- Kelj már fel, te hasznavehetetlen gyerek, elkésel! - Puffan oldalamon tollpárnám, mire magzatpózba húzva magam takarom el fejem a hozzám érkező tárggyal, próbálva tompítani anyám sipákolását. - Te lusta disznó, bezzeg ha a táncról lenne szó, már két lábon és készen indulnál! - És csapó sokadik. Szokásos fejmosása következik, Kim Micha szerepében! Tessék-tessék, kora reggeli dráma vetítésünkre vannak még jegyek, de a műsor elkezdődött már, siessenek!
- Az más - kelek ki ágyamból, és utamból arrébb tolva a nálam több, mint egy fejjel alacsonyabb nőt indulok meg a folyosó végén lévő fürdőbe.
- Az anyád vagyok, némi tiszteletet elvárok tőled uraság! - Trappol utánam, dühös szavait felém vágva, és az ajtóban csípőre tett kézzel folytatja fejmosásom, de valahogy a tükrön lévő folt jobban leköti figyelmem fogam mosása közben.
- Kimennél? - Húzom fel jobb szemöldököm egész testemmel felé fordulva, miután fogaim tisztán csilloghatnak újból.
- Istenem, hol rontottam el? - Fejét csóválva fordul el tőlem, és hagy egyedül, orra alatt eldünnyögve még pár szót, hogy “Miért nem olyan ő is, mint a bátya vagy az apja, vagy akár mint a húga?”, “Ő miért lett ilyen?”, és a többi, és a többi. Most egy érzéketlen tuskónak tűnhetek, aki mindent leszar, de~... Na jó, annyira nem lőttetek mellé, de anyám szavai már nem tudnak meghatni. Túl sokszor - minden reggel - a fejemhez vágja ezeket a szavakat. Régen jobban sértette a lelkem, de ma már rájöttem, hogy nem érdekel. Még kicsit több, mint fél évet kell kihúznom utolsó éves létemre, és ha minden a terveim szerint sikerül, lelépek innen és egyetemre fogok járni, azzal foglalkozok, amivel szeretnék.
Ruháim levéve a sarokba hajítom, és a víz hőfokát beállítva a zuhanyrózsa alá lépek, először hajam, majd egész testem megmosom. Nem szeretek sokáig a tusolóban lenni, így pár perc elteltével már a tükör előtt állva csavarom derekamra fehér törülközőmet, míg a szekrényből egy másikat elővéve kezdem hajamból felitatni a vizet, és vonszolni vissza magam szobámba.
A szekrényem feltárva rángatok ki ruháim közül egy koptatott farmernadrágot, hozzá egy fehér pólót, és egy cipzáros pulóvert. Egy fiókból veszek elő még egy alsónadrágot, és az előszedett textíliákat magamra öltve terülök ki ágyamon. Mikor még a plafon is érdekesebb számodra, mint az életed. Átgondolva egy értelmes dolgot vélek benne felfedezni… Vagyis kettőt. A táncot a másik meg, hogy is mondjam… Fogalmazzuk ágyban lévő táncnak. De inkább mesélek tovább. A család? Én vagyok a fekete bárány - vagy inkább a fekete lyuk. Mindenki tanul és tanul, orvosira, jogra és ilyen holt unalmas dolgokra jár. Én belepusztulnék, ha ezt kellene tanulnom. A jegyeik mindenkinek kiemelkedőek, én meg megvagyok a hármas átlagommal. És a lógásaim sem ritkák. Na erre jó, ha az ember versenyszerűen űz valamit. Hivatkozhatok arra, hogy próbám volt, még ha ehelyett a farkam után megyek. Ohh, micsoda fizika órák voltak tavaly… Meg pár matek… Történelem, irodalom… Csak tesikre jártam be mindig. Fogjuk rá, hogy mindig, néha inkább a szertárba. Na igen, azok sem voltak rossz órák.
- Sehun, kész vagy már? - Istenem ez a nő, nem bírna ki egy napot a basztatásom nélkül? De komolyan, csak egy napot kérek!
- Csövi - szemem sarkából látom elsuhanni mellettem húgom, és a nyitva maradt szekrényemben kezd el kutatni.
