Muszáj legalább hármasnak lennie… Kimondottan sokat készültem erre a dolgozatra, mivel így évvége felé közeledve jegy átlagom nem éri el a kettes szintet, ami nem jelent semmi jót számomra. Ha ez nem lett jó, nekem annyi… Mégis, akkor, hogy fogok átmenni évvégén?
– Hát Baekhyun… – sóhajt fel padom mellett tanárunk, és száját elhúzva rakja padomra dolgozatom. – Legközelebb talán jobban sikerül, legalábbis reméljük – halad tovább a mögöttem ülőhöz, miközben én tekintetem a lap sarkán ékeskedő, lehető legegyszerűbb számra vezetem, majd homlokom egy hangos koppanással mutatkozik be a pad lapjának.
Nekem annyi… Alig másfél hónap, de matekból bukásra állok. Ha ezt az évet elcseszem, tuti kivesznek innen, és mehetek haza… Még mit nem, az a pár hónap is sok ott, mit egy év alatt töltök szülővárosomban. De mégis mit kezdjek most magammal? Lehet beszélnem kellene óra után a tanárral, hogy kit tudna ajánlani korrepetálásra… Talán ez a legjobb megoldás…
Az óra további részében a táblán ékeskedő betűket és számokat vezettem fel füzetem lapjaira, próbálva megtalálni bennük a logikát - de reménytelenül. Összevissza értelmetlen dolgoknak látom továbbra is őket, amit valaki biztosra csak azért talált ki, hogy szopassa vele a diákokat… Hisz mikor fogjuk mi az életben mondjuk a koszinusz függvényt ábrázolni? Ja, eltudom képzelni, minden nap nem, de? Csak tudnám, hogy mért tömik ennyi ostoba szarsággal a fejünket, mikor nekem abszolút nem fog kelleni? Na, ebben is lehet logikát keresni.
A csengő fülsértő, mégis megváltó hangja szeli át az iskolát, ahogy tanárunk könyvét becsukva adja át nekünk a szabad terepet, ám pár szavába kerül, mire az iskola végét jelentő örömöm sikerül romokba döntenie.
– Baekhyun, te maradsz, ahogy Chanyeol is! – szólal meg, mikor épp felkelve helyemről indulnék meg a folyosóra, hogy ezt a koszfészket elhagyva térhessek haza, s ágyamba dőlve száguldhassak a megnyugvást jelentő álmaimba.
De neki mégis miért kell? Azt értem, hogy velem valószínűleg jegyeimről szeretne beszélni, de vele? Sosincs rá semmi panasz, segítőkész, tiszta szív ember, kinek még jegyei is kiemelkedőek, életvidám jelleme pedig mindenkire átragad. Szerintem még egy bogárnak sem tudna ártani, ehhez túl jószívű, s szavaival sem megy a mások bántása.
Sose hittem volna, hogy létezik a tökéletes jelző emberre értve, míg nem ismertem meg őt… Vagyis, kimondottan nem ismerem őt, hisz nincs merszem szóba állni vele, pedig közvetlen mögöttem ülve önti magából minden órán az okosságait, míg szünetekben a többiek szórakoztatásával üti el az idejét. Sose éreztem ilyet még, főleg nem férfi iránt. Volt már párkapcsolatom, ezt nem tagadom, de egyiket sem húztam sokáig, s egyikben sem éreztem jól magam. Nem tudtak megragadni belsőjükkel, s elég hamar kitudtak borítani olyan szinten, hogy viszlátot intve neki hagytam mind magukra.
– Szóval, Baekhyun… – Az asztalra könyökölve kulcsolja össze ujjait Mr. Lee, ahogy végigmér szemével engem, majd kissé oldalra fordítva fejét vezeti át tekintetét az épp készülődő Chanyeolre. – A matek jegyeid vészesen rosszak, miken ha nem segítünk sürgősen, kénytelen leszek évismétlésre fogni téged…
– Igen, ezzel tisztában vagyok, és igyekszem javítani rajtuk… – Szemeim lesütve tudatosul bennem, mivel eddig is tisztában voltam… Nem fog menni ez nekem.
