4. Fejezet - The Approaching Doom [The Painful Happiness]

A tegnapihoz képest ma kellemes ébresztésben volt részem. Vállaimat végig csókolva tér át arcomra, majd puha párnáit enyéimhez nyomva szólít nevem eltávolodása után.

- Baek. - szólal meg mély, dörmögős hangján, és mintha kissé be volna rekedve is. Vagy elkapta tőlem, vagy csak most kelt. Oldalamra fordulva bújtatom arcom takarómba. Eszem ágában sincs még felkelni, ma nincs semmi, akkor minek kelt fel? Nem mintha zavarna az e fajta törődése, sőt, ellenkezőleg. - Álomszuszék kelj fel. - hideg kezét csupasz hátamra csúsztatva ráz ki engem a hideg, és lábaim felhúzva, csak jobban próbálom magam védeni.

- Nem akarok. - dünnyögöm az arcom fedő textilbe.

- Te akartad. - sóhajt fel, és egy hírtelen mozdulattal hátamra lök, lábait pedig csípőm felett átvetve hajol egészen közel az arcomhoz.

- Ehhez fáradt vagyok! - kezeim mellkasának feszítve próbálom eltolni magamtól, reménytelenül. Arcán egy hatalmas mosollyal könyököl le fejem mellett, és ajkait táncoltatni kezdi enyéimen. Ohh, hogy mit művel ő velem! A maradék eszem is elveszi.

Jóleső bizsergés fut végig gerincoszlopomon, kezeim pedig önálló életre kelve hátára, és puha hajába siklanak, így közelebb húzva magamhoz. Kissé felkuncogva húzódik el tőlem, és mellém ülve igazítja meg rajtam takarómat.

- Most már fent vagy. - arcán még mindig édes görbülete ékeskedik, és az éjjeli szekrényemről levéve a pohár vizet - amit valószínűleg ő hozott be - és egy fehér tablettát, felém fordulva várja, hogy felkeljek.

- Ne már… - kezdek bele hisztimbe, ami őt abszolút nem hatja meg. Túl jól kezeli az ilyen kirohanásaim.

- Ha beveszed… - két ujja közt fogva a gyógyszert emeli arcom fölé, és folytatja mondatát - Kérhetsz tőlem valamit. - dönti kissé oldalra fejét, és hatalmas, csillogó szemeivel mered rám.

- Mégis mit? - ráncolom össze kérdően szemöldököm, mire megvonja vállát.

- Bármit bármikor. De cserébe beveszed a gyógyszereket mikor behozom neked. Rendben? - bármit… És bármikor. E két szava cseng fejemben, mire egy sóhaj kíséretében ülő helyzetbe próbálom szenvedni magam, de a hírtelen belém nyilalló fájdalomtól vissza borulok ágyamra.

- Francba… - szisszenek fel.

- Mi a baj? - kap utánam aggódóan, de fejem megrázva utasítom el segítségét. Muszáj felkelnem, volt ennél rosszabb is már, kibírom…
Kissé szenvedve, harcolva a fájdalmam ellen fészkelődök egy ideig, míg nem sikerül egy olyan pozíciót találnom, ahol kevésbé fáj az ülés.

- Na add ide azt a mérget. - húzom apró görbületre ajkaim, és keze tartalmát elvéve tőle veszem be a fehér pirulát, utána öntve a pohár tartalmát.

- Ma jön Niu? - félve pásztázza végig mellkasom és nyakam, majd mutató ujját nyakamon hagyott foltjain húzza végig, miután egy bólintással válaszolok neki. - Ne haragudj. - süti le tekintetét, miután megbizonyosodik róla, hogy nem tudom minden bélyegzésem elrejteni, hisz ujja útját figyelve a fülem mögé is jutott belőlük.

- Mégis mit? - ujjam álla alá téve emelem meg fejét, hogy a bánattal és örömmel keveredő szemeibe nézhessek.

- Fájdalmat okoztam neked… És Niu minden bizonnyal meglátja a foltjaid, hisz ezeket az alapozó nem fedi el.

- Nem okoztál fájdalmat. Annál több örömet csak. Niu meg… Ennek így kellett történnie. Sose szerettem, és már három éve húzzuk ezt. - sóhajtok fel szemeim lehunyva, és a falnak döntve fejemet.

- Akkor miért jöttél vele össze? Egyáltalán miért húztátok eddig? - mellém ülve kulcsolja össze ujjait enyéimmel, és fejét vállamra hajtva szuszog egyenletesen, válaszomat várva.

