3. Fejezet - Torn Wound [Unenjoyable Pleasure]

~ Sehun POV ~

- Ugye emlékszel mi jár annak, aki nem tartja be a szabályokat? - Közel hajolva hozzám fújja arcomba az éktelenül büdös szivarjának füstjét, majd egy apró mosollyal arcán egyenesedik fel.

Már alkalmát sem tudom mikor voltam itt utoljára… Nagyjából tudom belőni csak, ennek az undorító embernek a börtönbe kerülése előtt. Nem értem, hogy mégis mit keres már szabad lábon… Ha igazak voltak az információk, mikkel elláttak róla, legalább még öt évet kellene ülnie… Addig pedig szépen, nyugodtan tűnhettünk volna el az országból, így elkerülve további kínzásait… Erre mégis itt ülök.

A hideg fém székhez vannak kötve lábaim és kezeim, mit már megszámolni sem tudok, hogy hányadszor élek át. Régebben szinte minden napos “pihenő” helyem volt ez. Ha már csak rosszul emeltem a kezem, hoztak ide… Több éven át ment ez. Ahogy sebeimmel magamnak kellett megharcolnom és fájdalmaimmal, hisz, ha orvoshoz fordultam volna, ez az egész kiderülhetett volna, ezzel csak nagyobb bajba sodorva magam, és az itt élő embereket… Mer nem egyedül voltam.

Több árvát - köztük engem is - örökbe fogadtatott az egyik talpnyalójával, és ide hozatta őket. Mikor eljöttek értünk boldogak voltunk, mit sem sejtve az előttünk álló veszélyről… Első pár napunkat szép házban, szerető emberek közt töltöttük, de ekkor jött a csapás. Én már tizennegyedik életévem, szerelmes kis naiv fiúként éltem. Elhittem, hogy minden szép lesz, az élet csupa boldogság, az mellett akit szeretsz. Talán ez az oka, hogy az lettem aki.

A testi bántalmazások, az életünkért való küzdés már minden napossá vált. Ha láttak benned valami esélyt, hogy olyan légy mint ők, életben hagytak… Ha nem, te is úgy végezted, mint minden áldozatuk. Így volt vele is… Tizennyolc voltam akkor már, négy év szerelmes, de egyben szenvedéssel teli év után keserítették meg teljesen az életem. Elvették tőlem azt, akiért magam is feláldoztam volna. Akiért a tűzbe mentem volna, akinek a legszebb csillagot is lehoztam volna akár.

Emlékszem, egy hétig nem láttam. Hiába érdeklődtem hollétéről, semmit sem mondtak. Hiányzott, fájt a magány. Mégse tehettem semmit, gondoltam akkor nem csak a testem, hanem lelkem kínzásába is kezdtek. Hisz hiába tettek velem megannyi dolgot, semmi sem fájt annyira, mint a hiánya.

És eljött az a nap. Mikor mindent máshogy kezdtem látni, és életem egyetlen célja, ennek az undorító embernek az életének megkeserítése.

Egy hét után azt mondták láthatom… Leírhatatlan öröm járta át szívem, és mint egy boldog öt éves, ki megkaphatja kedvenc édességét, úgy rohantam utánuk, hogy láthassam szerelmem… Ám kár volt. A kis szobába beengedve teljesen összetörtek. Ott volt… Véresen, és már kihűlve. Arca már fal fehér volt, és semmilyen életjelet nem mutatott. Csak ott volt, de Ő már fentről figyelt tovább engem. Kihunyt testét magamhoz ölelve ordítottam a világ tudtára fájdalmam, és hagytak vele két álló napig. Te mit tennél, ha bezárnának téged az életed egyetlen fontos személyének holtteste mellé? És nem tudtál mit tenni. Legszívesebben magadhoz szorítva vékony testét csókoltad volna, de ezt már nem lehet. Nem mondtam el elégszer neki mit érzek iránta, nem adtam eléggé tudtára, hogy mégis milyen fontos számomra… És elbúcsúzni sem tudtam tőle. Talán, ha nem lettem volna olyan gyáva, és kimertem volna nyitni ajkaim, hogy levetkőzzem a gátakat, és szemébe mondjak mindent, könnyebb lett volna. Vele voltam, szerettem, ahogy ő is engem, mégsem mondtam neki elégszer.

Vajon még mindig figyel engem onnan fentről? Elszörnyedt azon, aki lettem? Hisz ő mindig könyörgött, hogy ne tegyem… Túl jó szívű volt… Ezért kellett volna távoznia? Mert ő nem mert bántani másokat? Vagyis pontosítok, nem az, hogy nem mert, csak a lelke túl tiszta volt hozzá. Mindig is undorral nézett azokra, kik szándékosan tették ezt. Könyörgött nekem, hogy én ne tegyem, de az ő, és saját érdekemben muszáj voltam… És most, mégis hová jutottam? Hogy már élvezetből teszem ezt. Senki sem kényszerít rá, szimplán csak élvezem. Egyszerűen imádom a rettegő arcukat, mikor fájdalommal telik meg szemük, mikor vágásokat ejtek rá, és üvölt segítségért. Ahogy a szenvedéstől elködösül tekintetük, és zokogásukat már kiengedve remeg egész teste, és könyörög, hogy fejezzem be… Gyönyörű látvány.