- Te meg mi a francot csinálsz? - Támasztom fel magam ülőhelyzetbe, és a ruháimban elmélyedt lányt figyelem.
- Van egy tök menő, kockás inged… Azt szeretném kölcsönkérni.
- Nem gondolod, hogy előbb kérned kellene, és utána elvenni? - Sóhajtok fel, és felette átnyúlva veszem le a legfelső polcról az említett ruhadarabot, és a fejére ejtve folytatom készülődésemet. Táska… Bele egy füzet, és két toll. Ez bőven elég.
Az első kezembe akadó cipőm, és egy zoknit a lábamra húzva lépek az íróasztalomhoz, amin a szinte mindennap használatban lévő hajszárítóm van, ám pihenő napot mára sem kap.
Miután hajam teljesen megszáradt, egy fésű segítségével igazítom helyére az összevissza álló tincseim. Azután, hogy ezzel kész vagyok, táskám vállamra dobva, és telefonom a zsebembe csúsztatva, kényelmes tempóban indulok el a világ legszörnyűbb helyére, az iskolába.
- Elmentem! - Kiáltok be a konyhában sürgő-forgó anyámnak, majd válaszát meg sem várva csukom be magam mögött az ajtót, kabátom pedig már menet közben ügyeskedem magamra.
- Hé, Sehun! - Üti meg a fülem egy ismerős hang, mikor már utcánkat bőven elhagytam. A hang irányába fordulva arcomra egy mosoly szökik fel, ahogy Jongint az út másik feléről meglátom integetni. A járda közepén megtorpanva várom, hogy remek társaságomhoz társulva boldogíthassam, mint általában minden nap.
- Héy, mizu van? Mi ez a nyúzott képed már megint? - Mutató ujjával arcom böki meg, miközben utunkat tovább folytatjuk.
- Na szerinted mi? Szokásos reggeli elfoglaltságom, már tudhatnád - táskám pántjait szorosabbra fogva hagyja el a számat egy sóhaj, persze ő az egész szenvedésemen jót szórakozik.
- Talán, ha kevesebbet lógnál, és kúrogatnád a csajokat, nem lenne ennyire pipa rád.
- Aigoo, ne kezd már te is! És milyen csajokról beszélsz te? - Szemöldököm összehúzva meredek rá.
- Bocsi, csak a szavajárásom - széles vigyorra húzva ajkait élvezi, hogy egyetlen szóval fel tud húzni agyilag.
- Csajok… Te jó isten - csapom homlokon magamat, és egy sóhaj kíséretével folytatom monológom. - Mintha nem lenne világos számodra, hogy meleg vagyok, te sügér agyú! Több, mint öt éve már, nem vetted észre? Esetleg a csajodat fogom húzni, azt…
- Hé, nyugodj már le - nevet fel kiakadásomon. - Ettől meg nem félek, hogy rámásznál. Neki nincs himbi-limbije, mert ha volna is, már tudnék róla.
- Nem vagyok kíváncsi a részletekre, köszönöm. Én sem kötöm az orrodra, hogy épp kit hogyan tágítok ki, hogy beleférjen a farkam - egy féloldalas mosollyal pillantok rá, ahogy szavaimra száját elhúzva reagál.
- Haver, sose foglak megérteni. A melleket, és jó seggeket egy dákóra cserélted.
- De annak a dákónak is lehet szexi hátsója. Bementem boltba - rákacsintva fordulok be a mellettünk lévő ajtón, és egy lágy, halk csilingelés jelzi jöttömet. Jongin a falnak támaszkodva kezdi el telefonját bűvölni, és várni rám. Szokásos reggeli rutinunk. Én bevásárolok magamnak, ő meg megvárja drágalátos Bomiját. Gyökér egy ember. Lekötötte magát egy ember mellett, méghozzá pont mellette? Elviselhetetlen a csaj, soha nem fogom megérteni, hogy mi fogta meg ennyire benne. Valamit tudhat a csaj az ágyban, ha vele van még, az tuti.
Na nézzük mi kell… Energia ital, hogy ne aludjak be. Mára nincs senkim, így kell chips történelemre, hogy lekössem magam. Azért remélem valakit be tudok majd fűzni… Egy csoki, csak mert imádom. Citromos ásványvíz, és ennyi. Ezzel talán túlélem a sulit.
