Just a tired night... [OS, 18+, JUNSU]

– Végre - végre, édes otthon… – sóhajt fel Junsu, amint a kezét húzó szatyrokat az asztalra letéve hagy azonnal magamra, szinte természetesnek véve, hogy az én feladatom az elpakolás a vásárlás után… Na, még mit nem!

– Állj csak meg! – szólok utána, mikor épp a küszöböt lépte volna már át, és azonnal megtorpan, majd felém fordítja fejét. – Ugye, ezt te sem gondoltad komolyan? – bökök ujjammal a mellettem heverő étel halmazra, mire ajkait hatalmas mosolyra húzva neveti el magát kissé.

– Hát izé… Csak fürödni akartam menni~ – néz rám ártatlan pillantásaival, miközben jobb karját tarkójához emelve nevet kissé zavartan. Oh, hogy hányszor láttam már ezt, tipikus akkori énje ez, mikor kiakar bújni a munka alól, hogy amíg ő a végtelenül fontos dolgát végzi, addig én csináljam meg az ő részét is.

– Na, azt már nem, Kim Junsu! Nem játsszuk el ezt megint, szépen idejössz és segítesz pakolni, utána elmehetsz fürödni – nézek rá szúrós pillantással, mire egy lemondó sóhajt hallatva lép vissza a szatyrok mellé, hogy a segítségemre legyen a pakolás során - bár, nem mintha saját akaratából tenné ezt, de ez már mellékes.

Ezt a tizenöt percet teljes csendben töltjük, ahogy csak a szekrények nyitódása és csukódása, a zacskók zörgése töri meg a közénk beállt némaságot. Nem azért nem beszélünk, mert haragudnánk egymásra, csak szimplán elfáradtunk az egész napos menetelésben, amit talán Junsun még jobban meglátszik, mint rajtam. Ilyenkor mindig visszafejlődik egy jó húsz évet, és kisfiúként kezd hisztizni, nyavalyogni mindenért, nekem pedig ki kell szolgálnom, mintha az anyja lennék. De már megszoktam, ezzel együtt szeretem őt, és pont ez teszi változatosabbá a napjainkat.

– Elmegyek fürödni – lép közelebb hozzám, mikor minden a helyére került, s egy apró csókot hintve homlokomra magamra hagy, hogy a fürdőt birtokába véve mossa le magáról a nap során rákerült szennyeződéseket. Én az ágyra fekve veszem kezem ügyébe a távirányítót, hogy az unalmas műsorok közt váltogatva üssem el az időmet.

A falon az óra ketyeg, a tévében értelmetlenebbnél értelmetlenebb dolgok hangzanak el, ahogy a fürdő felől a víz csobogása hallatszik csak ki, én pedig kezdek fáradni. Sosem értem meg, hogy Junsu hogy képes akár egy órát is a kádban ücsörögni, bár mióta tudtomra adta, hogy a telefonja nála van, kezdtem rájönni. Mindig hallom, mikor édes kacaja zendül fel, ahogy egy-egy vicces videóra lel, mit kijövetelekor hatalmas mosollyal mutat meg, hogy jobb kedvre derítsen velük engem is - vagy, ha túl fáradt, akkor szimplán elküldi az interneten.

Akaratom ellenére is lecsukódnak szemeim a számomra érdektelenebbnél érdektelenebb műsorok láttán, s az álom édes világa szippant magába. Testem megnyugvást találva kezdi újból felvenni a nap folyamán elhasznált energiáját, hogy a holnapot újult erővel kezdhessem. Egyre inkább eltűnök ebben a világban, ahol a nyugalom és a pihenés ölel körbe, míg nem álmom egy édes hang zavarja meg.

– Hé, Eunsoo… – alig hallhatóan ejti ki nevem, ahogy hűs ajkai arcomhoz érnek, majd nevem újból kiejtve csúsztatja kezét derekamra. – Eunsoo, kelj fel életem… – leheli nyakamra nevem, ahogy puha csókot hint bőröm érzékeny pontjára.

– Hagyj… – szólalok meg kissé nyűgösen, ám ő mit sem törődve vele kúszik közelebb, hogy az övéhez képest apró alkatom magához ölelve ízlelje meg ajkaimat.

– Nem. Menj el fürödni.

– Miért, nem tetszik az illatom? – vonom fel szórakozottan szemöldököm, ám szemeim továbbra is csukva tartva bújok bele ölelésébe, és szívom magamba tusfürdőjének illatát.

– Az a baj, hogy túlzottan is… – sóhajt fel, miközben karjait vállamnak feszítve fordít vissza hátamra, hogy ajkaimra hajolva hintse be azokat egy érzelmi csókkal, miközben vékony ujjai egészen az oldalamig táncolnak le, ahol pólóm vékony anyagát kezdi piszkálni, hogy minél feljebb csússzon rajtam.