Mond Luhan, utálsz engem? Hogy ilyen lettem? Hisz miattad lett ez… A te szenvedésed szeretném vissza adni neki… Azt akarom, hogy a pokolban égjen el, ha kell vele megyek! De te… Mivel érdemelted ezt ki? Miért tették ezt veled? Hisz nálad jobb embert még nem láttam, egészen mostanáig. De Luhan, te szeretsz még engem? Én még szeretlek. Ha most itt lennél képes lennék újra olyanná válni mint rég… Érted. Emléked, és irántad táplált érzelmem még mindig ég bennem, és égni is fog, míg testem oda nem vész. De akkor sem lehetek veled… Te soha, senkinek nem tudtál ártani, így fentről, a mennyből tekintesz le rám, és érzem, tetteim miatt undorral már. És én? Túl sok rosszat tettem, de nem tehetek róla. Nem maradt más boldogságom, csak más emberek fájdalma. Eltudod képzelni, hogy milyen jó érzés ez? Ahogy a kést egészen húsukba vágva hallgatod a sikolyaikat? Hisz honnan is tudnád… Te Luhan vagy, aki még egy állatot sem bántott soha életében. Mert tudtad, hogy fáj neki, így neked is fájt volna a szíved. Ha kívánhatnál egy dolgot, akkor mi lenne az? Csak egyetlen egy dolgot, akkor mit? Én erre tudom a választ, hogy ha én tehetném ezt, mi lenne azt. Újra megakarlak ölelni, a szemedbe mondani, hogy szeretlek, és újra szeretném érezni ajkaid ízét… Hiányzol Bambim!

- Na akkor… Mit szeretnél először játszani? - Közvetlen előttem megállva lengi át az épp frissnek nem mondható levegőt a őt körbevevő alkohol és szivar szag, mitől akaratlanul is fintorra húzom orromat. - Mi nem tetszik fiam?! - Ahogy ezt a szót kiejti cserepes ajkai közt a gyomrom is felfordul… Egyszerűen undorító ez az ember minden szempontból. Vajon hány embert tart most is karmai közt, hogy olyanná formálja őket mint engem, vagy saját magát? Fogalmam sincs róla.

- Nem vagyok a fia! - Fogaim közt kiszűrve szavaim várom előre büntetésem feleselésem miatt, de makacsságom mindig feljebb áll, mint épségemmel való törődésem. Ha kell, még a farkam is levághatná, de soha nem fogom apámnak hívni.

- Jajj Sehun, miért romlottál el? Elszegődtél tőlem, ez tudod, hogy mennyire fáj? - Rosszallóan rázza meg fejét, majd azt a kevés, mégis hosszú haját hátra kotorva hajol közel arcomhoz, egy hatalmas vigyor kíséretében. - Te ide tartozol, már megtanulhattad volna. És azt is, hogy ellenmondást nem tűrök - utolsó szavát kiejtve nyomja szivarjának végét kezem fedetlen bőrébe, mit én csak összeszorított fogakkal, hangtalanul igyekszem tűrni. - Mi az, tán már az érzékeid sem a régiek? Hát oda a tanításom? - Erőszakosan ragadja meg két oldalról arcomat, és szorítva rajta fordítja maga felé, ezzel kényszerítve, hogy a szemeibe nézzek. - Nagy csalódást okoztál nekem - Egy erőset taszítva fejemen enged el, majd felegyenesedve fordít nekem hátat, és az egyik őrhöz lépve suttog neki valamit. Pár méterre előttem, a kipárnázott székére ülve teszi keresztbe lábait, és egy újabb szivart elővéve helyezi szájába, miközben az ajtót vizslatva gyújtja meg, ahol a férfi, akivel beszélt, az előbb kilépett. Fogalmam sincs, hogy mit mondott neki, de minden bizonnyal semmi jó nem fog kisülni belőle… Arcán egy ördögi, de egyben önelégült mosoly ül, ahogy hol engem vizsgál szemeivel, hol a fém bejáratot, mintha várna valamit. Bármi is legyen az, nem lesz jó vége…

Pár perc néma csend után újból felzendül az ajtó éktelen nyikorgása. Mr. Kwon boldogan csapja össze tenyereit, és undorító nevetését verik vissza az üres falak.

- Na akkor… - Nyekken egyet széke, ahogy karfáira támaszkodva kel fel róla, majd cipőjének kopogását egyre közelebbről hallom, míg nem már a hideg beton helyett lakozott cipőjét láthatom magam előtt. Újból a büdös füstje lengi körül testemet, majd egy hirtelen mozdulattal túr hajamba, és tincseim tépve rántja fel fejemet. - Remélem emlékeztetni fog valakire a viselkedése. - Szivarjával a tőlünk nem messze álló fiú felé bök. Vékony, törékeny teste van, szeme fájdalommal teli, ahogy végigméri testem, két kezével pedig egymást tartva próbálja elrejteni remegését… Szőkés barna haja szanaszét áll fején, szemei szinte már feketék, bőre pedig hó fehér… Mintha csak Luhan állna előttem.

- Undorító egy ember vagy - Az esetlen fiút még utoljára végigmérve szememmel vezetem át tekintetem az előttem álló szörnyetegre, és amint megpillantom őt, ökle egy hatalmas durranással érkezik arcomnak.

- Mégis, hogy beszélsz az apáddal? - Üvölti arcomba szavait, de én csak ajkaim szétnyitva nevetem el magam. Egyszerűen már nem tud meghatni. Előbb meghalnék itt, mint, hogy tiszteletet fejezzek ki iránta. - Ki nevelt fel téged?! Ki hozott ki abból a nyomorult árvaházból?! Egyszerűen te vagy a szégyenem, azzal a buzi barátoddal együtt!