- Jó reggelt! - Köszönök illedelmesen a pénztár mögött álló, őszes hajú, idős nőnek.
- Viszont - komor arckifejezéssel vágja hozzám, és a vásárolt dolgaim szinte hajigálva húzza át a vonalkódolvasó alatt. Látom, ő is bal lábbal kelt. Miután közli az összeget, kezébe nyomom a kért mennyiséget, és táskámba dobálva éltető elixírjeim indulok meg a kijárat felé, ahol már Bomi csüng Jongin nyakán. Ennek mért kell minden reggel itt lennie, de komolyan? Még azt a szőke szarházit is jobban elviselném az osztályból. Pedig az nagy szó, ha valakit nála jobban utálok. De csak miatta viselem el, mert amúgy egész nap hallgathatnám tőle, hogy legyek kedvesebb a drágalátos barátnőjével. Csak bele ne hányjak a rózsaszín felhőjükbe.
Mű mosolyom felvéve lépek ki az üzlet ajtaján, ugyanazt a csilingelő hangot hallatva, mint bejövetelemkor.
- Hali - intek a megint más hajszínű lány irányába. Tegnap még szőke volt, most barna. Bár jobb mint az előző… Na ezért utálom, ha itt van. Az út további részében csak a “szupcsi” élményeit hallgathattam a “barcsi nőivel”. Mért kell ilyen idegesítően beszélni? Én tuti belelöktem volna az egyik árokba, és otthagytam volna. Vagy egy kerítéshez bilincselni… Kamion elé lökni? Áh nem, azért tuti van még pár ember, aki szívesen meghúzná.
Tíz perc “vicci” sztorik hallgatása után végre elbúcsúznak egymástól. Összeteszem két kezem, hogy nem az osztályunkba jár, sőt, nem is az iskolánkba. Bár ha ő is hozzánk került volna, én már nem lennék ott. Egy irritáló ember elég egy légtérbe.
- Hol van óránk? - Meredek kérdőn Jonginra, mikor már az iskola nyüzsgő folyosóján haladunk.
- Asszem’ a harmadikon - szólal meg, mikor mi még csak a földszinten járunk.
- Na most csak szívatsz? - Torpanok meg hírtelen a lépcső aljánál.
- Ha nem hiszed, nézd meg - von vállat, újból szórakozva az általam tartott műsoron.
- Aigoo, miért kell mindig felküldeni minket oda a rákba? Egyáltalán milyen óránk lesz?
- Matek. De inkább gyere, ne hisztizz - lépked fel az első pár lépcsőfokon, és hátrafordulva várja, hogy én is hasonlóképp tegyek.
- Nem megyek be - fordulnék meg, ám ő egy szempillantás alatt mellettem terem, és kapucnimnál fogva kezd el maga után húzni.
- Ne légy már ilyen cseszett lusta. Töriről úgyis elmész szokásodhoz híven valakit húzni.
- Ma nem… - Dünnyögöm orrom alatt, kissé hisztizve, mire ajkai újra egy görbületbe húzódnak.
- Hoppá, van olyan nap, hogy nem találsz senkit sem magadnak? - Kezdi el felforralni az agyvizem.
- Ohh, fogd be. Múlthét szerda óta nem volt senki, tudod milyen rohadt kanos vagyok? - Kezemmel mutogatva próbálom fejébe tuszkolni a dolgok súlyosságát, ám ő csak a kobakját kissé megrázva veszi tovább a lépcsőfokokat.
- Aish Jongin, én meghalok - támaszkodom meg térdeimen, mikor még csak a másodikra érünk fel.
- Ohh geci, rosszabb vagy, mint egy hisztis csaj. Ezért buknak rád így a pasik. Ne nyavalyogj, gyere, tudtommal te vagy a táncos.
- Ez az, táncos, és nem lépcsőző! És mi az, hogy ezért? Látsz te a szemedtől? Itt azért több van annál, mint hiszel! - Ajkaim egy féloldalas mosolyra húzva teszem meg az utolsó pár lépcsőfokot is, és felérve, gerincem végigropogtatva haladok tovább Jongin után.