– Pont ezért vagyunk itt… Amint te is tudod, Chanyeol az osztály legjobb matekosa, így beszéltem vele, hogy elvállalná-e, a te korepetáláso… –
– Hogy ő? – Kerekednek el szemeim, s meg sem várva, hogy befejezze mondandóját szakítom félbe. – De tanár úr, ha mellém kihelyezi, az ő jegyei is romlani fognak, erre semmi szükség… – Na, mert, ha a tananyagot magyarázza, tuti romlanak… Aish, Baekhyun, ennél ostobább kifogást nem is találhattál volna, Oscar díj jár érte… – Na, meg nem hiszem, hogy nagy kedve volna, az osztály legnagyobb idiótáját oktatni, ezzel saját szabadidejét megrövidítve… – Erőltetek magamra egy nevetést, mire az ő ajkait is egy kisebb kacaj hagyja el, s táskáját vállára dobva érkezik meg társalgási körünkbe.
– Baek, mi ezt már rég megbeszéltük Mr. Leevel, és szívesen segítek neked… Kár volna, ha e miatt buknál meg – Dönti kissé oldalra fejét egy féloldalas mosollyal kíséretben, s szemeivel végigmérve húzza ki magát. Istenem, csak ne néznél így rám, már könnyebb lenne szívem fájdalma, s nem szenvednék ennyire, de te erről mit sem tudsz...
– D-de… Komolyan nincs rá szüksé… –
– De igenis van… Minden másból jó az átlagod, és attól még, hogy nem tudhatod magad az osztály legjobb tanulójának, igenis jó tanuló vagy. Szóval szomorú lenne, ha tényleg matek miatt nem mennél át… – Hurrá, szóval esélyem sincs két emberrel szemben, hogy meggyőzzem őket arról, miszerint Chanyeolnak segítenie kell nekem.
Mérhetetlen öröm járja át lelkem, ám félek is a helyzettől… Mellette még kevésbé menne a koncentrálás a képletek sokaságára, hisz minden figyelmem lekötné angyali mosolya, gyönyörű szempárja, s mély, mégis simogató hangja… Istenem, mért pont ő?
*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*
– Baekhyun! – Siet utánam Chanyeol, mikor másnap épp iskola végén járva igyekszem kerülni őt, s minél előbb hazajutni… Még nem beszéltük meg, hogy mely napokon, hol és hány órakor találkozunk, így míg ezt kerülöm, addig nem is lehet semmi gond, hogy kettesben kellene vele töltenem az időt.
Egy normál ember mindent megadna, hogy szíve választotjával legyen együtt, na, de én minden vagyok, csak normális nem, hisz’ már az alapból nem számít annak, hogy belé szerettem… Igen, nem másba, mint Park Chanyeolba, kit biztosra veszem, hogy jelenlétem teljesen hidegen hagy, csak szimplán jó szíve esett meg rajtam, s ezért szeretne segíteni rajtam.
– Hé, várj! – Alkarom megragadva késztet megállásra, majd maga felé fordítva húzza hatalmas mosolyra ajkait… Ohh, miért tudsz te mindig boldog lenni? Már megannyi éve ismerlek, mosolyod mégse csügged soha, és mindenhez pozitívan áll, még ha oly’ sok sérelmet is tud magának érdekes, mégis annál édesebb fülei miatt, mit hullámos, rakoncátlan tincsei csak fokozva számomra nyújtott gyönyört. – Ma rá érsz?
– Öhm… Asszem’… – tekintetét kerülgetve adom tudtára válaszom, mire szemem sarkából megpillantom egyre csak növő vigyorát.
– Jó, akkor hányra menjek? – Kezeit zsebre téve egyenesedik fel, s tekintetét továbbra is rajtam tartva dönti oldalra a fejé.