- Ne beszéljen így róla! - üvöltök vissza rá, minek hatására kissé megrándulnak arc izmai. Nincs hozzá szokva, hogy bárki visszamerjen szólni neki, de nekem már nincs mit elvesztenem. Egyetlen egy dolgom volt, azt is elvette tőlem. Ezek után nem féltem attól, hogy meghalhatok. Hogy elvesztem a nemlétező értékeim. Hisz a halál megváltás volna ezután a szenvedés után.

- Sehun, túl nagy a szád, nem gondolod? - Erősebben megragadva tincseim rántja hátra a fejem, és arcomba röhögve jutalmaz meg még egy ütésével.

- Sehun? - Kapja rám elkerekedett szemeit a fiú, és egyet hátrébb lépve sápad el az arca. Ebbe meg mi ütött? Hallhatott rólam valamit, vagy mégis mi?

- Ohh, milyen udvariatlan vagyok - zsíros haját újból hátrasimítva igazgatja meg öltönyét magán, majd torkát megköszörülve folytatja beszédét. - Ő itt Eunji. Ugyan olyan esetlen gyáva féreg, mint öhm… Luhan, vagy ki a gyász volt… Bár abszolút nem érdekel, egy buzi szarházi volt, aki nem volt másra jó, csak, hogy ezt csináljam be…-

- Fogd be azt a büdös pofád! Nem tudsz te róla semmit, csak egy nyomorék, undorító féreg vagy! Nem beszélhetsz így róla! - Kezeim rángatva próbálok szabadulni fogságomból, szavaim pedig üvöltve intézem felé, ám a kötél erősebbnek bizonyosul nálam. - Kwon, megfoglak ölni, érted?! Ugyan azt a kínt fogod átélni, mint Luhan, sőt, még nagyobbat!

- Jajj Sehun, esélyed sincs. Eunji, tiéd a pálya - Székjébe vissza ülve szív egy hatalmasat szivarjába, és kezével felém int, hogy kezdje kínzásom.

- De… É-én…-

- Csináld… - Tekintetem rettegéssel teli szemeibe fúrva könyörgöm szinte, hogy kezdje el kínzásom. Túlzottan emlékeztet rá, szívem pedig megesett rajta… Ha nem teszi meg, ugyan arra a sorsra fog jutni mint Luhan… Mert jó ember, elveszik az életét. Csak mert nem akarta az ártatlan életeket kioltani. Ő is ugyan ilyen… Törékeny teste egy jószívű, lehető legemberibb lelket rejti, kinek talán még jobban fájna kínzásom, mint nekem, de, ha tovább szeretne élni, akkor muszáj neki.

- Nem vagyok rá ké…-

- Eunji, a rohadt életbe! Fogd meg azt a kurva kést, és csináld! - Üvöltöm neki teli torokból, mitől teste összerándul félelmében. Nem csak a ráerőltetett cselekvéstől, tőlem is fél… Mintha hallott volna már rólam.

- De akkor te megfogsz engem… Ö-ölni… - Bizonytalanul lép közelebb hozzám, szemei pedig könnyel telnek meg, mit igyekszik visszatartani, és erősnek mutatni magát.

- Hogy mi? Akkor halsz csak meg, ha nem teszed meg! Az a szarházi megfog ölni, és úgy fogod végezni mint Luhan! - Nem tesz semmit… Dermedten áll előttem, és félelemmel teli pillantásaival ostromoz. A isten szerelmére, csinálja már! Miért vagyok most ilyen? Máskor tökre nem érdekel, ha valakit megölnek, a fájdalma csak örömet okoz nekem, de ez a hely… Minden sebet feltépett lelkemben, és minden emlékem újra tudatomba hozta, ahogy őt is. Nincs olyan nap, hogy ne jutna eszembe, hogy arca ne villanna fel előttem, de most… Most sokkal rosszabb. Itt éltem vele. Itt ölelhettem magamhoz, csókolhattam ajkaira, és okozhattam neki testi örömet. Itt történt minden… Ahogy a jövőnkről beszéltünk, mikor végre elmehetünk innen, és terveztük, hogy miket fogunk tenni. Erre mi lett? Azzá váltam, kivé nem akartam, akit mindketten megvetettünk. És már nem a kényszer miatt teszem. - Eunji, csináld már, a rohadt életbe! Fogd meg azt a szart, és vágj már meg végre, vagy bármi, ne tököljél már ott! - Remegve lép közelebb, és az asztalról egy kisebb kést levéve szorongatja vékony ujjai közt. Így, hogy mellettem van, meglep apró termete, és vonásait  jobban szemügyre vehetem. Arcát apró szeplők borítják, testtartása kissé görnyedt, szemei karikásak. Így közelebbről nézve már kevésbé hasonlít Luhanra. Talán még alacsonyabb is mint ő volt… De mégis, valami rá emlékeztet benne. Talán bátortalansága, hogy másban kárt tegyen.

Továbbra sem tesz semmit. Könnyes szemeivel vizslatja testem, kezei pedig remegnek, ahogy az éles tárgyat szorongatja köztük. Tekintetét néha a széken ülő szörnyetegre vezeti, aki csak egy biccentéssel jelez neki, hogy kezdje el.

Emlékszem, mikor én kerültem ilyen helyzetbe. De nekem meg kellett volna ölnöm azt, aki a helyemen ült. Gyáva voltam megtenni, az első vágás után a földre rogyva zokogtam, hogy ez nem megy nekem. Még csak tizenöt voltam akkor. Majd ekkor keményítettek “tartásomon”. Edzeni járattak, és szinte minden napos volt, hogy ide kötöztek, egészen addig, míg könyörgés és zokogás nélkül tűrtem amit tesznek velem. Mondhatjuk azt is, hogy erős lettem ezek által.

