleszmél Chen cselekedeteiről, és a folyosón tovább haladva indul meg néma csendben egészen hazáig.
***
- Yixing, kész vagy már?! - Kiált vissza a bejárati ajtóban toporzékoló fiú, mikor megpillantja az említettet, amint bőröndjét húzva maga után halad irányába. - Siess, mert el kell érnünk a vonatot! - Fölös energiáját ugrálva vezeti le, egészen addig, míg Lay a cipőjét felvéve készen áll elé.
- Nyugi már, simán oda érünk - kacag fel végig mérve szemével Chent. Ilyenkor tényleg olyan mint egy kisgyerek, aki a nyaralást várva noszogatja szüleit a sietésre. Bár alapjáraton is hasonló szokott lenni, mindig életvidám és pörgős… Talán ezért ő volt az, aki Yixing fagyos szívét a szerelem lángjával olvasztotta fel… Bár erről a fiatalabbik nem tud, hisz a kínai mit sem beszélt erről. Csak magának megtartva ezt a kis titkot csodálja minden egyes nap energia bomba barátját.
- Anya, apa! - Zengeti meg újra Lay számára a lehető legédesebb hangot Jongdae, mikor több mint három órás utazás után már a fiú szülőházában állva pásztázza szemeivel a falon lógó képeket.
- Szia kincsem! - Jelenik meg egy kimondottan alacsony, kedves külsejű nő előttük, és fiát szorosan megölelve köszönti. - Ohh, biztos te vagy Yixing - vezeti végig tekintetét a magasabb fiún, akinek arcára akaratlanul is egy kedves mosoly kúszik fel.
- Örvendek - hajol meg illedelmesen a nő előtt, aki azonnal hadonászni kezd kezeivel.
- Hé - hé, nyugodtan tegeződj - Lay vállaira helyezve apró kézfejeit utasítja, hogy egyenesedjen fel. - Ne higgy ilyen régimódinak, és idősnek - kacag fel, miközben a nála jóval magasabb fiút végigméri szemeivel. - Na, de gyertek beljebb, aztán meséljetek, hogy utaztatok? - Invitálja be a két fiatalt egy tágasabb helyiségbe, ami megnevezve pontos funkcióját, nem más, mint a nappali.
- Nem baj, ha előbb lepakolunk? - Kissé oldalra döntve fejét mered édesanyjára Jongdae, aki mosolyogva rázza meg fejét, így szabadjára engedi őket, had rendezkedjenek be átmeneti lakóhelyükre.
***
- Hyung… - Lesütött fejjel halad tovább Yixing mellett folyó partján, ő pedig a narancssárga égről rávezetve tekintetét érdeklődik afelől, hogy mért szólította meg több perces hallgatása után.
- Igen?
- Csak kíváncsi vagyok, ne érts félre… - Emeli rá gyönyörű szempárját, és egy sóhajt hallatva ragadja meg alkarját, és húzza a közelben lévő padhoz. - Na jó, ez most így kínos… - Rázza meg kissé nevetve fejét, és lélektükreit elfedve a világ elől dönti hátra fejét. - Csak már több éve ismerlek… És furdal a kíváncsiság… Neked volt már valakid?
- Öhm… Volt. Még gimi utolsó előtti évében - rá sem vezeti tekintetét, csak a folyó vízén tükröződő naplemente fényeit csodálja, fejében megannyi gondolattal küzdve. Furcsállja, hogy Jongdae erre csak így rákérdezett, pedig ilyenekről nem nagyon szoktak beszélni. Max a fiatalabbik megossza barátjával, hogy épp melyik lány miért tetszik neki, és miért nem, de itt kifogyott ez a téma. Viszont a kínai fiú már egy jó ideje nem tud úgy tekinteni a nőkre. Szíve hevesen ver választottjáért, aki mit sem sejt az érzelmeiről… Hisz miért is mondaná el neki, ha akiért esedezik az nem más, mint Chen, akiről lerí nemi beállítottsága? Bár másságát még maga Lay sem merte felvállalni, ám egyre inkább érzi, hogy tennie kell valamit.
- És miért szakítottatok? - Törökülésbe ülve fordul a kíváncsiskodó a kínai felé, aki mosolyogva pillant le az alacsonyabbra.
- Nem nekem való volt… Nem tudtam úgy szeretni őt.