– Mi…? Mármint ma? – hökkenek meg, mikor agyamig eljutnak szavainak jelentése, s pánikszerűen kezdek nyomós érvet találni rá, hogy mégis miért ne lenne jó a mai nap számomra… De már elszóltam magam, hisz nagyjából fél perce közöltem vele, hogy teljesen szabad vagyok mára. Újból csodás gond megoldást láthattatok Byun Baekhyun, azaz szerény személyem jóvoltából… Nem, nem kérek érte Oscar díjat.
– Hát igen, mivel jövőhéten megint dolgozat… – Hagy alább kissé mosolya, ahogy arckifejezésem figyelve jön rá nagy valószínűséggel, hogy semmi kedvem ehhez… Nem miatta, magam miatt. Ő egy remek, talán már túlon túl csodás ember, kiért életem oda adnám, de mégsem… Nekem nem fog menni, hogy mellette bármire is figyeljek, főleg nem a számomra legutáltabb dolgokra.
– Háromra jöhetsz… – Hallatok egy lemondó sóhajt, mire arca újból felderül. Ha már másért nem, ezért megéri, hogy mosolyogni lássam őt…
*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*
Holnap dolgozat… Holnap! Viszont agyam a témával kapcsolatban még mindig üres, hiába jött, néha már szó nélkül is segíteni nekem. Minden nap, pontban délután háromkor itt volt, s a legnagyobb örömével vágott bele az anyag magyarázásába, s kirohanásaim kimondottan jól kezelte… Meglepően ráérez a dolgokra, hogy mikkel tudja a plafont verő idegeim lecsökkenteni… Néha már tíz perc alatt kiakadtam, így a könyveket félre téve kezdtük teljesen más dologról beszélgetni, volt olyan is, hogy egy filmet megnézve hagyott engem, had pihenjek addig.
Egyszerűen nem létezik, hogy valaki ilyen türelmes, és jó ember legyen… Sose tudtam még kihozni a sodrából, pedig eddig nem találkozta olyan emberrel, ki a kirohanásaim így elviselné…
De a korrepetálások sokkal jobban sültek el, mint amire számítottam. Sokkal jobban megismertem őt, s szünetekben is elég sokszor megesik, hogy a többi barátja helyett engem választva telepszik magányos lényem mellé, s dobja fel az elnyűtté vált hangulatom.
Mindig a népszerűbb emberek társaságában fogyasztotta ebédjét, míg én Yixing mellett ülve fogyasztottam mindig, ahogy Chanyeol mosolyát csodáltam végig. Talán ő az egyetlen, ki tud másságomról, ám ezt sem én mondtam el neki, magától jött rá, mivel állítólag már túl feltűnően csodálom.
De ezek a kétszemélyes kis ebédeink is három főre nőtték ki magukat, s a hangulat is sokkal jobb lett körülöttünk. A többiektől rossz pillantásokat kapok érte, de engem mit sem érdekel, míg szívem éltetőjével együtt tölthetem az időmet? Ha vele vagyok semmi sem számít, és szomorú sem tudok lenni, hisz végesnek nem mondható boldogsága mindenkire átragad, s plusz pont számomra, hogy Yixing is kedveli őt - természetesen csak barátilag -, pedig neki végig unszimpatikus volt, és számtalanszor fejemhez vágta, hogy nem érti mit eszek rajta, hisz ő is az a tipikus nagyképű, nyomorék fasz, mint a többiek… De ez cseppet sem igaz.
Mint ahogy említettem, holnap van a dolgozat, így ingerlékenységem csak magasabban áll mint eddig. Muszáj megírnom jól, vagy megbukok, mit már annyira sem szeretnék mint eddig… De nem megy, egyszerűen nem! Nem értem, hogy egyes dolgokból, hogy lesz a következő, azt miért úgy számoljuk, az miért annyi, és a többi… Egyszerűen ez nem megy nekem!
– Ha idegeskedsz, akkor nem fog menni… – felsóhajtva vezeti hosszú ujjait puha tincsei közé, és kicsúsztatva maga alól a támaszt nyújtó karjait fekszik el az ágyamon.