- Eunji… - egy sóhaj kíséretében kel fel székéből Kwon, és lassú léptekkel halad az alacsony fiú felé, majd oda érve kezét vállára hajítja. - Ma elkezded még, vagy megint kéred a büntetésed?

- De én… Nem vagyok rá képes…

- Beszari alak… Van akit szeretsz? - Fogaim közt szűröm ki szavaim, és már a düh teng bennem, és szívem enyhülése is eltűnt iránta. Csak elakarok menni innen, ami addig nem lesz meg, míg ő nem bánt engem. Ha ő nem teszi, akkor ez a szörnyeteg fogja, mivel csak rosszabbul fogok járni.

- Fogd már be a pofád! - lábát meglendítve találja telibe sípcsontomat, én meg kissé felszisszenve dőlök előre fájdalmam hatására. - Vigyétek el! - Az őröknek kiált, kik azonnal mellette teremve ragadják meg két oldalról a fiút, kinek keze tartalma csörömpölve hull a földre. - Akkor nekem maradtál Sehun… Játszunk egy kicsit. - Ujjait ropogtatva veszi fel a leesett kést, és egy gonosz mosollyal az arcán lép közelebb hozzám, és egy egyszerű mozdulattal állítja bele kézfejembe.

***

- Soo… Merre vagy? - Alig hallhatóan ejtem ki szavaim, ahogy a falba kapaszkodva vonszolom sebzett testem a nappali felé, ahol azonnal megpillantom a keresett személyt. - Kyungsoo… - Nevét kiejtve hagy el erőm, és a földre zuhanva imádkozom saját halálomért, mégis segítségért üvöltök belül. Lehet jobb lenne, ha most minden elsötétülne körülöttem, és itt hagynám ezt a világot… Talán, de nem biztos.

- Sehun, úr isten! - Terem azonnal mellettem, és kezem vállára vetve segít fel a földről. - Már rendőröket akartam hívni, mégis mit művelt veled ez a világi barom?! - Óvatosan fektet le a kanapé párnáira, és szinte rohanva tűnik el mellőlem, de Kwon szidását még így is hallom. Fáj mindenem, örülök, ha mozdulni tudok… Semmit nem akarom már, csak Őt. Magamhoz ölelni vékony testét, hogy édes illata lengjen körül, hallani gyönyörű hangját, ahogy nevem ejti ki, és puha ajkait csókolni.

Szinte futva jön vissza hozzám, és egy elsősegély dobozt tartva kezében tárja fel azonnal. Pólóm felvágva kezdi kitisztítani sebeim, és lekötni őket, mit én szó nélkül tűrök végig.

Rosszul érzem magam… Megfogattam, hogy szívem egyetlen lakója lesz, mégis más iránt is érzem ezt a hiányt… Baekhyun. Nem mutatkozhatok így előtte, mégis mit tegyek? De magamhoz akarom ölelni, és újra hallani kacaját. Hogy volt képes rá, hogy így megragadjon engem? Fogalmam sincs. Olyan, mintha egyszerre két emberbe lennél szerelmes, ám az egyiket már nem kaphatod meg. De ez nem szerelem, hisz még alig ismerem… Egy egyszerű fellángolás, mert ártatlan külseje rá emlékeztet, ahogy mély barna szemei és kissé viselkedése is. Vagy csak túlságoson eluralkodott volna rajtam hiánya, és Baekhyunba képzelem az ő tulajdonságait? De mért pont ő?

Túlfűtött érzelmek [ChanXing] 18+

A forró víz csordogál végig testemen, én pedig gondolataimban elmélyedve döntöm homlokom a hideg csempének.

Fárasztó egy napon vagyunk túl. Nem csak én, hanem az egész banda. Különösen sok dolgunk volt ma. Az MV forgatás mellett fotózás, és a különböző helyszínekhez való utazgatás. Nem tűnik nehéznek, de vagy hússzor eltáncolni a koreográfiákat, na az már nem egyszerű, és megszokni sem lehet. Ez egy örökös harc marad, melyet a sikerért folytatunk minden egyes nap.

Az ajtó nyitódik, de én nem zavartatva magam folytatom testem tisztítását, ahogy a levegőt tusfürdőm illata lengi át. Már megszoktam, hogy valaki mindig bejön, de a helyiségbe kerülő gőznek, és a kabinra ülő pára miatt nem lehet belátni hozzám - így én sem látom, hogy ki jött be.

A samponom kezdem fejbőrömön habosítani, majd fejem a folyó víz alá dugva kezdem lemosni, a forrósága miatt pedig végig égeti bőrömet, így éreztetve velem, hogy még élek.

Nem rá számítottam, hogy ő jött volna be, de tevékenység jobban meglepett. Lehetséges, hogy valami, amiről már réges-rég álmodozunk, az egy villámcsapásra valóság lesz? Pedig csak elképzeléseink félve őrzött titkai voltak… Ő pedig mint aki a fejembe látna, valósággá tette ezt.