- Hát… Ez elég hosszú. Majd elmesélem később, most nem akarok ezen gondolkodni…

- Eleinte még úgy tűnt, hogy szereted. Hogy érdekel ő téged. Akkoriban veszekedtünk sokat… Majd egyre kevésbé vártad őt. Nem találkoztatok annyit, és… - szavait a csengő hangja szakítja félbe, mire szívem egy dobbanást kihagyva érzékelteti velem az előttem álló végzetem.

- Baekhyun! - kiált a földszintről Yixing.

- Mindjárt megy! - válaszol helyettem Chanyeol, és felpattanva mellőlem nyitja ki szekrényem. Egy szürke farmer nadrágot és egy magasított nyakú pulóvert vesz ki belőle, majd a fehérneműimmel folytatja. A kezében tartott ruhákat letéve mellém nyom egy csókot fejem búbjára. - Öltözz fel, én lemegyek. - hagy magamra gondolataimmal.

Egyből lefog rohanni, és megakar csókolni… De egyszerűen nincs pofám ezt megtenni. Chanyeol szeme láttára, és a történtek után. Egyből azzal kell kezdenem, hogy beszélek vele. Félre hívom a többiektől, és felvezetem neki, hogy vége… De még nem tudom, hogy mégis hogyan. Abban reménykedem, hogy nem fog nagy balhét csapni, így nem kell magyarázkodnom a többieknek, de bármi is történik ez elkerülhetetlen lesz. Arra vagyok kíváncsi, hogy ez a hír mikor fog eljutni a menedzserünkhöz… Onnantól kell majd csak aggódnom, mégis a legszívesebben most is elrohannák világgá. De talán ezentúl könnyebb lesz…

Ruháim magamra véve, hajam kissé megigazítva indulok le a földszintre, ahonnan nevetések szűrődnek fel. A lépcsőforduló után meglátom majdnem az egész bandát és Niut, ahogy felettébb szórakozottan beszélgetnek. Csak Chanyeol nem mosolyog. Aggódó tekintettel pillant fel rám telefonja mögül, majd vezeti tovább a társaság egyetlen női tagjára. Ő ezt észrevéve azonnal hátrakapja fejét, és hatalmas vigyorral az arcán rohan hozzám, majd nyakamba borulva közelít felém ajkaival, én pedig karjait levéve magamról állítom meg cselekedetében.

- Mi a baj? - néz rám értetlenül, én pedig felsóhajtva ragadom meg alkarját.

- Beszélnünk kell. - kezdem el húzni magam után a konyha felé, fülem pedig a többiek suttogása üti meg, ahogy értetlenül kezdik faggatni Chant.

- Baek, olyan furcsa vagy… Történt valami? - előttem fél méterrel megállva mér végig aggódó pillantásaival.

- Niu… Te is tudod, hogy mi van köztünk…

- Igen tudom, de nem értem ezzel mi a baj.

- A baj az… Hogy ez már nem működik. Nem olyan mint régen, és nekem már nem megy. - hahh, még, hogy nem olyan. Totálisan ugyan az mint volt, csak már a színészkedés sem megy nekem. Főleg a tegnapiak után…

- Ezzel ugye nem arra akarsz utalni, hogy…? - szemei könnyel telnek, hangja elcsuklott… Szeretem őt, de mint csak egy barátot. Ezért is fáj sírni látni őt, de többként nem tudok rá tekinteni, hiába próbáltam, nem megy!

- Ne, ne sírj! - közelebb lépve hozzá letörlöm arcán lefolyó könnyeit, és vállait átkarolva húzom ölelésembe. Igen, ez a megoldás… Szakítasz vele, de öleld meg, gratulálok Baekhyun.

- De miért? Elrontottam valami, vagy mi az oka? - szemeit egyenesen enyéimbe mélyeszti, ám lelkiismeret furdalásom miatt nem megy ez nekem. Fejem elfordítva tőle a falat kezdem bámulni, és mikor szóra nyitnám számat, ellök magától, és tenyere egy hatalmas csattanással érkezik arcomnak. - Ezt ugye nem gondoltad komolyan? - kezd el kiabálni velem, és pulóverem gallérját lejjebb húzva néz végig Chanyeol művén. - Mégis milyen ribancot kúrogatsz te a hátam mögött? És mióta?! - hangja egyre csak ingerültebb és hangosabb, minek köszönhetően a nappaliból beszűrődő zajok is elhallgatnak.