– Bocs, nem vagyok türelmes fajta… De, ha zavar, nyugodtan mehetsz, menthetetlen vagyok, fölös időpazarlás az e… –
– Befejeznéd? - Fejét megemelve húzza fel szemöldökeit, és szigorú pillantásaival bombáz engem, minek hatására én fejem lesütve temetem arcom a matracba. – Figyelj… – Óvatosan csúsztatja mutató ujját állam alá, s fejem megemelve néz szemeimbe. – Menni fog, hisz nem vagy hülye, sőt… De, ha ilyen hamar felkapod a vizet, nem fog menni…
– Aish, ebből is látszik, hogy nem ismersz, hiába vagy az osztálytársam… – Hátamra átfordulva csúsztatom kezeim tarkóm alá, s szemeim lehunyva teszem keresztbe lábaim. – Menj haza, ez az egész felesleges időpocsékolás csak… Azért köszönöm.
– Hidd el, jobban ismerlek, mint ahogy te azt gondolod – A toll kattanása jelzi, hogy azt kikapcsolta, majd a füzetek és könyvek egy puffanással érnek földet. Én mit sem törődve vele folytatom tevékenységem, hisz valószínűleg feladta az agysejtjeimmel való küzdelmet, így tényleg haza megy, de jobb is...
Érzem, ahogy mocorog mellettem, s léptei tompa moraja üti meg a fülemet. Cipzár hangja, újabb léptei, majd csend… Biztos nem ment ki, hisz ahhoz az ajtót kikellett volna nyitnia, mit minden bizonnyal meghallanák, ám semmi mozdulatra utaló jel nincs, és annyira még nem is figyeltem, hogy tudjam, hogy hol van.
– Baek… – ejti ki nevem kissé halkan, mégis közelebbről mint számítottam rá, így a hirtelen ért hangtól kissé összerezzenek. – Figyelj rám kérlek! – Süpped be mellettem a matrac, majd hatalmas mancsai arcomra simulnak, minek hatására akaratom ellenére is felnyitom szemeim, s közvetlen arcával találom magam szembe. Érzem, ahogy pír önt el közelsége miatt, s szemei úgy csillognak mint talán még soha. Hüvelykujjával bőröm cirógatja, ahogy lélek tükrei folyamatosan engem mérnek végig, újra és újra. Állkapcsa megfeszül, s egy mély levegőt véve hunyja le szemeit. – Tuti bolondnak fogsz nézni, de… – rándulnak meg ajkai, majd szemhéjait résnyire szétnyitva mered újra rám, én pedig akaratom ellenére is alsó ajkamba harapva várom, hogy mit szeretne mondani. – Ne… Nem tudom, hogy hogyan mondjam el, de talán én is ostoba vagyok, hogy ezt teszem… – Felsóhajtva enged el, majd felülve az ágyon könyököl térdeire, s kezdi saját ujjait nyomorgatni. – Tudom, hogy már régóta osztálytársak vagyunk, és igazság szerint szinte semmit sem beszéltünk, de… Ezt kínos elmondani.
– Chanyeol, te…? – mellé kúszva ülök fel, s zavart arcát pásztázva próbálok rájönni, hogy csak képzeleteim ostoba szüleménye ami most történik, vagy tényleg igaz e… Zavarban van, ám szétszórt szavai csak egyetlen egy okot ébresztenek fel gondolataimban…
– Előre is sajnálom… – Ádámcsutkája ugrik egyet, ahogy hatalmasat nyel, majd hirtelen felém fordulva csúsztatja egyik kezét tarkómra, ajkai pedig enyéimre simulva közlik velem a ki nem mondott szavait.
Szívem sebesen zakatol, ahogy légzésem is felgyorsult, és a szoba hőmérsékletét sokkal melegebbnek érzem mint alapjáraton, ahogy puha párnáit táncoltatni kezdi enyéimen, s előbbi szoros tartása megenyhül rajtam, ahogy érzi, hogy viszonozom csókját, s ujjait tincseim közé vezetve húz közelebb magához.
Elmondhatatlan érzés keríti körbe testem, s érintésének nem tudva ellen állni kulcsolom össze kezeim nyaka körül, ezzel is a lehető legközelebb tartva őt magamhoz.