Hirtelen nyílik ki a zuhanykabin, és két erős kéz derekamra fogva nyomja hátamat a hideg csempének, gerincemen pedig végigfut a hideg. Nedves tincseim szemembe lógnak, így kiléte elsőre nem egyértelmű számomra, de egy gyengéd mozdulattal tűri el fülem mögé, és míg mielőtt bármit reagálhatnék ajkaimra hajolva kezdi táncoltatni sajátjait. Érzem, ahogy arcomba fut az összes vérem, és a meleg ellenére még inkább melegem lesz. Szemeim lehunyva adom át magam az élvezetnek, ahogy egyre vadabbul tépi ajkaim. Megannyi kérdést szeretnék feltenni neki, de túlságosan is rég várok erre az érzésre, hogy csak úgy megszakítsam… Nem kényszerít rá, kezeivel mégis erősen tart, mintha csak attól félne, hogy elszaladok. Csókja nem erőszakos, annál inkább gyengéd, mégis vad. Megannyiszor képzeltem már el, mégis felülmúlja ez az összes álmodozásom. Ahogy felhevült, csupasz bőrét érinthetem, puha párnáit ízlelhetem, és selymes, már vizes tincsei közé vezethetem ujjaim… Ez az érzés felbecsülhetetlen.

Ajkaink levegő hiányában távolodnak el egymástól, homlokát pedig enyémnek döntve hunyja le szemeit, apró mosollyal arcán. Mellkasa szaporán emelkedik és süllyed, merev tartása pedig enyhül derekamon. Nem merek megmozdulni, nem tudom mit tegyek. Elhinni is nehéz, hogy ez velem történik meg… Az álmok tényleg valóra válnának?

Közelebb húzva magához meztelen testem, fut végig a jóleső bizsergés gerincemen, kezeim pedig reflexből vállára téve próbálom megtartani a pár centis távolságot köztünk, kevés sikerrel.

- Édes vagy, mikor zavarba jössz - fekete szemeivel egészen lelkemig lát, szívverésem pedig, még mindig nem tud lenyugodni közelsége miatt. Nem mozdul, nem csinál semmit, csak szemeivel arcom pásztázza végig, és a boldogságának jele továbbra is meglelhető az arcán. Mindketten csendben meredünk a másikra, a fürdő terét csak a víz csobogásának hangja tölti ki, és szívünk egyszerre való dobbanása.

Karjaim elengedve hullanak az engem tartó karjaira, miket ő ennek hatására teljesen átkulcsolja derekam körül. Arcát nyakamba temetve szívja magába tusfürdőm illatát, majd egy hirtelen vezényléstől fogva csókol érzékeny bőrömre, így haladva egészen le kulcscsontomig, belőlem jóleső sóhajokat kicsalva.

Egyik kezével hasamon simít végig, míg másikon lévő mutatóját állvonalamon húzza le, mit ajkai követnek. Vékony ujjaim tincsei közé vezetve döntöm hátra fejem, ezzel is nagyobb területet nyújtva neki bőröm kényeztetésére.

Végigjárva az összes érinthető felületet a nyakamon kutatta fel érzékeny pontjaimat, miket nem volt rest piros foltokkal elhalmozni. Kisebb nyögések szakadtak fel belőlem, mikor ezeket fellelte, ezzel csak egyre inkább bátorítva őt. Érzem, ahogy bőrömre mosolyog, majd nyakam kínzását abba hagyva hajol vissza ajkaimra, nyelve pedig azonnal bejutásért könyörög, mit én kérdés nélkül megadni neki.

***

- Chanyeol, te ugye most csak szívatsz? - Szemöldökeim összevonva meredek az előttem vigyorgó fiúra, aki a falakat pásztázva keresi a megfelelő szavakat, mért rángatott ki puha fekhelyemről, állítása szerint délben, pedig csak fél kilenc van.

- Hát… Nincs itthon senki… Én pedig nem akartam velük menni, de egyedül lenni sem akartam. Öhm izé… Bocsánat? - Hatalmasodik el mosolya, mikor ajkaim egy lemondó sóhaj hagyja el, és rosszallóan rázom meg fejemet, miközben a konyhát célzom meg, valami ehető dolog való kutatás érdekében. - Na, hyung! Nézhetnénk valami filmet…

- De te miért nem akartál velük menni? - torpanok meg hirtelen felé fordulva, minek következtében kis híján mellkasomnak ütközik.

- Hát mert… Nem volt kedvem. Asszem’ - kezét megemelve simít kissé zavartan tarkójára, s én kezeim derekamra téve meredek rá szigorú tekintettel.

- Chanyeol…

- Na jó… - egy lemondó sóhaj hagyja el ajkait, miközben így is szerte szét álló, hullámos haját kissé megkócolja, majd tekintetét rám emelve folytatja szavait. - Csak ritkán vagy itthon hyung, és ezért inkább veled akartam lenni, mert hiányoztál már.

***

Nyelve táncot jár az én érzékszervemmel, miközben szám belső felét térképezi fel vele, minden centiméterem átjárva. Alsó ajkamba harapva válik el tőlem, és újra nyakamra hajol, mit apró csókokkal hint be, keze pedig lejjebb haladva simít végig alhasamon, majd egy hírtelen mozdulattal szorít nemességemre, mikor a legkevésbé számítanék rá.

- Chanyeol! - Felnyögve borulok nyakába amint csuklóját idegtépően lassan kezdi mozgatni férfiasságomon, arcán mégis egy kaján mosollyal figyeli minden mozdulatom. Szabad kezét tarkómra csúsztatva húzza arcom ajkaihoz, majd állvonalamon végignyalva téved vissza érzékszervemhez, és eddigi érzéki csókját egy vad, kissé követelőző váltja fel, ahogy párnáim tépve kezd gyorsítani tempóján, én pedig szájába zihálva próbálom visszatartani feltörő nyögéseim.

- Hyung… Hallani akarlak - nyakamra hajolva csíp kissé bőrömbe, én pedig eleget téve neki engedek szabadjára egy kisebb nyögést kényeztetése hatására. Ujjaim hasához érintve kezdem feltérképezni izmai vonását, mik érintésem alatt megfeszülnek. Nem bírom már ezt a tétlenkedést… Esetlennek érzem magam, hogy csak itt állok, és semmit sem teszek.

