3. Fejezet - The Morbid Fate [The Painful Happiness] 18+

- Azt a büdös, kurva életbe már Yixing! Hova a gecibe raktad el azt a kikúrt laptop töltőt?! - nincs is jobb ébresztő, mint Sehun ordítása az emeleten.

- Nem nyúltam hozzá, értsd már meg! - érkezik számára a válasz a másik szobából, mire én a takarót a fejemre húzva fordulok át hátamra, és ekkor villan be minden reggelről. Teljesen kiment a fejemből, az egész. A fejem hasogat, a torkom fáj, a hajam pedig vizes. Na igen, ezért ne aludj kint az udvaron a tél közepén… Na és Chanyeol. Vajon alszik még? Kezemmel a takaróm alatt kutatás után eredek alvótársam után, ám meglepetésemre senki más nem fekszik itt. Lehet letúrtam az ágyról és átment a helyére?

Óvatosan kipillantva a magamra húzott textília alól vezetem tekintetem az ő ágyára, ám azt is ugyan olyan üresen lelem, mint a mellettem lévő helyet. Vajon hová lett?

Kiszenvedve magam puha fekhelyemről próbálkozom két lábra állni, ám a hírtelen ért szédüléstől vissza zuhanok ülő helyzetbe. Persze, lelki nyomorom mellé még betegedjünk is meg, ügyes vagy Byun Baekhyun.

Egy újabb, immár sikeres próbálkozással a puha szőnyegbe süppednek talpaim, és lassú léptekkel indulok meg szoba ajtóm felé.

- Jongdae! Te használtad? - hallom meg újra Sehun ingerült ordibálását, miközben valószínűleg egy szekrény ajtót csap be.

- Mit kezdenék én a te laptop töltőddel? Van sajátom is...

- Akkor add azt ide!

- Biztos, hogy nem, ezt is elhánynád mint a sajátod… És mért kell ez most ennyire neked? - kacag fel szórakozottan a maknae szenvedésén Chen, miközben én az ajtót kitárva magam előtt lépek ki a folyosóra, lábaim pedig visznek tovább a földszintre.

- Héy~, jó reggelt Hyung! - köszön hatalmas vigyorral az arcán Kai, mikor az étkezőbe érek, majd tekintetét a kezében tartott telefonjára vezeti vissza.

- Valami olyasmit neked is. - igen, köszönjük. Hangszálaim fájnak beszédem közben, hangom pedig a vártnál is rekedtebb. Csak én vagyok ilyen peches, hogy minden egyszerre jön össze?

- Óha, elég jó a hangod… Mondta Chanyeol, hogy beteg vagy, de én azt hittem csak egy kis nátha. - lepetten mér végig szemivel, majd száját kissé elhúzva újra szóra nyitja száját. - Bár elég nyúzott vagy… Chan hyung leugrott a boltba, mindjárt jön, azt mondta, ha felkelnél, mondjam meg, hogy várd meg. Olyan fura volt, tán valami baja van? - dönti kissé oldalra fejét, és arcom figyelve várja válaszom. Ohh, baja? Ha a lélek összezúzása annak számít, akkor igen, elég nagy gondja van. És én tettem. Mert ugye ki más, ilyen nyomorék idióta, hogy totálisan porrá zúzza a legjobb barátja, és egyben szerelme szívét? Igen, tökéletes találat, mert nem más az mint Byun Balfasz Baekhyun.

- Lehet csak nem aludta ki magát. - sóhajtok fel, miközben az asztaltól egy széket kihúzva leülök. - Egyébként… Mi a fasz baja van Sehunnak? Lerohad a fejem, az meg fent óbégat mint valami bolondult… - könyökölök fel a hideg falapra, fejem pedig tenyereimbe támasztva kezdem el a földet pásztázni.

- Valami filmet néz, és merül a laptopja… És már mindenkit meggyanúsított, hogy elvette tőle. Tudod milyen makacs, soha nem vallaná be, hogy ő hányta el. - egy féloldalas mosollyal arcán teszi el zsebébe telefonját. - Asszem’ amúgy van még itthon fájdalomcsillapító. - felkelve helyéről tárja indul meg a nappaliba, esélyt sem adva nekem és a belassult reflexeimnek a reagálásra. Szemem sarkából látom, ahogy egy szekrény ajtót feltárva kutatni kezd abban, és két perc elteltével újra mellettem terem egy pohár vízzel, és egy pirulával.

- Most kajak mérgezzem magam? - nézek rá összeráncolt szemöldökkel, de őt mit sem érdekelve nyomja kezembe a gyógyszert, míg a másik keze tartalmát elém téve ül vissza helyére.

- Hyung, ezt ne játsszuk el megint. Beveszed, és jobban leszel, ennyi. Nincs itt semmilyen méreg.

- De muszáj? - vetem hátra fejem, miközben egy öt éves módjára hisztériázóm.

- Igen, muszáj! És nem, nem lehet később, itt és most beveszed! - szavait nyomatékosítva mutogat mutató ujjával engem meggyőzésre bírva. Néha úgy érzem, hogy ő az idősebb, pedig állítólag én vagyok az, méghozzá két évvel.

Engedelmeskedve szavainak, mégis nem tetszésemet egy fintorral kifejezve helyezem a kis kör alakú bogyót a nyelvemre, majd az elém helyezett pohár tartalmát kissé küszködve torok fájdalmam miatt megiszom.

- Azt a rohadt, mindjárt leszülök ide, annyira fáj… - homlokom a hideg asztallapnak támasztva szorítom össze szemeim, és egy mély levegőt véve túrok kócos tincseimbe.

- Micsoda?

- A torkom, szerinted mi, a seggem? - emelem rá tekintetem egyik szemöldököm felhúzva. Aish, miért van az, ha beteg vagyok is, akkor bunkózok mindenkivel? Vagyis legtöbbször. Nem szánt szándékkal bántok meg ilyenkor embereket, mégis általában fél bandát magamra haragítom. Komolyan, elgondolkodtam már rajta, hogy mégis miért nem menekültek el még előlem?  Miért állnak mellettem mindig? Annyiszor megfordulnak eme kérdések a fejemben, plusz százzal együtt. Azt mondják mert egy család vagyunk. Igaz, én is mindig kiállok mellettük, de nekem még mai napig furcsa néha, ha van valaki mellettem, aki a tűzbe menne értem… Mert előttük senkim sem volt.

- Jó na, nem vagyok még gondolat olvasó, tudhatnád. - leszúró hangnemem ellenére is egy kedves mosollyal az arcán reagál szavaimra.

- Bocsi, csak…

- Nincs baj hyung. Menj pihenj.

- De nem vagyok fáradt. - egyenesedek fel ülő helyzetemben, és a falon lévő órára vezetem a pillantásom. Fél öt… Természetesen délután, és nem reggel. Azért meglep, hogy ennyit tudtam aludni… Hisz kint is aludtam, és utána még az ágyamban. Mondjuk betegen az ember hajlamos elidőzni a fekhelyén.

- Engem meg nem érdekel, hogy fáradt vagy-e. Felmész, és befekszel a helyedre, értetted? szigorú pillantással néz rám, én pedig szemforgatva kelek fel ültömből, és duzzogva indulok meg nem rég elhagyott szobámba.

- Nem érdekel, akkor is fekszel… Fuh! - dünnyögöm orrom alatt, mikor az ajtóm csukom be magam után. - Mert amúgy kit érdekel, hogy én mit akarok… Ahh, miért ilyen anyáskodó mindenki? - az ablakot kitárva dőlök be ágyamba, és a távirányító segítségével bekapcsolom a tévét. - Semmi… Reklám… Ezt nem szeretem. Ezt sem. Még mindig semmi. Mi az istenért nem tudnak valamit adni a tévében?! - hisztizek egymagamban az üres szobában, majd egy morgás kíséretével kinyomom a falon lógó dobozt… Hasznavehetetlen szar. Komolyan, több száz csatornából miért nem tudnak legalább egyen valami értelmeset adni? De ha egyszeri alkalom lenne, az a ritka, ha van mit nézni benne. Tök fölös az egész, de őszintén, mire jó?

Laptopom levéve az éjjeli szekrényemről teszem ölembe, majd a készítőjét átkozva lassúsága miatt várom, hogy bekapcsoljon. Nem szeretnek oda fent, az egyszer szent. Ma minden ellenem van.

- Ezaz, még frissíts is, mert miért is ne, én ráérek. - a fejem hátra döntve egy hangos koppanással csókolja meg a falat. Legalább a szoba levegője kezd frissebb lenni. Hm, haladás… Öt százalék… Ajjaj, már tíz, ennyire nem kell sietni. Én ráérek, nem sietek sehová, ha már vagyok ilyen szerencsétlen, hogy ülő helyzetemben mindjárt leszédülök az ágyról. Én és az idióta logikám.

Röpke - vagyis örökké valóságnak tűnő - tíz perc alatt használhatóvá vált végre újra a komputerem, és így már a világhálót szelve kutatok valami értelmes film után. Valami újat kérlek… Van hátránya, ha minden estét szinte filmezéssel tölt az ember. Az, hogy nincs új film számára egy jó ideig.

Ez tetszett, de annyira nem jó, hogy újra nézzem. Ez valami borzasztóan szörnyű volt, a harmadik pedig unalmas. Átlagos, rossz, annál is rosszabb… Nem vagyok egy válogatós filmek terén, mert a romantikustól kezdve minden filmet megnézek. De komolyan, mindent. Sci-fi, akció, horror, - bár egyedül nem szoktam bevállalni, mással is csak egy takaró biztonságában vagyok hajlandó - krimi, dráma… Mi van még? Ahh mindegy, a lényeg, hogy minden filmet szeretek.

További fél óra válogatás után, rátaláltam a számomra most tökéletes filmre. Illetve kevésbé az, hisz a maradék lelkem is kifacsarja belőlem, de legalább a sztori szála nem olyan bonyolult, hogy ne tudjam követni belassult gondolkodásommal. Kényelembe helyezve magamon ágyamon, a takaróm lábaimra terítve végre indíthatom a filmet - vagyis indíthatnám, ha a Füles nem lépne be az ajtón-.

- Ohh, te idióta! - teszi le keze tartalmát az író asztalra, és az ablakhoz sietve szinte becsapja azokat. Csoda hogy nem estek ki a helyükről. - Ez komoly? Beteg vagy, de még engeded magadra a hideget… Ahhj te. - rázza meg fejét, miközben az előbb letett bögrét és tányért újra magához véve közelebb hozza. - Tea meg leves. Nincs ellenkezés, ismersz. - egy sóhajtás kíséretében tornázom fel magam ülő helyzetre, majd az italom az éjjeli szekrényre, míg a gőzölgő finomságot birtokomba veszem.

- Köszönöm. - szólalok meg alig hallható hangomon, kerülve vele a szemkontaktust. Úgy érzem magam mint egy szűz kislány, aki véletlenül egy légtérbe kerül a hőn szeretett személyével. Csak én vagyok ilyen esetlen, vagy mindenki? Ő úgy mozog körülöttem, mintha mi sem történt volna. Mintha minden a normális kerékvágásban menne, az előírtak szerint. Vagy így is van? Nem, biztos, hogy nem. És nem azért, mert én ne akarnám, csak az a nyomorákos, kicseszett, rohadt szerződés. Mért írtam én alá anno azt a szar papírt? Ja igen, mert azt hittem könnyű lesz, így nem kötöttem bele kérésükbe. De csessze meg, nem, egyáltalán nem könnyű az élet!

- Shh, ne beszélj. Pihentesd a hangod, gondolom fáj is. Egyébként ne köszönd. - jelenik meg az - csak egyik - angyali adottsága arcán, és a szőnyegre leülve mellém veszi elő telefonját.

- Chanyeol…

- Azt mondtam nincs beszéd! - tapasztja tenyerét számra, szemeit szigorúan összehúzva. Egy szemforgatás és sóhaj kombóval válaszolva neki csúszok arrébb ágyamon, és a mellettem lévő helyet megpaskolva jelzek neki, hogy nézze velem a filmet. Szeretek vele filmezni, hisz nagyon hasonló az ízlésünk e téren. Bár szinte mindenben azonos dolgokat szeretünk, így ezen nem szokott vita lenni. - Filmet nézel? - hunyorítva pillant a laptopom monitorára, miközben a felszabadult területre könyököl mellettem. - Ó, ez tudom melyik! Ezt szeretem! - villannak elő újra hófehér fogai, és hírtelen felpattanva a földről lép a szekrényhez, majd az egyik ajtaját chipses zacskók zörgését hallatja. - Te is kérsz? - pillant hátra fejével, én pedig a fejem megrázva tudatosítom vele nemleges válaszom. Kikapva egyet helyéről battyog vissza hozzám, és immár a föld helyett az ágyat választva félig fekve terül el mellettem. - Egyébként… Nagyon rosszul vagy? - felém eső kezével óvatosan átkarolja vállam, és közelebb húzva magához engedi újra hallgatni szíve dalát.

- Már jobban vagyok mint voltam… - a már tányérom hiányos tartalmát leteszem bögrém mellé, és fejem Chanyeol mellkasára hajtva indítom el a filmet, meg sem várva mit reagál az újból megszegett kérésére.

A filmre szinte nem is figyelve hallgattam e gyönyörű dallamot másfél órán át. Hol heves, hol egész lassú volt a szívverése. Bár ahogy figyeltem ez tőlem is függött. Ha elkezdtem kissé mozgolódni egyre gyorsabb és intenzívebb volt, míg ha nyugton voltam, ő is lenyugodott.

- Nem vagy lázas? - tapassza egyik kézfejét homlokomra, míg a másikkal újból simogatni kezdi oldalam. - Szerintem igen, hozo-

- Jól vagyok. - fordulok át hasra, így szinte teljesen ráfeküdve, hogy szemeibe nézhessek. Még mindig ugyan olyan gyönyörűek, mint voltak, vagy csak egyre inkább. Az összképről ne is beszélve.

- De venned kellene be gyógyszert. - aggódó pillantásaival mélyed el tekintetemben, karjait rajtam pihentetve, miközben oldalamról hátamra átkerülő kezével továbbra is simogat. Ezt a létező összes pillanatban eltudnám képzelni és viselni is… Még hiányolnám is, ha nem érezném őt ennyire közel magamhoz, ami sajnos a kismilliónál több alkalommal fog elő fordulni.

- Nem akarok. - nyakhajlatába nyomva arcom bújok el a következő szigorú pillantásaitól és szavaitól, ám a várt ellenére ezek nem érkeznek meg. Ahogy a láztól felforrósodott bőröm az övéhez ér egy mély levegőt véve hagyja abba kezei mozgatását. Nem szól semmit, csak fekszik, én pedig nem tudva mit cselekszem érintem ajkaim érzékeny bőréhez, és apró csókokkal kezdem behinteni a füle mögötti részt. Váratlan érintésemnek köszönhetően összerezzen kissé, és a levegőt benntartva nyitja szóra ajkait.

- Baek… Ezt nem sza… - szavait csókommal folytom belé, nem törődve abszolút a következményekkel. Nem érdekel semmi, és senki, csak Ő. Vele akarok lenni, és örömet okozni neki a sok fájdalom után. Semmi más nem hajt most, csak az ő érdekei.

- Nem érdekel. - szűröm ki ajkaim közt mikor fél pillanatra elválok tőle, de ajkaim azonnal vissza szorítva övéire kezdem el táncoltatni őket, mire nyelve bejutásért könyörög, amit én nagylelkűen azonnal meg is adok neki. És eddig élvezhettem csak fölényem, hisz egy könnyed, hírtelen mozdulattal, már az ágyba süppedek, és teste szinte minden porcikája az enyémhez simul.

Ó ha tudná… Ha tudná hányszor képzeltem el ezt a pillanatot. Hány nap telt el úgy, hogy én ő rá várva szenvedtem. Hogy mennyi ideje akartam már érezni kényeztetését, és ugyan ezt az élvezetet megadni neki.

Lassan haladva végig állam vonalán tér át nyakamra, végig nyál csíkot hagyva maga után, belőlem pedig az első sóhajt kiváltva.

- Szóval nem érdekel. - dörmögi bőrömre, mire fogaival rácsípve szívogatni kezdi, én pedig ajkaim összeszorítva próbálom magamban tartani feltörni készülő nyögésem. Az előbbi műveletét egymás után többször megismételve kezd el pólóm alatt kutatni, majd egy pillanatra befejezve nyakam tépését veszi le rólam a már fölöslegessé vált textíliát. A maga után hagyott nyomokat követően óvatosan fülcimpámba harap, édes párnáit pedig visszavezeti enyéimre, az eddigi érzelemmel teli helyett, egy követelőző, vad csókkal hinti be, nyelve pedig érzéki táncba kezd sajátommal, szájüregem minden szegletét áttapogatva.

Kezeivel végig simítva felső testem ragadja meg már igencsak szűkösködő farmerom, és a lehető leglassabban szabadít meg tőle, ezzel is húzva az idegeimet.

Hogy én se maradjak magatehetetlen, pulóveréval együtt szabadítom meg pólójától, és így egy teljesen más szögből engedi csodálatra izmait. Vállánál kissé meglökve kerekedek ismét fölé, lábaim pedig derekán átvetve kezdek bele nyaka kínzásába. Néha-néha beleharapva haladok lefelé rajta, majd bimbóin elidőzve, az izgalomtól kissé remegő kézzel simítom végig testét, érintésem hatására pedig a hasán lévő összes izma megfeszül. Telt, kipirosodott ajkai közül néha-néha egy nyögést kicsalva kezdek el felbátorodni, így egyik kezem ágyékára helyezve simítok végig ruhán keresztül a már így is kő kemény férfiasságán. Egy kézzel kissé bajlódva, ám ezzel őt ingerelve gombolom ki nadrágját, és a lehető legnagyobb lassúsággal nyúlok nemességéhez, s arra rámarkolva egy hangosabb nyögést váltok ki belőle.

- Shh, halkan! - hallgattatom el kezem szájára tapasztva, mire érzem ajkai mosolyra húzódnak. Amint elkezdem nadrágját és alsóját lehúzni róla, kissé megremegnek kezei, és szemeit lehunyva várja a következő lépésem. Szemeim végig vezetve fedetlen testén önti el lelkem a boldogság, és tovább húzva a dolgot kezdem el hasa alját csókolgatni.

- Kérlek… - szűri ki ajkai közt alig hallhatóan, mire én megkegyelmezve rajta fogok újra férfiasságára, ajkaimmal pedig az övéi kényeztetésébe kezdek. Először meg se mozdítva rajta kezem jár táncot nyelvem az övével, majd mikor nyöszörögve emeli meg csípőjét, mozgatni kezdem ágaskodó nemességén a kezem, minek köszönhetően egyre többször nyög bele csókunkba, és az eddig a lepedőt gyűrögető kezei fenekemre tévednek át, és bele markolva vált ki belőlem is egy halkabb nyögést. Nyakát, és mellkasát szívogatva, és csókokkal behintve gyorsítok kezem tempóján, hangját pedig egyre többször meghallatva intem számtalanszor csendre, ám az őt elérő gyönyör kapujában fejezem be kényeztetését, így megszakítva a várva várt orgazmusát. Az eddigieknél sokkal vadabban esik nekem, és számtalanszor megharapva ajkaim veszi le az engem takaró utolsó ruha darabot, és párnáit elválasztva enyéimtől kúszik egészen le. Egyik kezével hasam simogatja, míg a másikkal magát támasztva fúj rá már lüktető férfiasságomra.

- Chanyeol, ne tökölj! - vetem hozzá szavaim összeszorított fogaim közül, és szinte azonnal megérzem nyelvét magamon, majd rám szoruló ajkait. Zihálva túrok bele puha hajába, és kissé meghúzva azt vetem hátra fejemet, és számra tapasztva kezem próbálom tompítani élvezetemnek átadott hangomat. Egyre gyorsabb tempót diktálva vezet engem egyre közelebb a gyönyörhöz, ám még ennek bekövetkezése előtt leállítom őt. - Érezni akarlak..

- Biztos vagy benne? - pillant fel rám, miközben kezével masszíroz engem, nem elengedve az élvezet világából.

- Csináld már! - szólok rá, arcán pedig egy hatalmas mosollyal engedelmeskedik nekem. A számhoz téve ujjait kapom be teljes hosszukat, majd hímtagom tetejére csókolva kezd el egy ujjával belém nyomulni. Belső combomat puszilgatva várja míg megszokom, majd következő ujját társítva lassan mozgatni kezdi bennem őket.

- Sajnálom, sajnálom… - suttogja bőrömre, mikor meglátja összeránduló arcom a fájdalomtól. Olyan édes, hogy még ilyenkor is így figyel a másikra. Emlékszem a legelső alkalmamra… Mit ne mondjak, másnap a fekvésen kívül mást nem csináltam. Nem törődött velem, csak félig tágított ki és így hatolt belém egész méretével, mivel oltári nagy fájdalmat okozott nekem. Talán a kéztörésem is kevésbé fájt. De ő nem így cselekszik, óvatosan bán velem, és úgy csinálja, hogy nekem is jó legyen.

Előző két ujját már egy harmadik is követi, én pedig remegő kezemmel kezdek el kutatni az éjjeli szekrényem fiókjában, míg kezem ügyébe nem kerül a kereset tubus. Amint meglátja markom tartalmát szó nélkül érti dolgát, és kihúzva belőlem ujjait veszi el tőlem a síkosítót, és hímtagjára kenve belőle csókol ajkaimra. Bejáratomhoz igazítva magát távolodok el kissé tőlem, és arcom minden egyes rezzenését figyelve kezd el belém hatolni. Szemeim összeszorítom mérete miatt, és hátát átölelve szorítom őt magamhoz, hogy hang nélkül tűrjem a fájdalommal vegyített élvezetem.

- Bocsánat életem. - apró csókokkal próbál kiengesztelésre bírni, ám kiejtett szava jobban hatott rám jelen pillanatban. “Életem”... Szívem melegsége szétárad egész testemben, és a feszítő érzés ellenére hatalmas mosolyra húzva ajkaim mozdítok csípőmön, mire egész hosszát belém tolja. Körmeim akaratom ellenére mélyesztem hátába, belőle egy morgást kicsalva. Egy kis idő elteltével megszokom őt, és csípőm kissé megemelve adom tudtára, hogy elkezdhet végre mozogni bennem.

Többet sem kell szólni, és lassan húzódik kijjebb belőlem, majd ugyan olyan lassúsággal vissza, tempóját pedig fokozatosan gyorsítva, addig mocorogva bennem, míg el nem találja gyenge pontom, így egy hangosabb nyögést vált ki belőlem, amit ajkai tompítanak. Arcára újra felszökik önelégült mosolya, és nemességemre fogva kezdi el kezével ugyan azt a tempót diktálni. Hátát marcangolva kezeimmel, miközben párnáim tépkedve zihálunk egymás szájába közelítünk mindketten újból az orgazmus kapuja felé. Egy hírtelen mozdulattal húzom a lehető legközelebb magamhoz, és remegve nyitom szóra ajkaim.

- Cha… Chanyeol… Nhem bírom már… - akadozva hagynak el szavaim, miket meghallva homlokomnak támasztja az övét, és a lehető leggyorsabb tempóra kapcsolva röpke fél percbe sem telik bele, míg mindkettőnket utolér a mámorító gyönyör. Levezetésképp lök még rajtam párat, és hímtagomon is ugyan annyit munkálkodik, majd lassan kihúzódva belőlem lehunyja szemeit, és hatalmas mosollyal arcán csókolja meg az arcom. A nyitva maradt fiókomból zsebkendőket kivéve tisztítja le nedvemet, majd mellém fekve szorosan magához ölel, miközben magunkra húzza a takarómat.

- Baekhyun. - szólal meg elkotorva a homlokomra tapadt izzadt tincseim, szemeit pedig enyéimbe mélyesztve folytatja mondandóját. - Köszönöm. - húz olyan közel magához amennyire csak lehetséges, és válaszom megelőzve egy újabb szót kiejtve éri el a maximális boldogságot nálam. - Szeretlek.

Az arcomon egy hatalmas mosollyal pillantok mellkasán hagyott művemre, és szavaira nem reagálva hunyom le szemeim. Hallom még mindig kiszakadás szélén álló szíve dübörgését, és minden egyes, még gyors levegővételét. Állát fejbúbomra támasztva cirógatja meztelen hátamat, és a fáradtság hatására egyre lassul mozgása, míg nem, csak pihenteti oldalamon a karját.

- Én is szeretlek. - ajkaira egy apró csókot lehelve rántom vissza a valóságba, ám annyi ereje sem maradt, hogy szemét kinyitva rám pillantson, csak egy apró, mégis annál boldogabb mosoly kúszik fel arcára szavaim hatására. Arcom nyakába temetve, és lábammal átkulcsolva őt csimpaszkodom rá teljesen, és nem is érdekelve, hogy mindenki kint zajong, álomra hajtom a fejem Vele együtt. Őszintén kimerem jelenteni, hogy ez életem eddigi legszebb napja. Felforrósodott, meztelen testéhez simulva a karjaiban elaludni, a jóleső fáradtság miatt. Igen, megérte erre várni, csak a következményeket kell elintézni. Niu… Menedzser és a fejesek. Már nincs vissza út.