Időérzékem teljesen elvesztem, nem tudom mi mennyi ideig tart, s mintha önkontrolom is tova szállna, testem uralmával együtt. Szinte magamnak ellentmondva engedek mindent, és cselekszem én is… Olyan vagyok mint egy naiv szűz kurva, ki csak szexuális élvezeteiben lel némi örömöt.
Ujjait hajamba vezeti, s így fektet le a lehető legóvatosabban az ágyamra, mintha csak egy hímes tojás lennék, úgy vigyáz rám. Hiányzott ez a törődés, hogy valakit érdekeljek, azt meg álmaimban sem mertem volna remélni, hogy ő lesz az, kinek érdeklődését felkeltem, s elégíti ki vágyaim - ahogy én is övéit.
Egyre erőszakosabban tépi párnáim, majd egy pillanat alatt szabadít meg felsőtestem fedő textiltől, miközben ajkaival állvonalam csókolja végig, s tér át nyakamra.
Mutatóujját nem túl kidolgozott, mégis kissé kockás hasamon vezeti végig, minden egyes látszódó vonalam végig járva, majd hideg tenyerét felhevült bőrömre tapasztva szívja meg nyakam, mitől bizsergés járja végig testem, s egy sóhajt hallatva adom tudtára, hogy talán már túlzottan is jó amit művel velem.
Nem szabadna így engednem, de agyam teljesen elködösült az iránta érzett vágyam miatt, s szívemre hallgatva adom át neki magam, mintha csak egy rossz kurva lennék.
Engedek neki mindent, mert ő csinálja, s amit ő művel, számomra rossz nem lehet, mégis van bennem egy kisebb undor magam felé, hogy az első adandó alkalommal megfektetem magam vele…
Miután véleménye szerint nyakam elég folttal tarkította be, ajkaival egyre lejjebb kúszik felső testemen, míg nem mellbimbómnál megtelepedve köröz azon nyelvével, míg kezét végigcsúsztatva hasamon simít a nadrágom feszítő férfiasságomra, s hiába próbálom visszatartani élvezetemnek adott hangom, nem megy, mit ő csak egy apró mosollyal értékel.
Vékony ujjaival gombommal kezd babrálni, majd egy kis ügyetlenkedést követően a lábaim fedő textiltől is megszabadulva mér végig a vágytól elködösült szemeivel, arcán egy kéjjel telt mosollyal.
Újra ajkaimra mar, de sokkal vadabbul az előzőnél, s nyelvét azonnal átdugva enyém mellé hívja azt egy érzéki táncba, mivel izgalmam csak folyamatosan egyre jobban fokozza felfelé.
Kissé hátrányban érzem magam, ahogy testét végigmérve kell csalódnom, hogy bizony őt összes ruhája fedi még. Talán a kelleténél hevesebben tolom el magamtól, s kapom le fekete pólóját, mivel meglepett pillantásaival kezd bombázni engem, mik csak fokozódnak, mikor helyzetünkön fordítva ülök ágyékára, s érzem meg azonnal merevedését.
Ajkaira hajolva mozdítok csípőmön, minek hatására egymás szájába nyögve élvezzük munkálataim, s csípőmre fogva segít a tempóm diktálásában.
Nyelvem végighúzva állán hagyok magam után egy nyálcsíkot, majd fülét bekapva kezdem azt tépázni, mire légzése felgyorsul, s kezét lejjebb vezetve emel meg kissé engem, s csatolja ki saját nadrágját, majd lejjebb tolva azt húzza előre kezét, s markol alsómon keresztül férfiasságomra.
Mármorító érzés, ahogy az üres ház csendjét szinkronos nyögéseink törik meg, miket jóleső sóhajainkkal keresztezve zengjük át a falakat. Ahogy vágytól ködös tekintetével többször végig mér, s egészen lelkemig nézve velük húzza apró mosolyra ajkait, s azokkal egész testem átbarangolva halmoz el apró csókjaival, mikor vezetését időközben újból átvette, ám fogalmam sincs, hogy mikor történt ez.
Csak hagyom, hogy történjen aminek történnie kell, s már semmivel sem törődve adom át testem az élvezet világába, mit számomra most Chanyeol összes tette nyújt. Minden egyes érintése maga a gyönyör, s egészen a mennyországig repít, mikor párnáit enyéimnek nyomva vezeti nyelvét szájüregembe, s az én érzékszervem már sokadik alkalommal hívja táncba.
Egyszerűen nem tudok betelni vele, s csókajaival. Nem bírom ki, hogy ujjam ne vezessem tincsei közé, s végig hasán, minek hatására kezem alatt izmai megfeszülnek.
Az utolsó, engem fedő textiltől is megszabadítva tér át újból mellbimbóim kényeztetésére, s vékony ujjait nemességem köré kulcsolva mozdít csuklóján, mire én a lepedőbe markolva nyögök fel munkálkodásának hatására, mi őt csak egyre inkább ösztönzi.
Nem kell sok idő, mikor ujjait eltávolodva tőlem érzem meg nedves szájüregét, mivel férfiasságom körülölelve enged egészen torkára, én pedig ezt a műveletét követően akaratlanul is lökök csípőmmel, ahogy a felforrósodott levegőt zihálom tevékenysége alatt.
– Chanyeolh… – Hajába túrva nyögöm nevét, s próbálom távolabb tolni magamtól, ám ő szorosan tartva engem szív makkomra, miközben felnézve rám fúrja tekintetét enyéimbe.
Ez a nézés, az a szempár… Legféltettebb álmaimban sem mertem volna soha sem gondolni, hogy ily’ módon képes lesz elrabolni maradék eszem, s vele együtt szívemet. Nem beszél, nem mond semmit, csak engem kényeztetve próbálja a legnagyobb élvezetet nyújtani nekem. – Chanyelh, én tégedh akarlakh… – Remegő testtel zihálom, ahogy érzem egyre közelebb a vég, ám ő ezzel cseppet sem törődve gyorsít tempóján, míg nem váladékom szájába engedve feszül ívbe hátam, s hagyja el a mai legnagyobb nyögés ajkaim.
Felkúszva hozzám csókol ajkaimra, s magához ölelve dől rám, miközben csutakos tincseim homlokomból elkotorva húzza hatalmas mosolyra ajkait. Szaporán veszi a levegőt, a szíve hevesen ver, s nem tudom nem észre venni alhasamnak feszülő merevedését, mi szinte már a vágytól lüktetve esedezik a kényeztetésért. Most komolyan azt hiszi, hogy ennyivel vége lett, s pihenve alszunk el egymás karjaiban…? Még mit nem!
Lábaim kicsúsztatva alóla kulcsolom dereka köré, s mozdítok csípőmön, mikor férfiassága bejáratomnak feszül, ajkait pedig egy nyögés hagyja el, ám egyik kezével lenyúlva igyekszik lekulcsolni magáról végtagjaimat, minek hatására én csak szorosabban tartom őt, miközben lehúzva őt csókolok ajkaira.
– Baek… – Szólal meg homlokát enyémnek döntve, s mélyen szemeimbe nézve veszi el a maradék eszem is. – Nem akarom, hogy olyat tégy, mit nem akarsz, főleg nem miattam – izzadt tincseim elkotorja arcomból, ahogy feljebb emelkedve méri végig testem újból szemeivel.
Vágyik rá, ahogy én is… Ha eddig eljöttünk már, akkor fejezzük be úgy, ahogy mindkettőnknek jó… Érezni akarom őt, hallani, ahogy fülembe zihál, s nyögései megtöltik az üres szobám csendjét. Látni akarom, ahogy az élvezetek csúcsára ér, s jóleső fáradtság járja át a testét. Ahogy boldog, mégis fáradt mosolya újból arcára kerül. Azt akarom, hogy neki is jó legyen, ne csak nekem…
– De én akarom. Érezni akarlak… – Álla alá csúsztatva ujjam emelme meg fejét, hogy újra szemeibe mélyedve tudasítsam vele, hogy biztos vagyok döntésemben.