Kissé ellökve magamtól fordítok helyzetünkön, így hátát a hideg csempének préselve marok azonnal nyakára, ő pedig helyet adva nekem nyitja résnyire ajkait, és levegő után kapkodva hunyja le szemeit.

Példáját követve én sem vagyok rest nyomokat hagyni bőrén, egészen hasa aljáig. Köldökén körözve nyelvemmel pillantok fel rá, hogy láthassam reakcióját. Hátra vetett fejjel zihálja a felforrósodott levegőt, én pedig egy utolsó csókot hintve puha őrére térek át merevedésére. Először csak ujjaimmal fogom körbe, és úgy húzom végig rajta kezem, de már ezzel sikerül meghallatni mély, mégis édes hangját, majd ehhez társulnak ajkaim, mikkel körbezárva nemességét engedem torkomra őt, egy hangos nyögést kiváltva belőle.

- Basszus, Yixing… - Próbál minden fogható dologba kapaszkodni, miközben vizes hajamba túrva húzza meg kissé tincseim, és kezdi diktálni a neki megfelelő tempót. Mély és férfias nyögései törik meg a víz csobogásának a hangját. Alsó ajkába harapva veti hátra fejét, igyekezve visszatartani hangját, szinte sikertelenül.

A levegő csak egyre forróbb körülöttünk, zihálása pedig gyorsul, ahogy közelebb repítem az élvezet kapujához.

***

- Most komolyan? - alsó ajkát lebiggyesztve mér végig Chanyeol, és könyörögve mélyeszti fekete szemeit enyéimbe.

- Muszáj mennem, te is tudod…-

- De hisz születés napod lesz! Ne csináld már Yixing!

- Nem az én döntésem, te is tudod… De nem halok bele, kibírom, szóval te is - apró mosolyra húzva ajkaim veregetem meg vállait, ám ő karjaival átölelve húz közelebb magához.

- Majd hívj valakit, ha leszállt a gép, de ne úgy mint múltkor! - mutatóujját megemelve dorgál meg a legutóbbi alkalomra visszaemlékezve, mikor teljesen kiment a fejemből, és a fáradtságnak engedve nyomott el az álom. - Aztán épségben gyere haza, és vigyázz magadra hyung! - Hajkoronámba egy puszit hintve enged szabadjára, hogy újból egyedül szálljak fel a repülőgépre.

***

Élvezetének jelét számba engedve hagyja el egy olyan nyögés ajkait, mit nem kizárt, hogy még a többiek is meghallottak a földszinten. Makkját kissé megszívva távolítom el az összes cseppet róla, majd hasát újra végigcsókolva jutok vissza ajkaihoz, ő pedig egy egyszerű mozdulattal veszi vissza vezető szerepét.

Egy ujjával végigsimít bejáratomon, míg nyelvével teljes hosszam végig nyalva tolja kissé arrébb egyik lábam, így kis terpeszbe állítva engem. Egyik kezét merevedésemre vezetve kezdi el mozgatni kezét, ajkaival pedig makkom kezdi kényeztetni, hangom pedig meghallva kissé mosolyra húzza ajkaim.

Az így is túlfűtött levegő már túlzottan is felforrósodott körülöttünk, minden egyes érintése felperzseli bőrömet, míg hátam a hideg csempének feszülve egyensúlyozza a bent rekedt meleget. A víz továbbra is végigfolyik fedetlen testünkön, érzelmeinket egybe mosva, melyeknek egyetlen szemtanúja a minket körbevevő falak.

Szinte egész hosszomat szájába engedi egy hirtelen mozdulattal, míg egy ujját belém helyezve kényezteti nemességem, a feszítő érzésről terelve gondolataim. Egyszerre élvezem és fáj. Vállaiba kapaszkodva nyögdécselek kényeztetése alatt, és egy kis időt várva kezdi mozgatni bennem ujját, míg nem készen állok a következő befogadására.

***

- Hyung! - Örömtől csillogó szemekkel veti rám magát, és szorosan magához ölelve húzza hatalmas mosolyra ajkait. Két hete mentem el, mégis úgy fogad, mint akit évek óta nem látott. Karjaim hátára simítva veszek el teljesen szorításában, ajkaim pedig egy apró, mégis boldogsággal teli kacaj szakad fel hevessége miatt. Egy évvel fiatalabb csak nálam, néha mégis olyan, mint egy szeretet éhes kisgyerek. És ennek ellenére ő is tele van vele, szinte mindennapi dolgává vált a többieket való boldoggá tétel, mit, ha még nem is kérünk, akkor is teljesít, mintha ez lenne neki előírva, hogy élete célja mások boldogságának előhozása.

- Lay~! - Miután Chanyeol elenged szorításából Jongdae lép közelebb hozzám, és egy baráti ölelésbe vonva köszönt engem, s a többiek is követik példáját.