- És másod volt? - Érkezik azonnal következő kérdése, szinte meg sem várva, hogy szavait befejezze.
- Senki. Ő volt az első és eddig utolsó is - hagyja el egy fájdalmas sóhaj ajkait, miket kissé elhúzva vezeti vissza tekinteték a fodrozódó vízre.
- És hyung… Nem is szeretnél kapcsolatot? - Hajol szinte teljesen arcába, minek hatására egy kisebb kacajt csal ki belőle.
- Miért vagy most ilyen kíváncsi? - Teszi karba kezeit, és egyik szemöldökét felvonva mélyed el szemeiben, de a fiatalabb szinte azonnal megszakítja ezt a kapcsot köztük.
- Már régóta érdekelt ez, csak nem akartam, hogy rossz néven vedd… Na, de válaszolj már!
- Furcsa vagy... Egyébként nem erőltetem, ha úgy érzem akkor lesz - vállát megvonva figyeli tovább Jongdae arcvonásait. Ebben a fényben annyira más… Lay sem érti, hogy hogyan volt képes ilyen érzelmeket kiváltani belőle egy vele azonos nemű ember… A köznép nem venné jó néven, ha kitudódna még neki is friss nemi beállítottsága, miszerint a férfiak iránt is vonzódik… Vagy csak irántuk, hisz soha életében nem tudott egy lányra sem úgy tekinteni, de ez sose fordult meg a fejében, hogy ő mégis… Meleg lenne. Magának is nehezen vallotta ezt be, akkor másoknak mégis, hogy tenné meg? Talán ez szívja le maradék erejét, és ez miatt lett nyugodtabb…. Mert minden gondolatát leköti ez a téma, és a mellette ülő férfi.
- És van valaki, akivel… Össze jönnél? - Húzódik hatalmas mosolyra Chen ajka, és kíváncsian vizslatja barátja arcát.
- Hát… Mondjuk. De úgyis esélytelen az egész…
- Mert elmondtad már neki?
- Nem… - Egy lemondó sóhajt hallatva húzza közel magához térdeit, és azokat átkarolva támasztja rá állát.
- De, ha el se mondod neki, nem beszélsz vele, nem tudhatod, hogy nincs esélyed. Lehet, hogy ő is ugyan úgy oda van érted, csak nem veszed észre. - Mosolyog rá bíztatóan, és a legjobbakat kívánva barátjának. Szeretné boldognak látni őt…
- Lehet igazad van.
***
- Xing Xing! - Szólalt meg örömmel teli hangon, miután barátja végre felvette a telefonját.
- Aish, ne hívj így! Egyébként mi történt, hogy már kora reggel közölnöd kell velem? - Ül fel ágyában a szemét dörzsölgetve, és karját a plafon felé nyújtva ásít egy hatalmasat.
- Végre, megkaptam az értesítőt! - Hangja örömmel tele csendül fel minden egyes szavánál, melynek okát a szinte aló fiú még mindig nem értette meg… Túl fáradt felfogásához a dolgoknak, főleg, hogy még arról sem tud, milyen nap van.
- Milyen értesítőt?
- Az egyetemről! Lay, felvettek, oda fogok járni ahová te!
- Hogy mi? - Szinte lesokkol szavai hallatán. Jongdae már rég felvezette neki, hogy lemondott róla, nem lett meg az elég pontszáma, így nem fogják felvenni őt… Erre most közli, hogy pár hónap múlva egy egyetemre fognak járni.
- Nem is örülsz? - Tűnik el Chen hangjából eddigi boldogsága, melyet az aggódás vesz át, de az idősebb feleszmélve kezdi azonnal nyugtatni lelkét.
- Hát te hülye vagy, hogy nem örülnék! Csak… Még fáradt vagyok, és meglepődtem. Koleszos leszel, vagy, hogy lesz? - Teszi fel azonnal kérdését, ám magában már tudja, bármit is fog rá válaszolni, végül a szomszéd szobában fog kikötni.
- Albérletet keresek, a koleszt tudod, hogy nem bírnám…
- Ne keress - szakítja azonnal félbe az épp tincseit igazgató fiú, ajkait pedig mosolyra húzva folytatja szavait. - Van egy üres szoba nálam, és úgyis egyedül vagyok… És fizetned sem kellene.
- De ezt… Komolyan mondod?
- Nem hallod, csak szívatlak - tör fel nevetése ajkai közül. - Na, de igen, komolyan mondtam. Egyedül szétunom itt a fejem, és helyed is lenne - győzködi a vonal másik végén lévő fiút, aki szimplán udvariasságból nem szeretné barátját terhelni, legbelül nagyon is örül ennek a kérésének.
- Hát… Megbeszélem még itthon, de megköszönném - hangján hallatszik, hogy ajkai felfelé görbülve terülnek el, ezzel a másik fiú boldogságát is fokozva. Yixing büszke barátjára, hogy sikerült bejutnia ide.
***
A nap első sugarai épp csak kezdenek megjelenni az égbolton, Lay mégsem aludt még egy szemhunyásnyit sem… A gondolatai nem engedik szabadulni, így egész éjszaka csak fel alá mászkálva a szobában kereste a megoldást, amit azóta sem lelt meg… Hogy mit kezdjen az érzéseivel, melyek kiváltója az előtte alvó fiú, akinek épp takarója igazgatásával van elfoglalva.
Az ablak párkányba ülve kezdi el csodálni a kisváros nyújtotta szépségeket ilyenkor reggel. A folyó nincs messze a háztól, így az emeletről még ez is látható. Szöulhoz képest itt minden annyira más… Hisz minden csendes, az autók nem nyüzsögnek, a reggeli órákban pedig még szinte üresek az utcák.
- Xing… - Rezzen össze az említett ijedtében neve hallatán, majd Jongdae felé pillantva állapítja meg, hogy a fiú felkelt. - Mennyi az idő? - Hasára átfordulva temeti arcát párnájába, közben a válaszra fülelve.
- Fogalmam sincs, de korán van, aludj még.
- És akkor te miért vagy fent, ha nekem aludnom kell? - Kissé nyöszörögve tornázza magát ülő helyzetbe, és egy hatalmasat ásítva ropogtatja ki hátát.
- Mert még el sem aludtam… - Fejét lesütve neveti el kissé magát, majd az ablakból leszállva indul meg a konyha felé. - Hozok neked kávét - meg sem várva válaszát tűnik el a szobából, de pár perc múlva már két csésze fekete koffein bombával tér vissza.
- Csináltam volna magamnak, de köszönöm - mosolyodik el halványan, miközben kezébe fogja illatos italát, és belekortyolva vezeti pillantásait Yixingre. - Egyébként, miért nem aludtál? - Érdeklődve vizsgálja arcát, és kissé aggódva pillant karikás, a fáradtságtól már vörös szemeire.
- Nem tudtam… Kattogott az agyam.
- És mégis min? - Hátát a falnak vetve teszi keresztbe lábait, de tekintetét továbbra is az előtte ülő barátján tartja, mintha csak attól félne, hogy, ha szemét leveszi róla, azonnal eltűnne.
- Az mindegy.
- Nem, nem az! - Pillant rá szigorúan, mikor az idősebb feljebb kúszva ágyán ül be mellé, és ő is hátra dőlve vezeti tekintetét az ablakra.
- Erről nem szeretnék beszélni… Kiakadnál rajta - kissé elhúzva száját emeli meg keze tartalmát, és bele kortyolva mered továbbra is maga elé.
- Te bolond vagy - Jongdae a kezében tartott kis porcelán csészét a földre téve mászik közelebb Layhez, és vállainál fogva tolja a falnak, miközben egyik térdét átvetve lábai közt hajol hozzá közelebb. - Na mond csak szépen!
- Chen, kérlek… - Pillantásaitól próbálva szabadulni fordítja el fejét, ám az alig pár perce fent lévő fiú előnyét kiélvezve nem engedi kitörni őt.
- Xing, én csak aggódom miattad… Annyira más lettél az elmúlt pár hónapban… Már az előtt, hogy ide jöttünk… - Fájdalom csillan meg szemeiben, és karjait leengedve ül barátja lábaira. - Sok embert vesztettem már el, de téged nem akarlak… Mégis, úgy érzem én tettem valami rosszat.
- Mégis miért vesztenél el? - Nevet fel kissé szarkasztikusan. - Nincs veled semmi bajom, mégis mi lenne? - Halvány mosollyal az arcán kotorja el a fiatalabb szemébe lógó tincseit, aki kissé zavartan fordítja el tőle arcát.
- Fogalmam sincs…
- Akkor meg ne legyél buta - mosolyog a kissé értetlen fiúra kedvesen, majd több perces csend telepszik rájuk. Jongdae csak a falakat pásztázza, és az azon lógó képeket, míg Lay az ő arcát figyelve próbál döntésre jutni… Mégpedig, hogy elmondja-e neki, vagy sem.
- Chen… - Végül töri meg a csendet az idősebb fiú, mire a fiatalabb kérdőn vezeti rá pillantásait, és várja, hogy folytassa szavait, amiért megszólította őt. - Mindegy, semmi… - Rázza meg fejét, és lábait óvatosan kicsúsztatva alóla fekszik le oldalára.
- Hé, ne húzd az agyam! Most már szépen elmondod, hogy mit akartál! - Szemöldökét összevonva mutogat mutató ujjával, ezzel próbálva szigorúbbnak tűnni, ám Lay szemében csak aranyosságát növeli ezzel, minek hatására egy kisebb kacaj szakad fel ajkai közül.
- Lényegtelen - sóhajtva fordul át hátára, de a fiatalabb ezt nem hagyva annyiban hajol egészen közel arcához.
- Ha nem mondod el, nem leszek hajlandó takarítani mikor vissza megyünk - próbál szavaival hatni rá, ám hiába akar érettnek tűnni, ezzel még aranyosabb lesz csak külleme.
- Most meg kellene ijednem? - Fordul át hátára, és szemeit lehunyva csúsztatja alá kezeit. - Amúgy sem szokásod sűrűn takarítani.
- De ne csináld már hyung! Kíváncsivá tettél, valamit pedig mondani akartál! - Böki meg a fekvő mellkasát a felfújt arcú, és karba téve kezeit kezd bele hisztijébe, miről tudja, hogy Yixing ki nem állhat, így ezzel bármit elérhet nála.
- Mondom lényegtelen…
- Nem az! Mond el, vagy nem fogok hozzád szólni!
- Úgyse bírod ki - húzza mosolyra ajkait, ahogy felidézi a legutóbbi ilyen alkalmat. Az lett a vége, hogy egy hétig nem szól hozzá, miből fél óra sem lett… Túl sokat beszél, így nem bírná ki.
- Ya, mond már el!
- A-a - rázza meg kissé fejét.
- Aigo, Xing! Bármit megteszek, de mond már el kérlek! De ne csináld ezt velem, ismerhetnél már annyira, hogy az ilyenek hoznak ki leginkább sodromból! Szóval gyerünk, be… - Szavait egy hirtelen mozdulattal fojtja belé, ahogy tarkójára csúsztatva kezét húzza egészen olyan közel magához, hogy ajkait végre megkóstolhassa. Puha, édes ajkai ez után a csók után csak jobban vonzzák Yixinget, és csak most jön rá, hogy mi mindent vesztett eddig életéből… Ezt a csodás embert. Eddig gyáva volt megtenni ezt, ám most, hogy kissé kihozta sodrából hisztijével, megadta neki az utolsó lökést, hogy bevallja mit érez iránta. Ezért hálás neki…
Édes csókjukat megszakítva dönti homlokát a másik fiúénak, és halványan mosolyogva tartja továbbra is csukva szemeit, és dübörgő szívének hangját hallgatva nyitja újra szóra ajkait.
- Azt szerettem volna mondani, hogy szeretlek - amint utolsó szavát is kiejti, Jongdae karjaival átölelve Yixing nyakát húzza közelebb magához őt, és nyakába temetve arcát telíti meg tüdejét Lay férfias illatával.
- Én is szeretlek Xing Xing - mosolyra húzva ajkait szorítja jobban az ölelésébe zárt fiút, aki ugyan így cselekedve zárja őt a szívébe. Talán, ha nem jött volna el vele ide… Ha most nem lett volna egy egyszerű álmatlan éjszakája, és Chen nem kelt volna fel ilyen korán… Akkor lehet, hogy érzelmei továbbra is saját titkai lennének, de így, hogy megosztott vele, a szívét a boldogság leírhatatlan szintje járja át… Hiszen mostantól kijelentheti, hogy a párja, azaz a szerelme a legjobb barátja is egyben, mit boldogan zár szívébe.