- Megmagyarázom, de ne kiabálj… - próbálom csitítani, de kezem ellökve magától folytatja ugyan abban a hangnemben a fejmosásom.

- De te ezt mégis, hogy gondoltad? Hogy csak úgy össze fekszel minden fruskával, és azt hiszed, nem veszem észre a rohadt foltokat a nyakadon?! És még magam okoltam, hogy elakarsz hagyni, közben csak egy rohadt ribanc fontosabb számodra mint én!

- Fejezd már be! - rekedt hangomon kiáltok rá, mire összerezzenve mered rám. Még soha sem kiabáltam sem vele, se előtte… - Megengednéd, hogy én is beszéljek, és ne a te hangodtól zengjen az egész ház?

- Nincs semmi amit mondani tudnál és érdekelne engem. Egy undorító, utolsó féreg vagy! Csak tudjam meg ki volt az… Baekhyun, én szerettelek! Mindenem oda adtam volna neked, erre te ezt teszed velem? - arcán a szeméből záporozó könnyei versenyeznek, hogy ki lehet az első, aki a földre egy halk koppanás kíséretében érkezhet meg. Hogy ki tudja leghamarabb elhagyni az őt teremtő testet… Én nem akartam ezt. Békében, nyugalommal akartam elválni tőle. Számítottam rá, hogy meglátja őket, de ekkora kirohanásra nem. Mégis mit vártam, hisz megcsaltam. Ő boldogan jött hozzám, hogy ápolhasson, mert többiek szóltak neki, hogy beteg vagyok, én pedig hátba támadtam… Már rég elkellett volna őt hagynom, és nem lenne ami most. Nem lenne ez a vita, nem lenne ő ennyire összetörve. És ha a menedzser és a fentiek jobban elviselnének, nem történt volna ez meg....

- Baekhyun, beszélhetnék veled négyszemközt? - csendültek fel menedzserünk szavai, miután befejeztük a koncertek megbeszélését, én pedig mit sem sejtve és értetlenül követtem őt, míg a többiek elhagyták a termet.

- Megvárunk kint. - pillantott hátra rám mosolyogva Minseok, és az ajtót becsukva maguk után csend telepedett ránk. A fiókban keresgélve vett elő egy mappát, míg én a vele szemben elhelyezkedő székre ülve várom, hogy mi lehet az, amit csak velem akar megbeszélni.

A sötétkék, az én nevemmel ellátott dossziét felnyitva veszi ki a legfelső lapot, és szemüvegét visszatolva orrára kezdi el átfutni a sorokat. Keze tartalmát elém téve megköszörüli a torkát, és szóra nyitva a száját kezdi önteni belém az információkat.

- Remélem emlékszel a szerződésedben leírt pontokra, de ha nem, akkor légyszíves fusd át őket. Erről szeretnék veled beszélni. - ujjával a papír közepe felé bök, ahol a szívem lekötése fogalmazódik meg. Tisztán emlékszem rá, hisz azóta fordult fejre körülöttem a világ. Miután megismertem Chanyeolt. Mért nem ő jött előbb, mint a papír aláírása? Akkor biztos fellebbeztem volna ellene.

Hiába tiszták a szerződés sorairól emlékeim, szemeim rávezetve kezdem olvasni a benne álló sorokat.

“Byun Baek Hyun, született 1992…”
Engem nem ez érdekel! Mintha nem tudnám mikor születtem, és egyéb leírásokat magamról… Szemem tovább vezetve a lapon, pár sorral lejjebb meg is találom a keresett sorokat. Egy mély levegőt véve kezdek bele végzetem olvasásába.

“ Byun Baek Hyunra kiszabott szabályok:

1. Szexuális beállítottságát titkolnia kell mind csapattársai, mind az összes ember előtt akit ismer. Nem vállalhatja fel homoszexualitását.”
Nyomorékok… Komolyan, ez olyan, mintha egy hetero embernek azt mondanád, hogy többé nem nézhet az ellenkező nemére olyan szemmel, csak a saját nemébe lehet szerelmes. Hogy lehettem olyan idióta, hogy ezt alá írtam? Haladjunk tovább…

“2. Nem létesíthet senkivel sem kapcsolatot, míg nem a vezetőség engedélyt nem ad rá, vagy kötelezi rá. Kizárólag ellenkező nemű lehet a partnere, a rajongók különböző háborgását megelőzve.”
Na ja… Mert a rajongók aztán elleneznék. Csak néz szét. Ship nevek áradata mindenhol, nem is törődve vele, hogy az egyik félnek párja van. És heterok. Sokan örülnének csak annak, ha valaki más lenne, és felmerné vállalni magát.

Nem olvasom tovább… Nem visz rá a lélek, hogy hány féleképpen fogalmazzák meg, hogy el vagyok tiltva a szerelemben meglelhető örömtől. Hogy mekkora egy homofób nyomorékok ezek… De az utolsó mondatom a kedvencem az egészben.

“A szabályok bármelyike megszegése a csapatából való kizárást és a kiadótól való elbocsájtást vonja maga után.”

A lapot eltolva magam elől dőlök hátra székemben, lábaim keresztbe téve, kezeim pedig mellkasom előtt összekulcsolva.

- Emlékszem rájuk, mi van velük? - vetem oda haragos hangnemben menedzserünknek, aki egy sóhaj kíséretében veszi vissza kezébe azt a szart.

- A vezetőségtől kapsz egy parancsot. Mondjuk parancsnak, ami a második pontban van leírva, azaz…

- Tudom, tudom, nem kell felolvasni! - csattanok fel, mire meglepetten vezeti rám tekintetét. - Melyik szerencsétlennel kell kell eljátszanom, és meddig? - szegezem neki azonnal a kérdést, a fejem kissé oldalra döntve.

- Öt év. A lány pedig… - a mappában kutatva egy képet húz ki belőle, majd elém tolva egy hosszú, szőke hajú, fehér bőrű, szép lányt pillantok meg. Hiába szép, más érzelmet nem indít meg bennem, és nem hiszem, hogy sikerülni fog neki. Hahó ember, meleg vagyok! - A neve pedig Choi Niu. Holnap el kell vele menned moziba. Ő mit sem fog sejteni erről az egészről, meg kell oldanod, hogy beléd szeressen. - már előre sajnálom. A szívem össze szorul, ha arra gondolok, hogy magamba kell szerettessem, miközben az én szívem másért dobog. De talán így sikerül elfelejtenem Chanyeol iránt táplált szerelmemet.

- Na, miért tartott ott a góré? - kérdi szórakozottan Jongdae, mikor beérve őket beszállok én is a kisbuszba.

- Lényegtelen… - dünnyögöm orrom alatt, miközben fejem az üvegnek döntve várom, hogy elinduljunk.

- Na, nem szokása ilyet csinálni! Kíváncsiak vagyunk rá! - szólal meg a mögöttem ülő Sehun, mire belőlem a feszült hangulatom előtörve mindenkit leordítok.

- Az istenért már, miért nem fogjátok fel azzal a csökönyös agyatokkal, hogy nem tartozik rátok?! Ha akarnám elmondanám, de amint látjátok nem tervezem, egyszer hagyjatok már nyugton! - csak hogy még komolyabban vegyenek végig karommal hadonászok, és lábammal dobbantva egyet hagyom abba monológomat. Megszeppenve néz rám mindenki, mivel nem törődve a fülhallgatóm fülembe helyezve max hangerőre véve a zenét bámészkodok ki az ablakon. Megsértettem őket, akaratlanul. Olyanok nekem mint a második családom, de néhai feszültségem rajtuk vezetem le, még ha nem is szándékosan. És ezzel a nappal változott meg az így is felfordult világom még nagyobb káosszá.

- Soha többé nem akarlak látni. - szűri ki összeszorított fogai közül, és sebes léptekkel felkapja táskáját, kabátját, és cipőjét is csak félig felvéve hagy mindenkit itt, távozásáról minket az ajtó becsapásával nyomatékosítva. A többiek újból halk duruzsolásba kezdenek, csak Chanyeol hagyja ott őket, és egyenesen elém lépve szorosan magához ölel.

- Nem akartam őt össze törni… Ezt az egészet nem akartam. Chan, én nem szánt szándékomból voltam vele! Ha nem lettem volna, már rég nem lehetnék mellettetek sem… - arcom mellkasába temetve dünnyögöm szavaim, de ő úgy tesz mint aki meg se hallaná őket, csak hátrébb tolva engem simít végig arcomon.

- Ez az én hibám… - az arcomon ékeskedő vörös tenyérnyomot nézve enged el engem, és a pultnak dőlve mered maga elé. - Hogy érted, hogy ha nem tetted volna meg, nem lehetnél itt?

- Úgy, hogy az egészet megkellet játszanom. Elmesélek mindent, de kérlek ne borulj ki! - mondandómat még be sem fejezve szakít félbe Joonmyun, a lehető leglágyabb hangján.

- Baek… Mi történt? - aggódva nézve rám szegezi nekem kérdését. Szemeim lesütve harapom be alsó ajkam, majd engem megelőzve Chanyeol szólal meg.

- Szakítottak. - pillant Suhora, aki meglepődve néz rám, majd egy apró mosollyal arcán közelebb lép hozzám, és ölelésébe von.

- Sose bánd amit tettél! - veregeti meg hátam, és elengedve megkócolja hajamat.

- Aish, ne már! - kapom kezeim fejemhez, és alapból kócos hajam igazgatni kezdem.

- Jajj, ne már! - szólal meg engem parodizálva, mire összevont szemöldökkel nézek rá. - Na, legyen jobb kedved! Én a helyedben nem bírtam volna eddig. És őszinte voltál vele, ami jó pont. - kezét tarkójához emelve hajol közelebb hozzám, és suttogva szólal meg. - Egyébként… Ki az új párod? - az eddigi apró görbülete fehér fogait megvillantó vigyorrá nő.

- Hát… Nem… Nem tudom, hogy együtt vagyunk-e… Ezt nem beszéltem meg vele… - félve pillantok Chanyeolra, de tekintetem azonnal visszavezetem a kíváncsiskodó leaderünkre, hogy el ne áruljam magam.

- Áá, alakulóban van? Na, de ki az? - kezeit mellkasa előtt lazán összefűzi, és szemei továbbra is rajtam maradnak. A szám szóra nyitnám, de Chanyeol beelőzve engem megszólal.

- Ismeritek, ennyi elég? - dönti oldalra fejét, és Suho tekintete rá siklik át.

- Ez nem fer ám, hogy ő tudhatja, én meg nem. - biggyeszti le alsó ajkát, és kérlelően néz rám. Végül is… Tök mindegy, hogy egy, kettő, vagy az összes rám szabott szabályt megszegem, nem? A következmény súlyossága nem nő ezzel. Viszont ez az utolsó pár napom velük, már, ha csak azt tekintjük, hogy még csak három év telt le az öt éves kapcsolatból. No hát akkor mindegy, Joonmyun pedig nem olyan, aki kiakadna ezen. Vagyis remélem.

- Két feltétellel mondom el! Nem akadsz ki, és nem mondod el a többieknek még! Rendben?

- Nekem jó, de miért akadnék ki? Nem mintha kiakadnék, bárki is az, áldásom rátok, ha boldogok vagytok együtt. - apró mosollyal az arcán várja, hogy az az egy darab nevet kiejtsem a számon, és megtudja ki az.

A szívem hevesen kezd el verni, mellettem álló szerelmem pedig értetlenül mered rám, de nem ellenkezik az ellen, hogy elmondjam. Benne megbízhatok, tudom… Mégis ideges vagyok, a reakciója miatt. Vajon lenéz majd? Elítél? És Chanyeollal mit tesz? Mit tesz velünk? És, ha mégsem fogja ezt elfogadni? Baekhyun, légy már férfi! Egy kurva nevet ejts ki a szádon és kész! Ne légy ennyire puhány!
Mély levegőt véve pillantok utoljára Fülesre, majd tekintetem Joonmyunra tovább haladva szóra nyitom szám.

- Chanyeol az. - kezeim kissé megremegnek, arc izmaim megfeszülnek.

- Na, Baek, ne szórakozz. - kacag fel a név hallatán, és helyettem ő folytatja a mondandót.

- Én vagyok az. - közelsége miatt hallom, ahogy egy nagyot nyel, Suho arcáról pedig egy pillanatra eltűnik a mosoly, és hunyorítva néz rám.

- Ez most komoly? - tekintete köztem és Chan közt cikázik. Könyörgöm, ne akadj ki… Joonmyun, csak ennyire kérlek…

- Igen, komoly. Szerelmes vagyok Park Chanyeolba! - a kelleténél hangosabba mondom ki ezt a mondatot, minek köszönhetően a nappaliban is mindenki tisztán hallhatja a szerelmi vallomásom szívem választottjához.