– De neked az… –
– Kérlek! – Mozdítok újból csípőmön, mire fogait összeszorítva szakad fel egy nyögés belőle, mivel sikerült védelmét megtörnöm.
Ajkai apró mosolyra húzódnak, s párnáimra egy apró csókot hintve indul meg újból testem felfedezésére, először nyakam kezelésbe véve, míg kezével nemességemre fogva kezdi azt maszírozni.
Foltokkal hintett bőrömön nem időzik túl soká, túlzottan is eluralkodott rajta vágya, minek hatására csak nagyobb élvezetet nyújt számomra. Ujjait benyálazva veszi szájába férfiasságom, s bejáratomhoz igazítva kezét juttatja belém mutatóujját, a lehető legóvatosabban, végig arcom figyelve, miként reagálok rá. Még nem fáj, mondhatni inkább kényelmetlen, s feszít, mégis vár vele, miközben makkom szopogatva igyekszik figyelmem terelni róla, kisebb nagyobb sikerrel.
Mozgatni kezdi bennem, s mikor már teljesen megszokom, már két ujjal kezd tágítani, mi már számomra is fájdalmat nyújt, főleg mikor ollózni kezd velük. Fogaim összeszorítva igyekszem visszatartani hangom, míg a lepedőt tépve zihálok levegő után. Fejem a matracba préselve szorítom össze szemeim, ahogy lassan kihúzza belőlem őket, majd újból elmélyed bennem. Élvezem, mégis fáj, de én nem elégszem meg ennyivel.
Pár perc elteltével csípőm megemelve adom tudtára, hogy készen állok a harmadik ujjának befogadására is, mire ő kissé félve pillant fel rám. Egy mély levegőt véve enged torkára, ahogy kérésem teljesítve tágít tovább engem.
Ajkaim közül egy fájdalmas, mégis élvezettel teli nyögés szakad fel, ahogy fejét gyorsan mozgatva rajtam társítja hozzá kezét is, s kezd bennem is munkálkodni.
– Chanyeolh! – Sikítok szinte fel, ahogy gyengepontom érintve igyekszik továbbra is ott ostromozni, ezzel újból az élvezet szigete felé terelve engem. – Ch-Chanyeolh… – Lenyúlva ragadom meg karját, hogy fejezze be műveletét, mire értetlenül pillant fel rám, kissé aggódva, hogy valamit rosszul csinált.
Olyan édes, ahogy mindenért aggódik, s a legnagyobb odafigyeléssel cselekszik, ügyelve rá, hogy minél kisebb fájdalmat okozzon. Ez az egész helyzet új még nekem, hisz soha a büdös életben nem voltam még egyszer sem férfival, vele mégis oly’ más, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, és mintha már sokadik alkalommal élném át, ám a legnagyobb intenzivitással az életemben, pedig ez abszolút nem így van.
Kezeim vállaira siklanak át, s húzom fel magamhoz, hogy ajkaira suttogva szavaim ejtsem ki vágyaimat szavakba öntve.
– Érezni akarlak… Tőled akarok elmenni – Marok puha párnáira, mikor szemeit kissé rémület önti el. Fél, hogy fájdalmat okoz nekem, vagy a helyzettől, de szenvedésem nem érdekel. Azt akarom, hogy mindkettőnknek jó legyen, még ha áldozatot is kell ezért hoznom, semmi sem érdekel engem most, csak az ő boldogsága.
Kezei remegnek, de kérésemnek eleget téve kezd el munkálkodni. Férfiasságát alaposan benyálazva vezeti bejáratomhoz, ahogy arcom folyamatos puszikkal halmozza el, s nyakam. Elbizonytalanodik kissé, ám a lehető leglassabban kezd eltűnni bennem, minek hatására egész testem megfeszül, s görcsösen marok hátába.
Szemeimbe könnyek gyűlnek, mit ő azonnal észre véve törli le az előbuggyanókat arcomról, végig hajam simogatva.
– Ne sírj, nincs baj… Mindjárt jobb lesz – suttogja fülembe szavait, próbálva nyugtatni engem, s tincseimmel továbbra is babrálva csókolgatja vállaim. – Lazíts… – Tovább haladva belém kényezteti bőröm minduntalalan, míg nem teljes méretét befogadva merül el bennem.
Látom rajta, hogy nehéz megállnia, hogy ne kezdjen azonnal a számára megfelelő tempó diktálásába, ám az én érdekeim előrébb helyezi… Túl kedves, egyszerűen nem tudok betelni vele. Minden porcikáját, s tulajdonságát imádom, mik remélem, minden egyes nap az enyémek lesznek. Őt akarom, azt akarom, hogy az enyém legyen, s senki másé… Bármit megtennék, csak ne érjék őt sérelmek az életben, mik tudom elkerülhetetlenek, de nem akarom, hogy szenvedjen. Boldog, s teljes életet érdemel, bárki mellett is teljesedjen ez neki be. Ha őt boldognak látom, akkor az számomra is maga a kánaánt jelenti.
Pár percet várva mozdít aprót csípőjén, halkan nyögdécselve ajkaimra, s hangom én sem vagyok rest meghallatni. Tempóján fokozatosan gyorsít, ahogy egyre inkább szokom őt, de egy adott sebességet nem hajlandó túllépni.
– Gyorsabban… Könyörgöm – Nyakát átkarolva tartom oly’ közel magamhoz, amennyire csak megy.
Párnáimra marva tesz eleget kérésemnek, s felegyenesedve emeli meg kissé lábaim, hogy jobban hozzám férhessen, minek köszönhetően prosztatám érinti, belőlem pedig egy hatalmas sikoly szakad fel, mi őt csak a folytatásra ösztönzi.
Nyögéseink egyre csak erősödnek, míg nem egyre közelebb kerülök élvezetem csúcspontjához. Remeg mindenem, s ő is egyre inkább fárad, teste pedig neki is megrezzen néhány lökést követően.
– Elh… El fogokh menni… – zihálom kissé értetlenül a belőlem feltörő hangjaim miatt, mire lehajolva hozzám csókol meg, s fogja körbe nemességem ujjaival. Alig húz rajta párat, mire hátam ívbe feszül, s nedvem hasamra engedve járja át egész testem a túlzottan is nagy boldogság.
Azonnal követ engem, s kihúzódva belőlem engedi élvezetének jelét sajátom mellé, majd arcán az eddigi leggyönyörűbb mosolya ékeskedik.
Apró, mégis annál inkább érzéki csókot hint újból ajkaimra, ahogy felkelve lép táskájához, miből némi zsebkendőt kivéve tér vissza hozzám, s letakarítva engem hajítja azokat a kukába. Szívverésem még mindig nem csillapodott, min az sem segít, hogy mellém fekve zár karjai közé, s csupasz hátam simogatja tenyereivel.
Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ez történt… Biztosra veszem, hogy álmodom, ám ahhoz mégis túl élethű volt… Hallom, ahogy pici szíve hevesen zakatol, s légzését igyekezve rendezni fúrja orrát tincseim közé, néha apró csókokat hintve fejem búbjára.
Rég voltam ilyen boldog, talán még soha sem, hisz’ ő itt van nekem… Felhevült bőre felperzseli enyémet, ahogy meztelen testem szorosan tartja közel övéhez, s szintén forró lehelletei szántják fel arcom, legnagyobb örömömre.
Homlokomba lógó tincseim elkotorva hajol ajkaimra, miket óvatosan ízlelget, mintha csak első csókunkba kezdenénk bele. Pár percig elidőzik párnáim kényeztetésén, majd hatalmas mosollyal ajkain válik el tőlem, s karjaim lehámozva magáról fordul át hasára, ahogy a földre lenyúlva veszi maga elé újból a matek könyvet, és szórakozottan mér végig szemeivel, miközben keze tartalmát feltárva teszi le maga elé az ágyra.
– Na szóval, hol is tartottunk?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése