Születésnapi Kívánság [XiuHan]

- Lu-ge! - Vidám hangja a falak közt könnyedén cikázva jut el egészen hozzám, ezzel tudtomra adva érkeztét - mintha a csapódó ajtó nem adott volna elég nagy jelet jöttéről. - Szóval szobában vagy… - Zacskók csörömpölése, majd léptei közeledése. Hallom, de mégsem akarom… Miért jött el? Mért van itt? Nem akarom látni őt, nem akarok sehogy sem kapcsolatba lépni vele… Fáj, rettentően fáj, hogy minden nap adnom kell, milyen jó barát vagyok, miközben érzelmeim és kimondott szavaim sokkal többet jelentenek, mint ő azt hinné. Egy apró szó, mi jelen esetben a szeretlek, két embertől származtatva, mégis más töltetettel rendelkeznek. Hogy ez zavar-e? Hát, hogy a viharba ne…

Egy fejlett, mégis ítélkező világ, hol nyugodtan senki sem vállalhatja érzelmeit. Hol támadások érik minden tettét, még, ha jót is szeretne cselekedni. Ha homoszexuális vagy, máris rossz szemmel néznek rád… Mintha csak egy beteg ember lennél, kihez érni sem lehet, mert ezt egyből elkapják tőled. De azt is hitték már rólam, hogy gyerekeket fogok megrontani, hisz’ megkaptam már… A pedofilok, zoofilok, és egyéb más nyalámságok mind egyenrangúak a biszexualitással és melegséggel. Igen, én nyíltan meleg vagyok, így tapasztalatokból beszélek csak…

De akik nem képesek szeretni? Az nem betegség? Egy életet úgy leélni, hogy nem érzel szerelmet, nem dobban egyszer sem a szíved hevesebben, ha egy adott emberrel találkozol, ki fontos számodra. Szemed ettől még van, megállapítod, hogy számodra ki szép, ki csúnya, ki a herceg, s ki a béka… De itt a szál meg is szakadt. Annyiszor gondoltam már erre… Én mért nem lehetek ilyen? Az életem annyival könnyebb lenne, mint jelenleg. Nem kellene azon aggódnom, hogy mikor köpnek le, amiért szerelmemmel kézenfogva sétálunk - pedig tényleg csak ennyi történik -, míg tizenéves kis picsák majdnem, hogy már vetkőztetik egymást a nyílt utcán. És mi? Nem teszünk semmit, egy apró ajak puszi senkit sem ront meg, vagy, ha ujjaink összefűzve járjuk a köztereket. De bár így lenne… Érte elviselném… Ha elviselni nem is tudnám, küzdenék velük. Csak enyém lenne, csak mondhatnám neki azt, hogy szeretlek, ahogy tényleg gondolom. Megakarom ölelni, a felhevült bőrén táncoltatni ujjaim, miközben hajába túrva csókolok telt ajkaira, s suttogom rájuk szavakba formált érzelmeim. Én csak ennyit szeretnék… Egy nyugodt életet, Veled.

- Ya, Lu-ge! - csapódik ki szobám ajtaja, s dübörgő léptei egész addig nem hallnak el, míg mellém érkezve, egy egyszerű mozdulattal borul megroskadt testemre. - Kelj már fel, egyedül felgyújtanám a konyhát… - Lábát átvetve csípőm felett foglal helyett hátamon - mivel jelenleg hasamon fekszem -, s vállaim megragadva kezd rázogatni, ezzel kelésre bírva engem. - Kelj már ki, te szerencsétlen! Fél kettő, de te még mindig az ágyat nyomod! Mikor akarsz visszaállni a normális emberi életre?

- Mert most nem azt élek? - Karjaimmal kapálózva keresem a fogva tartó tagjait, mik pozíciómnak köszönhetően - vagy inkább kevésbé - reménytelen ügy lesz. - Hyung, engedj már el! - Erőt véve magamon próbálom lelökni, mit csak édes kacajával díjazva csúsztatja lejjebb selymes kezeit, s támaszkodik meg velük fedetlen felsőtestemen, mitől egy jóleső bizsergés járja át minden porcikám.

- Akkor felkelsz? - Ha még nem is ismerném, akkor is tudnám, hogy jelenleg rettentő jól szórakozik kínzásomon. Kérlek, itt Minseokról van szó, életeleme, hogy a vérem szívhatja. Nem mintha nem élvezném, hisz’ addig is közelemben tudhatom Őt.

- Ha nem nyomsz agyon, ezer örömmel… - Arcom párnámba fúrva dünnyögöm szavaim, így kimondottan csoda, hogy megértette azokat.

- Akkor gyere, és segíts - Fejem oldalra fordítva, épp megpillanthatom arcán elterülő hatalmas mosolyát, mi méginkább ösztönöz a kelésre. Utálom, hogy ilyen könnyen rátud venni dolgokra, de csak ilyenkor… Mert még aludnék.

- És mégis mi a bánatot segítsek…? Ezek meg mik? - Jobb szemem dörzsölgetve pillantok az asztalon lévő több szatyorra, mik emlékeim szerint lefekvésemkor nem voltak itt.

- Főzünk. Tudod, hogy ilyen téren mennyire kétbalkezes vagyok, így segíts…

- De mért itt? - ráncolom össze szemöldökeim, miközben egy bögrét kerítve birtokomba kezdek reggeli kávém készítésébe.

- Mert… Nem akartalak elrángatni, és gondoltam, hogy így jobb… - Hátat fordítva nekem kezd a fehér zacskókban kutatni, s a bennük lévő dolgokat sorjában előszedegetni, míg én koffein bombám elkészítve kortyolok a keserű italba, ahogy derekam a pultnak vetve figyelem mozdulatait.

- És mit szeretnél készíteni? A másik meg, hogy miért? - teszem fel következő kérdéseim számára. Fáradtan sokkal többet faggatolózom, mint általában, bár ezt ő már megszokta tőlem.

- Baozira gondoltam, találkozóm lesz valakivel… Mondjuk - Ha nem lennék ennyire megtört és fáradt, ezen mindenféleképp jót nevettem volna. Az első randin már megeteti a csajjal magát… Remélem értitek, mire gondoltam.

- Miért csak mondjuk? - Tenyerem alsó részébe törölve ajkaim helyezem kiürült bogrém a mosogatóban sorakozó edények mellé, mik mind arra várnak, hogy összeszedve magam tisztítsam meg a már több hete rajtuk díszelgő ételmaradványoktól.

- Áhh, bonyolult… De elmesélem majd. Míg elkezdem előkészíteni az alapokat hozzá, addig öltözz fel - méri végig szemeivel egy nadrágba bújtatott testem, majd egy sóhaj keretében fordul vissza az asztalhoz, hogy tevékenységét folytathassa.

- Tudod mi hol van, de nem garantálom, hogy mindenből van elegendő tiszta cucc… - A leginkább madárfészeknek tűnő dologba vezetem ujjaim, mi fejem tetején díszeleg, miközben elhaladva mellette veszem utam újból szobám felé, hogy kérésének eleget tehessek.

Nincs nagy kedvem, sem erőm túlzottan összeszedni magam, mi annyit takar, hogy egy látszólag tiszta pólót kerítve a hatalmas textil kupacból, magamra öltöm azt, s szinte csomósan kócos hajam ujjaimmal kibontogatva teszem némileg felvállalgatóbbá külsőmet - bár ez sem segít sokat a karikás szemeimen. Teljesen mindegy, Minseok már mindenhogy látott - természetesen állapotomról beszélek.

Nehéz vele… Hogy együtt kell lennem egy légtérben azzal a személlyel, kiért életem adnám, mégsem érhetek hozzá… Legalábbis úgy nem.

- Lulu… - Kellemes hangja a poharak halk csörömpölésével keveredve tölti meg a kis helyiséget, ahogy válla felett pillant hátra rám.

- Te mit csinálsz? - Szemöldököm összeráncolva lépek beljebb a konyhába, hogy kilátást nyerjek tevékenységére.

- Ember, szinte nincs is tiszta cuccod… Szóval mosogatok.

- Hát, de…-

- Nincs de! Oda készítettem az asztalra ami kell… Azokat apró darabokra kellene vágni - Kezét kiemelve a habos vízből bök a bútoron heverő zöldségek felé. Van esélyem tiltakozásra…? Természetesen nincs.

Egy sóhajt megeresztve veszek elő egy kést, na meg persze egy vágódeszkát, hogy kérését teljesítve kezdjek neki az alapanyagok előkészítéséhez.

- Baozi…

- Hmm?

- Kivel találkozol? - Istenem, mért kérdezem meg? Oké, hogy érdekel, de csak a saját sebeim tépem fel, ahogy egy lányt csodálva önti szavait, mikből hibáim kiszűrve jövök rá minden alkalommal, miért is nem szeret - az már mellékes, hogy férfi vagyok én is.

- Nem hiszem, hogy ismered… - Apró mosoly szalad fel arcára, ahogy az eddig elmosott dolgokat törölgetve pakolja azokat a helyükre.

- De milyen? - pillantok rá érdeklődve.

- Hogy is mondjam… Már régebb óta ismerem. Világos barna haja van, majdnem mint a tiéd. Szinte fekete szemei, bőre hófehér. Mikor mosolyog… Gyönyörűbb, mint a nyíló virágok. És a humor érzéke is csodás - Boldog mosolya tovább nő, ahogy a csodásabbnál csodásabb tulajdonságait sorolva jut eszébe megannyi emlék… Érdekes, mert eddig soha sem beszélt nekem róla… T’án nem is ismerem annyira, mint azt hittem.

- Szóval olyan tipikus álmaid nője - hagyja el egy sóhaj ajkaim, miket egy vidámnak tűnő görbületbe kényszerítek, még, ha valójában nem is az.

- Igen… De egyébként sokban hasonlít rád - Ja, meghiszem azt. Ő is egy lelki roncs, mint én? És a legtöbb alkalommal ugyan olyan modortalan akár én? Ugyan Minseok. Csak ezért mondja, hogy némileg jobb kedvre bírjon ezzel engem. Sokszor hallottam ezt már tőle…

- Milyen apróra vágjam? - A témát elterelve veszem kezembe az egyik megpucolt hagymát, hogy azt felé mutatva tudassam vele, miről is beszélek.

- Minél apróbb, annál jobb. Mindjárt segítek benne.

És így telt napunk további része… Közös erővel, néha nevetgélve, de sikeresen elkészítettük a baozit… Vagy legalábbis annak készült, de főzési tehetségünk - főleg Minseoké - csak úgy szárnyal. Szóval igen… Ha csukott szemmel eszed, akkor talán elmegy egynek.

Szeretem, ha itt van, ám minden egyes elköszönése fájdalommal tölti meg szívem. Mert vele akarok lenni, minden adandó pillanatban. Őt akarom ölelni, és… Hagyjuk, már elmondtam ezt.

De most t’án még jobban fáj. Találkozója van, s kimondottan boldognak tűnik miatta. Ez miatt én is örülök, lelkemet mégis fájdalom járja át… Nem tudom, hogy mégis hogyan viselném, ha azt látnám, hogy más kezét fogva rója az utakat, mindenki tudtára adva, hogy párkapcsolatban él. Természetesen nem velem…

Sokszor hittem azt, hogy tisztában van érzelmeimmel. Hogy ő is viszonozza ezt egyszer, s talán csak magának nem meri még bevallani, mit érez. Akkor ismertem meg, mikor a leghosszabb kapcsolatából épp kilépőben volt… Két hete, minden egyes nap beszéltünk, mikor szakított az illetővel… Három év után. Összetört, szinte menthetetlen állapotba került, s egy normális ember ezt a napi küzdést érte rég feladta volna. Nekem nem ment. Nem ment, hogy magára hagyjam őt, hogy egyedül oldja meg a problémáit. Tudom milyen életet élt, s tudtam, hogy ha magára hagyom, nem lesz mellette más. Na és ehhez jön még az is, hogy már akkor más volt, mint a legtöbb ember számomra. Ekkor már két éve nem volt semmiféle párkapcsolatom, de még szerelmesnek sem tudtam mondani magam. Volt, ki tetszett, de ennél több nem is volt. De ő…? Mégis megbabonázott.

Sokáig nem akartam beismerni, hogy mit érzek iránta… Mert mégis miért? Hogy szenvedjek, miszerint legjobb barátomba szerettem bele teljes mértékben, ki mellesleg hetero? Nem ment, egyszerűen csak… Szenvedtem.

Nem volt olyan nap, hogy ne küzdöttem volna saját magammal, hogy ne gyötört volna a lekiismeret furdalás, hogy mit tettem. Ő nem tud róla, mégis úgy éreztem, hogy ezzel csak bántom őt, nehézségeket okozok neki. Tudom, sosem volt ép a gondolkodás módom, de még mielőtt azt hinnétek, hogy elment a maradék eszem, ez igaz.

Minden nap kiborultam, veszekedtünk rengeteget, mikkel mindkettőnket összetörtem. Ez akkor kezdődött, mikor beismertem magamnak, hogy mit érzek… Hogy ez nem kötődés, nem testvéri szeretet, hanem Szerelem.

Gondolataim a csengő fülsértő rikácsolása szakítja meg, mire valaki nagyon is rátenyerelt… Tuti megölöm. Mikor tudnék aludni, és sikerül már majdnem a nyugalom világomba keverednem, mindig kizökkent valaki, de ezúttal fogalmam sincs, hogy ki lehet az…

Keserveset nyögve kelek fel puha menedékemből, s fáradt testem vonszolva indulok meg az ajtó felé, hogy az első tárggyal, mi kezembe akad, le is üthessem pihenésem megzavaróját. Egyszer hagynának csak aludni végre…

- Mi az isten van má…- - szavam torkomon akad, ahogy Joonmyun zilált alakjával találom szembe magam. - Baj van? - kerekednek el szemeim, ahogy végigmérve őt, keresek bármiféle más jelet.

- Csak… Csak siess, és gyere! - alkarom megragadva kezd kirángatni lakásomból, alig megvárva, hogy egy lábbelit kezembe véve lépjek ki bejáratomon.

- Hé-hé, Suho! - megfeszítve testem ellenkezem vonszolása ellen, mi egy pillanatra megálljra készteti, s kétségbeesett tekintetét enyéimbe fúrja.

- Nem mondhatom el… Látnod kell, máshogy nem érted meg. Ülj be, sietünk - bök a házam előtt parkoló fekete terepjáróra, minek még motorját sem állította le, míg feljött értem. Ekkora nagy gáz lenne? Megrémiszt, és a legszörnyűbb dolgok jutnak eszembe… Minseokkal történt volna valami? Nem, nem, ezt ki is verem a fejemből… Baozi azzal a lánnyal randizik, biztos, hogy minde…- Bassza meg… Kezeltetni kellene ezt a túlgondoló képességem, mert a sírba viszem vele magam.

Szó nélkül teljesítem utasítását, ahogy az anyósülést elfoglalva kapom lábaimra cipőm, s kapcsolom be a biztonsági övem, mikor Joonmyun már a gázpedált taposva szeli az utakat. Nem mond semmit, a néhai ideges sóhajokon kívül semmi más hangot nem hallat, csak a motor búgó hangja tölti ki a közénk beállt feszültséget.

Nem tudom, mire gondoljak, mennyire aggódjak, s mit kellene tennem. Féljek-e, vagy sem? Faggassam Suhot, vagy hagyjam a dolgokat, míg oda nem érünk? Összezavarodtam, miközben elmém a lehető legfájdalmasabb dolgok öntik el. Ha vele történt valami… Bele sem merek gondolni, de más ötletem nincs, miért rángatott el otthonról engem.

Haladunk, az utak sokaságát hagyjuk el, ahogy ismerősebb környékre érünk, félelmem pedig egyre jobban növi ki magát. T’án nem is gondolom annyira túl a dolgokat.

Nagyjából fél óra utazás után Minseok utcájába fordulunk be, mitől szívem csak hevesen zakatolva imádkozik, hogy ne legyen semmi baja…

- Joonmyun, ugye nem….?

- Ha oda értünk, meglátod… Mondtam, hogy addig semmi - ajkait mosolyra húzva mér végig engem.

- Mi ez a jókedv, hírtelen? - vonom fel értetlenül szemöldökeim, ahogy tekintetét fürkészve keresem boldogságának okát.

- Ahh, Hyung… Te komolyan ennyire nem vágod milyen nap van? - kacag fel értetlenségem látva, minek okát még mindig nem tudom, de egyre inkább zavar…

- Te eddig csak szinészkedtél? - szólok rá erélyesebben a kelleténél, minek hatására kissé megrezzen teste.

- Ha meglátod miért, nem leszel mérges - Mosolya továbbra sem apad, ahogy már csak arra leszek figyemes, hogy az útszélére parkol a járművével, s fejével Minseok háza felé biccentve nyitja szóra ajkait. - Menj be.

- És te?

- Megyek haza, mert dolgom van… De eredj már! - nyúl át előttem, hogy egyszerű mozdulattal tárhassa fel a mellettem lévő ajtót majd tenyereit nekem feszítve késztet kiszállásra.

- Jó, na, megyek már… - forgatom meg szemeim - de még mindig furcsa vagy.

- Inkább menj. Aztán kérek élmény beszámolót! - Hatalmas vigyorral int nekem, ahogy újból a pedálra lépve száguld el, ezzel magamra hagyva. Na, most teljesen összezavart engem, de nincs mit tenni.

Félve fordulok a hatalmas ház felé, s bizonytalan lépteimet szaporázva indulok meg a bejárathoz, hogy megbizonyosodjam okáról, miért volt ez az egész felhajtás. Tudtommal ő most egy lánnyal randizik… vagy mégsem? Semmit sem értek már.

Csengetés nélkül nyitok be a bejárati ajtón. Köztünk ez megszokott, hogy úgy megyünk egymás házába, mintha csak haza érkeztünk volna. Jó pár éve ismerjük egymást, így már nem furcsa ez nekünk.

- Baozi…? - Félve ejtem ki a nevét, ahogy aprókat lépve araszolok egyre beljebb. - Minseok, itthon va…-

- Konyha! - kiált vidáman, mi kissé megnyugvásra bírja lelkemet. Ezek szerint mégsincs baja… De miért van itthon?

- Neked nem randin kellene lenned? - tarkóm vakargatva indulok meg a hang forrása felé, s ahogy a boltív alatt átlépek, tekintetem ráemelve várok válaszára.

- Nem… - Alig, hogy beértem, ő közelebb lépve hozzám ölel szorosan magához. Pulzusom megugrik, ahogy szívverésem legalább hatszorosára gyorsul fel. - De várj, csukd be szemed! - ereszt el, s túlbuzgó módon siet vissza hűtőszekrényéhez, mit feltárva pillant rám újból. - Mondom, csukd be! - dorgál meg, kissé haragosan.

- Jó-jó, becsuktam - sóhajtok fel, ahogy kérésének eleget téve hunyom le pilláim. Nem értek, még mindig semmit… Hallom, ahogy a hűtőt becsukja, majd letesz valamit a pultra...

- Míg nem szólok ki ne nyisd! - szól rám újból, hogy a “rossz” cselekedetem megelőzőleg figyelmeztessen. Egy halk kattanás, majd egy kis csend. Valami koppan újból, mintha letennék, s egy súrlódás, mint mikor egy tányért húznak végig az asztalon, mit lépteinek hangja követ. - Nyisd ki… - szólal meg lágyan, közvetlen előttem. Ahogy lélek tükreim újból megmutatkoznak, látókörömbe egy tortát pillantok meg, mit azonnal kezeimbe nyom… A tetején egy huszonhetes gyertya szám díszeleg, mit a láng lengedezve olvaszt el. - Lu, boldog születésnapot! - Csillogó szemeit tekintetembe fúrja, ahogy gyönyörű, hatalmas mosolya ül arcán, mi hófehér fogait látni engedi. Tényleg ma van? Nekem ez teljesen kiment a fejemből, s már nem is figyelem egy ideje a napokat… De ő emlékezett rá, s nem felejtette el.

- Baozi, én… Köszö -

- Ne mondj semmit, csak fújd el a gyertyákat, és kívánj - Kívánság… Egy dolog van, mit szeretnék, s minden évben ez a gondolat cikázik a fejemben, miközben kérését megteszem. De minél többször, annál hatásosabb, nem?
Szemeim lehunyva, egy mély levegőt veszek, s miközben tüdőmből kipréselem azt, egy dolog jut eszembe. Az pedig Ő.

- Mit kívántál? - kérdi, miközben kezeim közül kivéve a fehér habbal borított csodát, az asztalra helyezi, s a fiókjához lép, miből egy kést vesz elő, hogy azzal szeljem fel a tőle kapott tortát.

- Ha elmondom, nem válik valóra, nem?

- Hm… És, ha azt mondom, hogy… Szeretlek?

- Ezt már sokszor mondtad - Oh, Minseok. Ha tudnád… Ha tudnád mennyit jelentene nekem, ha ezt a szót úgy ejtenéd ki, ahogyan én… Boldogabb lennék a világon minden embernél, mert ezt te mondod nekem, de kit álltatok? Reménytelen.

- De én tényleg szeretlek!

- Tudom, és én is téged.

- Ya, Lu-ge! Én is úgy szeretlek, ahogy te engem!

- Na, azt meghiszem… - nevetek fel cinikusan, miközben az immár asztalra helyezett kést a kezembe véve mélyesztem bele a torta puha piskótájába.

- Nem hiszel nekem?

- Jajj Baozi, ez bár így le…- - mondatom nem engedi befejezni... Közelebb lépve hozzám ajkait egy hirtelen mozdulattal tapasztja enyéimre, ezzel fojtva belém további szavaim. Hideg, mégis forróságot árasztó száját óvatosan mozdítja enyéimen, mire kezdeti sokkom tovaszállva élvezem ki helyzetem. Selymes és édes párnáit óvatosan kóstolgatva igyekszem elhinni, hogy jelenleg nem álmodom, s ami történik az a valóság… Kim Minseok, szívem egyetlen lakója, kibe évek óta fülig szerelmes vagyok: megcsókolt. Itt volt mellettem, mikor magam körül én lassan döntöttem le mindent.

Karjaim nyaka körül összefűzve húzom közelebb, s így becézgetem továbbra is alsó, majd felső ajkait, ahogy lelkem a boldogság összes mámora telíti el. Ujjait kócos tincseim közé vezetve dönti homlokát enyémnek, s kerít közénk pár milliméteres távolságot, ahogy arcán egy olyan mosoly helyezkedik el, mitől egész testemet bizsergés járja át.

- Remélem, ez elég bizonyítás volt arra, hogy tényleg szeretlek téged.


Ha további információkra vagy kíváncsi az írásaimmal, illetve velem kapcsolatban, lájkold Facebook oldalam : https://www.facebook.com/Park-Malis-World-162169904299810/