– Te meg mit csinálsz? – kacagok fel cselekedetén, ám ő mit sem válaszolva mosolyodik el, hogy apró puszikkal hintse be nyakam, s közben felsőm alá vándorol kezével, mit a lehető leglassabban kezd egyre feljebb tolni testemen. – Pont most jött rád, mikor már aludtam? – sóhajtok fel szórakozottan, ahogy fejem kissé oldalra döntve adok neki nagyobb teret, hogy érzékeny pontjaimhoz hozzáférve csalhasson ki belőlem egy-egy jóleső sóhajt.

– De már nem alszol – suttogja fülembe szavait, ahogy csókjaival újból ajkaimra tér át, s pólóm teljesen feltűrve simítja tenyerét mellemre.

Nem szól semmit, ahogy én sem. Kihasználja helyzetét, hogy egész testem végig járhassa, én pedig engedem, hogy hadd tegye, amit tenni szeretne - nem mintha bánnám a helyzetem. Hűs ajkai minden porcikámat végig járják, ahogy felhevült bőrömhöz érve jóleső bizsergést vált ki belőle. Csókjai egyre vadabbak és követelőzőbbek, ahogy ujjaival oldalam simogatva érezteti velem szeretetét.

Imádom, az egész lényét, minden egyes mozdulatát. Túlságosan ismer már engem, tudja, hogy mit hogyan tegyen, hogy az nekem jó legyen. Nem az a fontos számára, hogy neki milyen, az a fő szempontja, hogy számomra milyen. Mindig azt mondja, hogy, ha én élvezem, neki az már magában elegendő.

Szeretem ezt a szeretetet, ami belőle sugárzik, a gyermeki énjét, mi fáradtan jön elő, és a férfit, akivé mellettem válik, mikor más nem lát bennünket, vágyai pedig a felszínre törnek.

Imádom, ahogy reggelente felébreszt, ahogy karjai közé zárva ringat el este. Szeretem, hogy törődik velem, mozdulatai mind szeretettel és kedvességgel teliek, még, ha sokszor nem is érdemlem meg. Az apró érintései és szavai, amik mind tudatják velem érzelmeit, nincs olyan benne, amit ne szeretnék.
De legfőképpen azt imádom, ahogy rám néz, sötét szemei pedig a vággyal telítődnek meg, mit irántam érez, senki másért. Ő az enyém, én pedig az övé, az összhangunk pedig oly’ tökéletes, mintha a fentiek egymás gondolatait a másik képére teremtette volna. Nála jobbat nem is kívánhatnék…

Ajkaival újból enyéimre tér vissza, ám az utóbbi csókjánál sokkal akaratosabban és szenvedélyesebben. Apró harapásokkal kínozza ajkamat, ahogy nyelvét végigsimítva rajta könyörög bejutásért, hogy az enyémmel táncot járva tudassa velem minden vágyát, szavak nélkül.

Egy pillanatra elválik tőlem, s magát, majd engem is megszabadít a felső testét fedő szövettől, hogy felforrósodott bőrünk egymáséhoz simulva éreztesse méginkább a másikkal, hogy itt van a számára.

Kezdem rosszul érezni magam tett nélküli helyzetemben, így jobb vállát meglökve kerekedek fölé, és lábam csípője felett átlendítve hajolok rá nyaka érzékeny pontjára. Ujjait derekamra vezetve tart szorosan magánál, éreztetve velem egyre keményedő férfiasságát, mire én felbátorodva mélyesztem óvatosan fogaim puha, tökéletes bőrébe, amit ő egy halk morranással értékel.

Csókjaimmal lassan haladok le testén, míg nem  nadrágja korcához érek, s kíváncsian pillantok fel rá, és látom, ahogy könyörgő tekintetével figyeli minden mozdulatom, némán kiáltva a folytatásért.

Mutatóujjam beakasztom a testét fedő egyetlen ruhadarab szélébe, s a lehető legkínzóbb lassúsággal kezdem lehúzni róla a vékony anyagot. Útját apró csókokkal követem végig, ezzel is egyre inkább táncolva az idegein, amit arckifejezését tekintve nem fog sokáig tűrni - és igazam is lett.

– Az isten áldjon meg, Eunsoo… – neveti el magát, és egy könnyed mozdulattal gyűr ismét maga alá, hogy újból ajkaimnak esve kezdjen el övemmel babrálni, mit csakhamar kicsatolva azonnal megszabadít nadrágomtól.

– Tán’ fogy a türelmed, életem? – kacagok fel cselekedetein, mit egy hatalmas mosollyal jutalmazva hajol ismét arcom fölé.