- Hallottad, hogy Yugyeom is arra a versenyre készül, amire te? - Veti nekem oda kérdését, minek hallatán hírtelen megtorpanva, kikerekedett szemekkel meredek utána.
- Mit hadoválsz te itt összevissza? - Nevetek fel, reménykedve benne, hogy tényleg csak az agyam húzása volt célja.
- Ha nem hiszed, megkérdezheted tőle.
- Hogy önszántamból beszéljek azzal a foggyossal? - Nevetésem csak erősödik, és hasam fogva indulok tovább a folyosó végén lévő termünk felé.
- Nem lenne semmi hasznom abból, ha ezt hazudnám neked. Csak gondoltam szólók, ne ott érjen majd a meglepetés - de mégis… Ő mi a francnak jön? Oké-oké, ő is táncol, állítólag jól - de azért engem nem lekörözve - és a jegyei is jók… Szinte szín ötös tanuló. Szóval ez a verseny szükségtelen számára, így is, úgyis bekerül. De ezzel csak elveszi más ember esélyeit. És még négy év vele? Miért ver ennyire az Isten? - Hé, ne húzd már fel magad! - Nevetve lök meg kissé vállamnál, mire én egy szemforgatással válaszolok csak.
Végzetem kapujába érve belököm magam előtt a terem ajtót, és mit sem érdekelve a többiek jelenléte, a helyiségen keresztülvágva foglalom el szokásos helyünket, a bal leghátsó sarokban. Az ablak mellé ülve lábaim a padra vágom fel, székem pedig egészen addig tolom hátra, míg a falnak nem ütközik.
- Tudnám, miért rángattál be erre a szaros órára - szisszenek rá Jonginra, mikor a mellettem lévő székre ül.
- Hogy ne bukj meg a kikúrt igazolatlanjaid miatt - a telefonja kijelzőjét szuggerálva veti nekem szavait, miközben az én táskámból az energia italom, és fülhallgatóm varázsolom elő. - Azt rakhatod is vissza! - Bök a kezemben lévő kék zsinórra, amit én csak egy szemforgatással értékelek.
- Kussban leszek legalább, örülj neki - telefonom jack bemenetébe dugva a végét, egyből a kijelzőmön sorakozó, halomnyi film közt kezdek kutatni.
- De ne úgy, ahogy szoktál… “Pszt, Jongin, ezt figyeld! Azt a... Ezt nézd, ez nagyon menő!” - Könyökével kezem lökdösve parodizál engem, mikor az ajtó nyílására kapjuk fel fejünket. A lábaim lekapva a padról meredek az osztályba lépő, nálunk valószínűleg fiatalabb srácra.
- Ez ki a faszom? Bár rajta is lehetne… - Féloldalas mosolyra húzva számat mérem végig a számunkra ismeretlen fiút. Barna, oldalasan elválasztott haja van, arcélei élesek, egy inget visel farmer nadrággal, hozzá egy sport cipő, kezében pedig egy aktatáska.
- Baszki… - Húzza fel lepetten szemöldökeit, és kifordulva a teremből telefonját kezdi nyomkodni.
- Tizedikes. De te nem tudsz a dugáson kívül másra gondolni? - Az asztalra könyökölve vezeti rám tekintetét, mire én vállat vonok.
- Talán. A tá…
- A táncon kívül? Mi az amit szeretsz a szexen és a táncon kívül?
- A pornót - nevetek fel kissé, arckifejezését látva. Szemeit megforgatva sóhajt fel.
- Menthetetlen vagy. Egyébként barátnője van, és hetero, szóval ez a vonat is elment.
- És te honnan tudod mindezt róla? - Egyik szemöldököm felvonva meredek a mellettem ülő, karokkal és lábakkal rendelkező lexikonra.
- Bomi öccse - húzza görbületre ajkait, mire a homlokom hangos koppanással landol a fa lapon.
- Akkor hagyom. Tuti ugyan olyan irritáló, mint a nővére - még szinte végig sem mondtam mondatom, mikor tanárunk köszönve lép be a terembe.
- Jó reggelt! - Egy hangos puffanással érnek asztala tetejére könyvei, mire mindenki vigyázzba áll. Csak én nem, a padon fekve tovább figyelem, mikor fog kiakadni, és kiküldeni a teremből.