- Felhívhattál volna valakit, hogy kimenjen érted! Most komolyan taxiztál, ahelyett, hogy szólj valamelyikünknek? - Kissé dorgáló pillantásaival halmoz el engem Joonmyun, mikor már a nappaliban ülve faggatnak az elmúlt két hetemről Kínában. Szeretek haza menni, hisz mindig is szerettem ott élni, ám mégis szomorú vagyok ott nélkülük. Hiába vagyunk együtt szinte a nap huszonnégy órájában, mégis hiányoznak, mikor külön vagyunk - talán ennek az örökös együttlét az oka…

És Ő főleg. Már egy jó ideje éreztem, hogy Ő valahogy más nekem… Míg szinte testvéremnek tekintek innen mindenkit, őt nem tudom annak. Pedig egy kedves, odaadó, jószívű ember, kit teljes szívemből imádok. Mindenkivel törődik, és odafigyel ránk, mintha az őrangyalunk lenne. Bár ő mindig is ilyen volt, már mióta megismertem. Csak egy dologban változott az évek során, az pedig külseje… Egyre inkább szemrevalóbb lett ahogy felnőtt, izmokat kezdett törékeny testére építeni, és különböző hajszíneket próbált ki. És a kapcsolatom is egyre szorosabb lett vele. Nincs olyan nap, szinte óra sem, hogy ne jusson az eszembe… Azt hittem érzelmeim a távolságunk következtében rendeződnek, ám tévedtem. Az iránta táplált szeretetem csak egyre inkább erősödött hiányában, hiába hívott minden este, szörnyen hiányzott… Ez normális? Hogy egy olyan emberért esedezem, ki csapat társam, és szinte már testvérem? Na persze azt is tegyük hozzá, hogy ő is férfi, ahogy én is… Fogalmam sincs mit tegyek, lépjek, vagy várjak a csodára. Cselekedjek, mivel akár el is veszhetem, vagy biztos úton tovább haladva tartsam meg magamnak érzelmeim, és legyek továbbra is a barátja? Tanácstalan vagyok…

- Hát, gondoltam úgyis elfoglaltak vagytok, így nem akartalak zavar…-

- Hyung, hisz ma semmi dolgunk nem volt! És, ha mégis, akkor is megoldottuk volna, hogy valaki kimenjen érted! - Inkább aggódóan, mintsem dühvel teli szemmel mered rám Chanyeol, ahogy a mellettem lévő szabad helyet elfoglalva mér végig tekintetével.

- Hé-hé, még élek, nem? És ide értem, szinte ugyan annyi idő alatt, na és bajom sem lett… És így titeket sem ugráltattalak, de itt vagyok! - Vezetem végig többieken a tekintetem, majd Chanyeol szóra nyíló ajkain állapodok meg, ahogy az iránta táplált csodálatomat igyekszem elrejteni.

- Számomra abszolút nem lett volna ugráltatás, szívesen elmentem volna érted.

***

- Yixing - Miután harmadik ujját is társította a többihez, vágytól elködösült szemeit rám emelve súrolják ajkai enyéim, miközben én továbbra is görcsösen szorongatva vállait kapaszkodom belé. - Menjünk be a szobába. - Kihúzódva belőlem tapasztja puha párnáit nyakamra, és apró, óvatos csókokkal halmozza el, miközben válaszomat várva simít végig oldalamon.

- Mégish melyikhbe? - Fejem zihálva vetem hátra előbbi kényeztetése miatt, ő pedig a csapot elzárva mered rám.

- Baekhyun nincs itthon, szóval a szobában is egyedül vagyok - perverz mosolyra húzva ajkait húz ki a zuhany tálcából, majd egy törülközőt kezébe véve csavarja körém, miközben ajkaival hasamon lévő némi izmom csókolgatja végig.

- És mégis, hogy akarsz kimenni, hogy ne vegyenek észre? - Mélyedek szemeibe, mikor már újból előttem állva ragadja meg derekam, és húz közelebb magához.

- Mindjárt meglátod - Kissé lehajolva hint csókot ajkamra, majd egy újabb törlő eszközt levéve fogja össze maga előtt, majd az ajtót kitárva lép ki rajta, nem is törődve vele, hogy bárki lehet itt. - Na, nem jössz? - A folyosón állva fordul vissza hozzám, egy hatalmas mosollyal, amint zavarom meglátja. Kipirosodott arcom lesütve sietek utána, ő pedig ujjaink összekulcsolva húz be szobájába. Alig, hogy beléptem, egy kattanás jelzi, hogy bezárta ajtaját, majd felém fordulva egy egyszerű mozdulattal lök ágyára, testem pedig újból édes csókjaival kezdi elhalmozni.

Ugyan azt az utat járja végig nyakamon és felső testem, majd az engem fedő textilt levéve rólam tolja fel térdeim terpeszbe, és combom belső felét kezdi puha ajkaival feltérképezni, miközben éjjeliszekrényének fiókjában kezd keresgélni, míg nem egy kisebb flakon a kezébe nem kerül.

- Xing… - Szólal meg újból, mikor arcaink egy vonalba kerülnek, és kezével nemességemre simít, ahogy szemeit enyéimbe mélyeszti. Érintésének hatására karjaimmal átölelem felsőtestét, és erősen kapaszkodva belé szorítom össze fogaim, a feltörő nyögéseim ellen védekezve. - Biztos szeretnéd? - Ujjait átkulcsolja nemességem körül, és lassan mozgatva rajta őket hajol közelebb arcomhoz, gyengéd csókot hintve ajkaimra.

- Ha eddig eljöttünk, akkor már ne hagyd abba…

***

- Yixing - Lábait felhúzva veszi le tekintetét a filmről, és a hangját kissé lejjebb véve fordul felém egész testével.

- Tessék? - döntöm kissé oldalra fejemet, és egy apró mosollyal arcomon várom további kérdését.

- Előre is tisztázzunk valamit! Nincs semmi rejtett szándék a kérdésemben, szimplán csak kíváncsi vagyok rá… - süti le kissé tekintetét, és az őt takaró pléd sarkát szorongatva pillant vissza rám kissé aggódva.

- Jó, de nyögd már ki.

- Csak úgy nézelődtem neten… És ugye tele van ezekkel a ship nevekkel. Szerinted ezeknek van alapja? Mármint érted…

- Szerintem csak a fanok agyszüleménye… És azokat rakják össze, akik szerintük jól mutatnának egymással… De ez miért foglalkoztat? - Kissé összeráncolva homlokom meredek rá értetlen pillantásaimmal.

- Ja hát, csak bele olvastam egy-két elterjedtebb írásba… Annyira vicces elképzelni a helyzetet, hogy igaz legyen amit leírtak… Szerintem kissé bizarr lenne, ha valakik összejönnének, mert itt olyanok vagyunk egymásnak mint a testvérek. De, ha így is lenne, nem zavarna, inkább boldog lennék, mert ők is azok egymással - Fejét megrázva neveti el magát, majd kissé csillogó szemekkel, apró mosollyal arcán emeli vissza tekintetét rám. - Képzeld, még rólunk is írnak! És az a közös nevünk, hogy ChanXing - kisebb kacaj szakad fel ajkai közül, de ez más mint az előbbi… Ez sokkal inkább boldog, mint kissé szarkasztikus.

***

- Mehet? - Simítja ki arcomba lógó tincseim, miközben nemességét bejáratomnak feszítve várja jelzésem, amit én rögtön megadva neki kezd óvatosan belém hatolni, én pedig szemeim összeszorítva mélyesztem körmeim hátába. Ha azt mondom, hogy fáj, az nem kifejezés… Mert mérete szörnyen feszít és éget, a síkosító segítségének ellenére is. Érzem, ahogy egy könnycsepp kiszökve folyik végig arcomon, amit ő azonnal letörölve dönti homlokát enyémnek.

- Ne sírj… Csak kicsit bírd… - suttogja arcomra szavait, én pedig egy apró bólintással jelzem, hogy folytathatja műveletét, s szó nélkül igyekszem tűrni, ahogy teljes mérete eltűnik bennem.

Nyakam csókolgatva vár több percet, míg fájdalmam elmúlik, és méretét teljesen megszokom. Érzékeny bőrömről párnáimra tér át, és újra kóstolgatni kezdi őket, csípőjét meg lassan kezdi mozgatni, mindkettőnkből apró nyögéseket kiváltva.

Mélyeket lökve keresi élvezetem csúcsát nyújtó részem, miközben egyik kezével nemességemre fogva masszírozza azt, homlokát pedig enyémnek támasztva perzseli fel forró leheletével arcomat.

Ujjaim görcsösen marnak hátába, ajkaim közül pedig egy kisebb sikoly szakad fel, mikor gyenge pontom megtalálva lök erősebbeket, én pedig csípőm megemelve nyújtok neki könnyebb utat. Arcát nyak hajlatomba temetve gyorsít fokozatosan kezével együtt, én pedig hátát marcangolva keverem össze a szobát megtöltő nyögéseink hangzását. Biztos vagyok benne, hogy meghallották már, de nem tud érdekelni. Csak őt akarom és semmi mást. Hogy együtt jussunk el a gyönyört megváltó kapuba, hogy élvezetének hangot adva menjen el, és kellemes fáradtság töltse át lelkünket. Semmi mást nem akarok, csak az ő boldogságát és, hogy az enyém legyen.

- Ch… Chanyeol. Nhem bhírom mhár… - Két nyögésem közt zihálva ejtem ki szavaim, ahogy ajkaim összeszorítva próbálom magamba fojtani hangomat.

- Khicsit… Bhírd mégh… - Nyakamra lihegve ejti ki szavait, lökéseinek tempója egyre gyorsabb és erőteljesebb, ahogy keze munkálkodása is rajta. Egyszerűen nem bírom már. Ahogy közvetlen fülem mellett nyögdécsel, ahogy illata körbelengi a szobát, és a levegő túlhevült körülöttünk, érzelmeink pedig szabadjára engedjük… Eddig ment.

Egy hatalmasat nyögve engedem saját hasamra folyni nedvem, és Chanyeol is követve példám húzódik ki belőlem, és engedi ki enyém mellé sajátját. Nem akarom őt elengedni, nem akarom, hogy itt hagyjon. Kezeimmel továbbra is ölelve őt húzom közel magamhoz, ő pedig remegő kezeivel támaszkodva tartja meg a pár centis távolságot. Boldog mosolyra húzódnak ajkaim, ahogy tudatosul bennem, hogy mit is tettünk, majd egy apró csókot hintve ajkaimra borul le mellém, és az egyik törülközőt kezébe véve takarít le, majd takaróját ránk terítve húz ölelésébe.

- Chanyeol?

- Igen? - Immár izzadságtól összetapadt tincseim fülem mögé tűrve simít végig arcomon, majd ujjhegyét még nyakamon is végig húzva mered végig szemeimbe.

- Szerinted meghallották? És, ha igen, akkor mit mondunk? - Szinte suttogva ejtem ki szavaim, és kezemmel mellkasát átkulcsolva húzom közelebb magamhoz, és forró bőrébe temetve arcom hallgatom heves szívverését.

- Szerintem igen. És mit mondanánk, az igazat - hajkoronámba puszilva cirógatja hátam, miközben légzését próbálja rendezni, és testem szorosan tartja sajátja közelében.

- Az igazat? - Szemöldököm összeráncolva pillantok fel rá, mire ajkai mosolyra húzódva közelítenek enyémhez, és egy gyengéd, mégis érzéki csókot hint rájuk, majd homlokát enyémnek döntve adja tudtomra válaszát.

- Azt, hogy szerelmes vagyok beléd Yixing.

NINCS LEKTORÁLVA!