– Utállak – nevet fel kissé ő is, majd egy gyors csókot adva kezd egyre lejjebb haladni testemen. Minden porcikám végigjárva ér el fehérneműmig, amit hasonló módon távolít el rólam, mint ahogy azt én tettem vele az imént.

Amint minden ruhámtól megszabadított, újból szemeim világában mélyed el, mialatt ujjait férfiasságára vezetve igazítja azt bejáratomhoz. Miközben egy lágy, érzéki csókot hint ajkaimra, lassan és óvatosan hatol belém, biztosra véve, hogy nem okoz fájdalmat. Lassan kezd el mozogni bennem, és a szoba csendjét azonnal halk nyögéseink törik meg, miközben én nyakát átkarolva tartom a lehető legközelebb magamhoz Junsut. Egyik kezével fejem mellett támaszkodik, míg másikkal combom simogatva kényeztet, mialatt ajkaival újból nyakamra tér át, s kezdi kínozni bőrömet ismét.

Csípője mozgásán folyamatosan gyorsít, csókjai rohama állandó, csak egy-egy levegő vételnyi szünetet tart köztük, ezzel párhuzamban nyögéseink gyakorisága és hangossága is egyre inkább növekszik.

Egy mozdulattal ismét felé kerekedek, ezzel rajtam a sor, hogy én kényeztessem őt, s meghatározzam a tempónkat, mit csípőm ringatásával egyre inkább növelek, miközben először ajkaira, majd nyakára áttérve kezdek ugyanabba a kínzásba, amit ő tett velem.

A belsőm forróság önti el, ahogy elmém és gondolkodásom elködösül, csak egy cél vezényel, hogy örömet okozzak számára és élvezetet. Szinte már tudat alatt cselekszem, nem agyalok, csak teszem, amit jónak vélek, és mindez látszólag kimondottan tetszik az alattam heverő szerelmemnek.

Ujjaim puha, nedves tincsei közé vezetve húzom meg kissé haját, hogy fejét oldalra döntse, ezzel nagyobb teret adva nekem, magának pedig nagyobb élvezetet.

A bőrünk felforrósodott, szinte már lángol, ahogy a körülöttünk lévő levegő is egyre csak melegszik, érzelmeink pedig szabad utat törve maguknak cikáznak a kicsiny szoba falai közt. Próbálnak kiszabadulni innen, hogy világnak kürtöljék szerelmünket, de nem sikerül nekik, hisz be vannak zárva, ahogy mi is ide.

Az élvezet mértéke vészesen növekszik bennem, ahogy erőm kezd alábbhagyni, így egyetlen szerelmemnek a mellkasára borulva kapkodok levegő után, és ujjaink egymásra találva kulcsolódnak össze.

– Junsu… – ejtem ki nevét alig érthetően, ám ő tudva miértjét, azonnal maga alá gyűri apró testem, hogy ajkaimra csókot hintve repítsen el engem, s magát a mennyekbe.

A szoba szinte lángol, aminek közepén mi és az érzelmeink helyezkedünk el. Nedves tincsei arcom csiklandozzák, egyik kezével derekam tartva férkőzik egyre közelebb hozzám, hogy egy utolsó lökéssel mindketten elérjük azt a bizonyos szintet, minek az élvezetét semmi sem haladhatja meg.

A szoba szinte megremeg, ahogy minden érzelmünk egyszerre tör utat magának, mindent beborítva. Remegő kezeivel támaszkodik meg mellettem, hogy kihúzódhasson belőlem, majd szemeimbe nézve nyújthassa számomra a világ leggyönyörűbb látványát.

Izmai megfeszülnek, minden idoma tisztán kivehető, amik ennél tökéletesebbek nem is lehetnek. A bőre az izzadságtól csillog, miközben egész teste remeg a fáradtságtól, mint ahogy az enyém is, ő mégis dacosan tartja magát fölöttem, hogy csillogó lélektükreivel végigmérhessen engem.

– Eunsoo… – ejti ki alig hallhatóan nevem, mire én kérdőn emelem rá tekintetem, és ajkait mosolyra húzva folytatja szavait. – Szeretlek – egy apró szó, mégis megannyi jelentéssel bír, a bennünk lejátszódó folyamatra mégis oly’ kevés ez a kifejezés, de annál inkább boldogság keltő. – Azt hiszem, nekem is le kell ismét fürdenem… – csendül fel édes nevetése, és egy lágy csókot hint ajkaimra, ezzel zárva le tökéletesen az iménti aktusunkat.
Nem akarom elengedni őt sohasem, de nem is kell, mert itt van velem, mi oly’ hihetetlen a számomra még mindig. Ahogy néz, ahogy mosolyog… minden nap ezt szeretném látni és minden napot vele szeretnék leélni a jövőben. Kim Junsu, Szeretlek.