- Sehun, ha már méltóztattál bejönni órára, a rendszert betarthatnád, hacsak nem felejtetted már el - szemeivel egyenesen felém szórja a villámait.
- Talán - sóhajtok fel, és székemben hátradőlve teszem karba kezeim.
- Ne baszakodj már! - Szinte ki sem nyitva száját szűri ki fogai között Jongin a szavait, miközben hozzám közelebb lévő lábával meglöki enyémet.
- Rendben, akkor várunk, míg őméltósága is hajlandó lesz felkelni - csípőre tett kézzel mered rám, mire legjobb barátom pulcsim nyakánál fogva kezd felrángatni.
- Baszd már meg, te nyomorék - szitkozódik halkan, mire én már két lábamon állva öltem meg, legalább százféleképp a fejemben.
- Ha máshogy nem megy, így is jó… - Kissé megköszörülve torkát vezeti végig tekintetét az osztályon, a hiányzók után kutatva. - Ha jól látom, Myungsoo, Jongdae és Yu... - Az ajtó nyílása fojtotta belé szavát, és elsőnek egy piros… Igen, piros! Hajkoronát láttam meg.
- Elnézést a késésért! - Hajol meg illedelmesen Yugyeom a tanár előtt.
- Te jó ég - tenyereimmel a pad lapján támaszkodva sütöm le tekintetem, és előtörni vágyó hangos nevetésem igyekeztem visszafogni. Tegnap még szőke volt, és mikor azt hittem, rosszabb nem lehet… Papagájjá változik.
- Menj a helyedre - kezében tartott tollával bök az egyik pad felé, mire a piroska gyors léptekkel megy padtársa mellé. - Üljenek le - egyik kezével asztalára támaszkodva vágja fel a vastag feladatgyűjteményét, és valamit firkálva bele pillant fel ránk.
- Csak szerintem olyan, mint egy papagáj? - Hajolok oda Jongin füléhez, hogy hallhassa suttogásom.
- Ne kezdd megint - sóhajt fel, mutató ujját pedig homlokomnak szegezve tol el magától. - Minden esetre, a szőkénél jobb - apró mosolyra húzódnak ajkai, miközben szeme sarkából rám pillant.
- Amúgy minek rángattál fel? Ki akartam küldetni magam… - Székembe hátradőlve kezdek el billegni vele, a biztonság kedvéért egyik kezemmel a padba kapaszkodva.
- Pont ezért. Sehun, ne legyél már ennyire gyökér! Már rohadt sokat hiányoztál, a végén megbuktatnak és nem engednek érettségizni sem. Aztán tervezhetsz bármilyen tánc iskolát, hogy odamész, kurvára nem vesznek fel. Inkább megköszönhetnéd - tollát ujjai közt forgatva figyeli a táblát, ahogy tanárunk egy feladatot felvésve csípőre teszi kezeit.
- Hát lássuk akkor, hogy Oh uraságnak a nagy száján kívül van-e bármi haszna - egyenesen rám meredve ejti ki cserepes ajkai közül szavait, és kezeivel az asztalon megtámaszkodva görnyed előre. - Mozduljon már! - Emeli fel hangját, és tenyere egy hangos csattanással ér a fa laphoz.
- Aigoo, miért én? - Kezeim széttárva nézek a lassan vörösödő fejű férfira.
- Oh Sehun, vagy kijön, vagy egyest kap! - Szinte üvölt rám, amit én egy mosollyal jutalmazva kelek fel helyemről, és kezeim zsebembe csúsztatva sétálok a táblához.
- Hát ez egyszerű - apró görbületre húzódnak ajkaim, majd a krétát a kezembe véve folytatom az egyenletet, míg az eredmény ki nem jön. Összeütögetve kezeim távolítom el róluk a fehér port, és egy kisebb szájhúzással adja tudtomra Mr. Jeon, hogy a válasz helyes lett.
Attól még, hogy ritkán járok be az órákra, és nem tanulok, nem jelenti azt, hogy hülye is vagyok. Bár sokszor megkaptam, hogy ha figyelnék mindig, és nem lógnék el, akkor simán lehetnék négyes - ötös is. De minek, ha nekem ez tökéletesen megfelel?
- Menjen a helyére - hajol újból könyve fölé, és egy újabb feladat után kutatva vezeti végig ujjait és tekintetét a lapokon.
- Mindig meglepsz ilyenkor - apró mosollyal az arcán rázza meg a fejét Jongin, mikor már újra mellette vagyok.
- Nem vagyok hülye, attól még, hogy nem járok be - teszem karba kezeim, és székemmel hátradőlve meredek egy gúnyos mosollyal Mr. Jeonra. Telefonom kezembe véve, a fülhallgatót üzembe helyezve indítom el az előbb előkeresett filmet.
- Attól, hogy egy feladatot megcsináltál, órán vagy! - Ordít rám Jeon, mikor épp a fülembe raknám a másik felét is.
- Most mi van? - Szólalok meg szemtelenebbül, mint először terveztem.
- Mégis mi ez a hangnem? - Kiált fel idegesen, miközben öklével az asztal lapjára csap.
- Elnézést - mondom semleges hangnemben, tekintetem pedig telefonom kijelzőjére vezetem vissza.
- Hozza ki - bök asztala szélére, mire én kissé elnevetve magam rázom meg fejem.
- Felejtse el - jelentem ki egyszerűen, mire arca színe a rákéhoz kezd hasonlítani.
- Mégis mit képzel magáról, fiatal ember? Vagy kihozza, vagy egy szaktanárival kimehet óráról! - Na ilyen idegesnek is rég láttam már, vagy talán soha. Errefelé nem szokás így viselkedni egy tanárral, de végül is… Én sem vagyok szokásos.
- Végre felfogta a célom - mosolygok Jonginra, aki csak fejét fogva csóválja meg azt.
- Gyökér vagy - sóhajt fel, miközben én a cuccaim táskámba dobálva indulok meg az ajtó felé.
- Ezer örömmel - vigyorgok önelégülten az ajtón kilépve, majd becsukva magam után, nyújtózom egyet, majd az üres folyosón szétnézve indulok meg a közelebbi lépcsőhöz, a fokokat pedig egészen a földszintig veszem be. Innen lábaim egészen az utcára vezettek, ahol céltalanul bolyongtam, és a járókelők arcát figyeltem.
Mindenkiről felépül egy gondolat a fejemben, hogy mit dolgozik vagy tanul - vagy esetleg, hogy egyiket sem csinálja -, milyen zenéket szerethet, van-e családja, és a többi. Igen, ez a tipikus külsőről való megítélés, de ettől függetlenül nem építek fel magamban előítéleteket, majd akkor alkotok képet magamban róla - ami jelentőséggel is bír -, ha megismerem őket. Ha nem így lenne, szerintem Jonginnal sem beszéltem volna soha, mert nem ilyennek képzeltem el a személyiségét.
Sétám befejeztével visszatértem a gyilkos épületbe, ahol barátomtól kaptam egy hatalmast fejmosást -, mint szokás szerint. A nap további része mondhatni gyorsan eltelt. Vagy filmet néztem, vagy aludtam, mert nem tudtam senkit sem befűzni mára… Csak egy hatalmas pofont az arcomra a körülbelül két hetes sráctól… Nem értem, miért ilyen nagy szám, hogy mással is voltam… Na jó, véletlen rossz néven is szólítottam, de nem voltunk együtt, szóval véleményem szerint nem kellett volna így kiakadnia.
- Ma is lesz próbád? - Kérdi Jongin, miközben a padról táskájába pakolja cuccait.
- Aham. Fél óra múlva kezdődik, mert ma beszélni akar velem valamiről - sóhajtok fel, miközben kabátom és táskám felvéve várom, hogy ő is elkészüljön, és végre kiszabadulhassak erről az átkozott helyről.
- A versenyről akar, vagy miről? - Vezeti rám tekintetét, miközben székéről felkel, és végre öltözködni kezd.
- Fogalmam sincs. De nem értem, miért kell ezért előbb menni, lehetne neten is - szemeim megforgatva lépek el padunk mellől, majd vállam felett hátrapillantok, hogy kész van-e már végre, és szerencsémre igen. - Azt hittem, itt őszülök meg - húzom egy gúnyos mosolyra ajkaim, miközben a nap fénypontja is elérkezik. Elhagyhatom ezt a helyet.
- Na, mert néha rád várni reggelenként, vagy buli előtt… Szóval te csak maradj csendben - bök mutató ujjával mellkasomra, mellettem elhaladva, és engem beelőzve halad közvetlen előttem. Oké, oké, felfogtam, el tudom húzni az időt, ha nem vagyok a toppon fittségemben. De na, nem lehetek mindig mindenben a legjobb. - Most nem tudok veled menni, mert jön ide Bomi, aztán átmegyünk hozzájuk - szólal meg az iskolából kiérve, majd lepacsizva velem indul el az ellenkező irányba.
- Aztán a srácot hagyjátok tanulni - kacsintok rá nevetve, amit egy mosoly és fejrázás kombinációval értékel, én pedig táskám pántjait szorosabbra fogva vágok bele a jó negyed órás útba, mi idő alatt a teremhez érkezek.
A kilincset lenyomva, könnyebbülten sóhajtok fel, hogy Seungwoon már itt van, így nem kell kint fagyoskodnom míg ideér, mert a kulcsom természetesen otthon hagytam.
- Hali - vetem oda a helyiség másik felében lévő srácnak, és cipőm lerúgva lábamról indulok el a szemben lévő ajtóhoz.
- Csáó. Öltözz át, aztán gyere, mert beszélni akarok veled - veszi le tekintetét a laptopjáról, és szemembe nézve ejti ki a szavakat, arcán egy apró mosollyal.
- Okés oké, azonnal jövök - nyitom ki az előttem lévő ajtót, majd a padra hajítva táskám veszem elő táncruhámat, és utcai öltözetemből átöltözve beléjük, lépek ki újból a hangfalak sokasága közé.
- Na figyu! - Csapja össze tenyereit, majd összedörzsölve azokat folytatja szavait. - Ezt ki kell töltened, és ezzel megvan a jelentkezés a versenyre, aminek időpontja is megvan már, öt hónap múlva lesz. A többit majd utána… - Bök mutató ujjával a gépe kijelzőjére, mire én elé lépve vezetem végig tekintetem rajta, hogy miket kell beírni… Persze, ilyenkor gáz, hogy a személyim és hasonló szar kártyákat nem hordom mindig magamnál.
- Öhm izé… - Emelem kezem tarkómhoz, majd visszavezetve Seungwoonra a tekintetem folytatom. - Át tudod küldeni? Nincs nálam semmi, ami kellene - nevetek fel saját szerencsétlenségemen, mire ajkai újra mosolyra húzódnak.
- Ahh, mit vártam… Tipikus te. Majd átküldöm - rázza meg kissé kuncogva a fejét, majd az egyik hatalmas hangfalnak dőlve teszi karba kezeit. - A másik dolog… - Hagyja el egy sóhaj ajkait. - Namkwoon megsérült, eltört a lába, így tanítványa egyedül maradt, és arra gondoltam, hogy veled együtt tanítanám, mert ugyanazon a szinten álltok. Ez neked gondot jelentene? - Dönti kissé oldalra fejét, a fejemben pedig kérdőjelek sokasága jelenik meg, mert nem jut eszembe, ki tanult nála. Egyszer beszéltem a tanárral, de már az arcára sem emlékszem.
- Miért lenne? Amíg nem hátráltat a versenyre való készülésben nem zavar, hogy itt van - vonom meg vállaim, és a falnak támasztva őket, folytatom szavaim. - És amúgy ezért kellett egy órával előbb jönnöm? - vonom fel szemöldökeim.
- Hát, hogy megismerjétek egymá… - Szavait az ajtó nyílása szakítja félbe, ő pedig odakapva tekintetét húzza mosolyra ajkait. Egy sóhaj kíséretében lököm el magam támaszomtól, és ugyanoda fordítva a fejem dermedek meg. Na ugye ez most csak szívat? Tuti, hogy nem ő lesz. Véletlen jött ide, igaz. Nem, nem, ne csesszenek már ki velem még jobban a fentiek!
- Most ugye ez csak szívatás? - Hagyja el egy kínos nevetés ajkaim, majd az ajtóban álló vörösre mutatok kezemmel. - Komolyan, pont Yugyeomnak kell lennie?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése